Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Előny vagy hátrány esetleges gyerekvállalásnál, ha ilyen körülmények vannak otthon?
33/F
Olyan családi házban élek, ami ketté van választva. Alsó szinten élnek a szüleim, felső szinten én. Külön bejárat, kulcs van a két lakrészhez, az én lakrészemben is van konyha, fürdőszoba, és két nagyszoba, tehát teljes körű saját lakásnak minősül, nincs olyan, hogy egymáshoz kéretlenül átmászkálás. Annyi különbséggel, hogy nincs külön gázórája meg villanyórája a két lakrésznek, és a nagy kert is közös. A lakrész amúgy 80 négyzetméter körül van.
Tehát az a kérdés, hogy egy fiatal nőnek családalapítás céljából ezek az alapok inkább kedvezőek, vagy elrettentőek? Úgy értve, a lakás az enyém, és így nem közös a vagyon. Tehát bármi történik, ha mennie kell valamelyikünknek, az mindenképp ő lesz. Nyilván én nem akarok senkit elküldeni, meg nem azért szeretnék családot alapítani, hogy utána szétbarmoljam, de most egy kétkedő nő szemén keresztül akarom vizsgálni a dolgokat. Valamint, az ő szempontjából az anyós-após kettős ilyen szintű közelsége inkább hátrányt jelent, vagy előnyt? Abból a szempontból, hogy rájuk bármikor lehet bízni a gyereket a nap 24 órájában is akár, így korlátlan magánéleti lehetőségünk lenne (mozi, színház, stb) viszont mégis létezik az a sztereotípia, hogy nem jó, ha a nagyszülők ilyen közel élnek. (Mellesleg abban az utcában ez a duplikált lakásmegoldás egy jól bevált, bejáratott életstílus, többen is élnek így a szülőkkel-nagyszülőkkel egy háztömbben, és én úgy látom, ennek csak előnye van.)
Összegezve:
Előnyök: Hitel, és tehermentes lakhatás azonnal, bármikor ingyen átruházható gyerekfelügyelet.
Hátrány: Közös kert az anyósékkal, nincs tulajdonjoga a nőnek.
Mindenki gondolja át szépen, természetesen előítélet nélkül. Olyan véleményeket nem fogadok el, hogy "Az anyósék mindenbe beleszólnának! Nem hagynának nyugtot senkinek!" Mert nem olyanok. Segítenek, ha kell, és békét hagynak, ha kell. Senki ne a negatív sztereotípiákból induljon ki, hanem képzeljen el egy olyan szituációt, ahol alapvetően mindenki jót akar a másiknak, és senkinek nem érdeke, hogy kudarcba fulladjon ez a történet, mindenki beleadja a magáét ebbe a kapcsolatba.
válasza:
válasza:Egyébként a 19-es felvetése jogos, ismerősi körben van egy ilyen pár (szintén 30+osok, ezért talán releváns).
A srác otthon lakik, segíti a családját, ő a férfi a háznál, úgy képzeli, mint te, hogy a leendő feleség majd megy oda.
A lány otthon lakik, hatalmas ház, az emelet csak rá vár, hogy legyen végre kivel "külön" menni, ő is úgy képzeli, hogy ha tartós lesz a dolog, a párja odaköltözik.
A két terv együtt nem megvalósítható, pedig a kapcsolat amúgy működhetne hosszú távon. Kinek kéne feladnia az otthonélős terveit?
válasza:A férjem is azt hitte hogy az anyja nem fog beleszólni semmibe mert ő nem olyan. Én is jóban voltam anyósékkal, nem volt korábban semmi gond, csak azután hogy megszületett az első gyerekünk. A generációs különbségek előjönnek, 30-40 év alatt teljesen megváltozott hogy hogyan neveljük a gyerekeket, és az idősebb korosztály nem érti miért nem jó az ahogy ők csinálták. És még az is hangot ad ennek akiről korábban nem gondolta volna az ember. Én pl anyósom szerint túl sokat szoptattam, mérni kellett volna mennyit eszik az a gyerek, rosszul altattam, csak le kellett volna tettem nem pedig cicin altatni, a hozzátáplálást meg végképp elcsesztem, és veszélyeztettem a gyereket hogy falatkákat adtam neki püré helyett. Tudod ki akarja ezt hallgatni nonstop 🤷 a második gyerek már a saját családi házunkba érkezett, sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb az életünk, az anyósomékkal pedig sokkal jobb a kapcsolatunk.
Az pedig hogy miket látsz bele az utcában élő család életébe az szót sem érdemel, annyira naív az elképzelésed róluk hogy inkább nem is mondok rá semmit 😅
válasza:Úgy válaszolok, hogy éltem az egyik párommal saját szüleim 2 generációs házában, éltem ugyanezen párommal a saját szüleivel külön ház, 1 udvar, éltem saját apósommal külön ház, 1 udvar, és éltem más rokonnal konkrétan 1 házban is, most pedig férjemmel és gyerekeimmel külön mindenkitől.
Számomra hátrány. Hiába a jó kapcsolat, hiába a kifelé mutatott jópofi, hiába az is, hogy valaki nem rosszindulatú. Konfliktus bármiből adódhat, a konfliktusból pedig nagyobb gondok is. A leges legtisztább az, ha külön vagyunk.
Számomra előny, ha a rokonnal, aki tényleg nem rosszindulatú, szeretjük egymást, közel van viszonylag, akkor meg is van a "ki vigyáz a házra, kutyára, stb", a többit is meg lehet oldani könnyen. De 1 portán már hacsak nem minden kötél szakad, senkivel sem, csak a férjemmel, és a gyerekeimmel.
válasza:#20
Igen, ez inkább azt mutatja a szüleiről, hogy nem engedik át a kontrollt, gyerekként akarják kezelni.
Apám is ilyen "semmit ne fizessetek" felfogás szerint volt az átmenetileg ott élő húgomékkal, csak épp mindenbe beledumált. Hogy minek külön főzni, ő főzött, egyék azt. Átnézte a hűtőt, minek vettek ezt és azt, az drága.
Szóval az ingyenlétnek megvolt az ára.
válasza:15-ös, egyáltalán nem arról van szó, hogy csak a nekem tetsző válaszokat fogadom el. Sőt, írtam is, hogy "elfogadom ezt meg azt a vélekedést is". Épp csak rendbe rakok pár dolgot, amit itt sokan direkt ki akarnak forgatni ebből a szituációból.
Én élek itt. Én tudom, mi zajlik itt. Én ismerem a szüleimet, a szomszédaimat, és felmérhetetlenül idegesítő tud lenni, mikor az itt válaszolók LÁTATLANBAN kezdik el megmagyarázni NEKEM, milyen vagyok én, milyenek a szüleim, milyenek a szomszédaim. Nem tudom, milyen sivár gyerekkor, vagy milyen képmutató életstílus kell ahhoz, hogy ilyen korlátozottan lássák az életet az emberek. A szomszédaim egyáltalán nem játsszák meg magukat. Ők valóban így élnek. Akkor is, ha senki nem látja őket. A kertjükre csak és kizárólag én látok át az ablakomból. Persze, nyilván nekem játsszák meg magukat, mi? Amikor ott játszanak egymással. És ez nem egy képmutató család. Nem lövöldözik tele a közösségi médiát azzal, hogy így meg úgy milyen boldogok ők, hanem simán csak élnek, játszanak, nevetgélnek, megteremtik az irigyelni való szimbiózist. Nem kell örök kételkedőnek lenni. Attól még, hogy valakinek nem jött össze a boldog családi élet, nem kell elvitatni, pláne látatlanban nem, hogy másoknak meg összejött.
És, hogy miért "nem jött össze" nekem eddig úgymond a társkeresés? Pusztán azért, mert eddig egyáltalán nem hiányzott. Nem tettem érte semmit. Sőt, még most sem teperek érte, egyszerűen csak ketyeg a biológiai óra, és nem akarok sivár, egyedüli öregkort. Az is lehet, hogy 40 évesen szeretnék csak családot alapítani. Egyszerűen csak érdekelt, ki hogy vélekedik egy ilyen szituációról.
Én az életben a fényt keresem. A boldogságot, a kényelmet. Nem a képmutatást. Nem azért akarnék családot, hogy posztolgathassam, meg hogy "büszkévé tegyenek a gyerekeim!". Azért akarnék családot, hogy egymás életét igyekezzünk boldogítani, és hogy legyen kire hagynom a vagyonomat, ne az állam húzza le végül a halálommal az egészet. Legyen értelme életem munkájának gyümölcsének, ruházhassam át valakire.
De teljesen mindegy, mit írok. Gondolom, itt sokaknak van rossz tapasztalata anyóssal-apóssal, férfivel, nővel, gyerekkel, és a saját lelküket azzal próbálják meg nyugtatni, hogy "MINDENKINÉL UGYAN ILYEN ROSSZ A HELYZET!" Elkergetik maguktól még a gondolatát is annak, hogy másoknál működhet a boldog családi élet, mert ha ezt tudatosítanák magukban, csak még jobban fája az, hogy nekik nem jött össze.
Úgyhogy, még egyszer mondom. Az olyan véleményeket teljes mértékben elfogadom, hogy a nőt mondjuk frusztrálná, hogy nincs tulajdonjoga a lakásban. Például a büszkeségét sértené, hogy ő ebbe nem adott bele. Ezzel nem tudnék mit kezdeni. Vagy valakit bántana az, hogy a kert nem privát. Ha ki akarna feküdni napozni, akkor látnák őt a szüleim is. Tehát, ilyen dolgok valós veszélyt jelentenek. De az, hogy mondjuk anyám átjönne parancsolgatni, hogy "ne így szoptass!", na ez egy abszolút baromság, és természetesen nem fogadom el az ilyen vélekedést. Mert én éltem velük évtizedeken át, ÉN ISMEREM ŐKET! És ők olyanok, főleg anyám, hogy MINDENT a saját boldogsága elé rendel, ami a családját illeti. Apámat, vagy engem. Az anyám az a fajta ember, akinek egyetlen életcélja, hogy a körülötte lévők életét jobbá tegye. És ezt nem túlbuzgóságból teszi, hanem, mert ő ilyen. Ha azzal tenné boldoggá a családját, hogy elbújik a hátsó kamrába egy hordó mögé, akkor oda költözne, és soha többé elő nem jönne. Ha azzal tenné boldoggá, hogy szolidan, csendben élünk egymás mellett, akkor azt tenné. Ha pedig úgy, hogy süt-főz-takarít, vigyáz a gyerekre, amikor megkérjük, akkor meg úgy. Apám meg, igazából nem sok vizet zavar. Ez hát az alapfelállás. Akárki akármit fröcsög, ezt csak ÉN tudom, mert csak ÉN ismerem őket eléggé. Ha egy új nő jönne a képben, nyilván lehetnének előítéletei, és azt megérteném. De tényként leírni, hogy anyám így meg úgy VISELKEDNE vele, na az mélységesen felháborító. Tehát, a félelmeket megértem. De azt, hogy mások a saját életük keserű példáit afféle bizonyosságként kezelve látatlanban ráhúzzák az én jelenlegi, és leendő családomra, az elképesztően sértő.
Az a baj, hogy itt a legtöbb válaszoló tele van keserűséggel, és valamiféle bosszúvággyal, és gyakran a válaszokkal állnak bosszút.
Én nem tudom beleképzelni magam fordított szituációba, mert nekem megvan mindenem. Ház, kocsi, állás, stb. Mondhatni, minden álmomat megvalósítottam, azért gondolkodok már családban, mert amit egyedül elérhettem, azt kimaxoltam, és valamikor meg fogom unni az agglegény életet, így előre gondolkodom. Fordított szituációba viszont, ha nem lenne semmim, de lenne egy nő, saját lakrésszel, lenne egy após meg egy anyós, akiről tudnám, hogy olyanok, mint az én szüleim, akkor ezt isteni ajándéknak fognám fel, és természetesen elfogadnám. Egyedül a büszkeségemet emésztené a dolog, hogy itt semmi nem az enyém, de ha szeretet venne körül, akkor azon is túl tenném magam valahogy.
válasza:Nagyon szép, amit itt elképzelsz, de a nők 90%-a nem menne bele ebbe a felállásba. Vagy ha belemenne, csak a balhé lenne, mert az, amit te nem veszel beleszólásnak, azt más igen, mert másképp nőtt fel. Neked fel sem tűnik, mikor anyád-apád véleményt mond, beledumál, jószándékból befolyásol, mert te ebben nőttél fel, neked ez a természetes.
Mindenkinek a szülei beleszólnak valamilyen szinten a gyerek életébe, pláne, ahol a közös kert napi szintű találkozásra kényszerít, a feleséged szülei is ugyanúgy beleszólnának, ha velük laknátok együtt, az meg a feleségednek nem tűnne fel, de hidd el, neked igen.
Ez van, én imádom az anyósom, szerintem nekem van a legjobb anyósom a világon, amolyan anyám helyett anyám, laktunk is együtt 10 hónapot, míg készült a házunk, de már ennyi idő alatt is sok dolog felgyűlt az emberben, amit nem úgy akart csinálni, mint a másik. Benne is, bennünk is. Pedig mi tényleg szeretjük egymást és mindkét fél igyekezett alkalmazkodni.
Szóval most nekünk itt hiába magyarázod, milyen klassz lenne így élni, ezzel meg nem győzöd a nők javarészét. Nekem is jobb a hiteles házamban, ahol mindennek a magam ura vagyok, mindennek.
Plusz egy apróság, a többség azért két gyereket akar, és nem egy szobába tenni őket, nálatok erre sincs lehetőség, ezzel is kizársz egy csomó nőt. Szóval ez van, hiába győzködsz itt minket, minimális az esélye, hogy rátalálsz arra a pár százaléknyi nőre, akinek ez bejön. A szegénysoron keresgélj, ott tal@n.
válasza:"Én élek itt. Én tudom, mi zajlik itt. Én ismerem a szüleimet, a szomszédaimat, és felmérhetetlenül idegesítő tud lenni, mikor az itt válaszolók LÁTATLANBAN kezdik el megmagyarázni NEKEM, milyen vagyok én, milyenek a szüleim, milyenek a szomszédaim"
De azt nem érted meg, hogy ez egy olyan kép, amit te látsz róluk. Nem biztos, hogy más, aki nem velük, nem az ő szokásaik kötött nőtt fel, hasonlóan vélekedik.
Nyilván a te szüleid sem tökéletesek, vannak hibáik, amikkel nem akar más együttélni, ami mást zavarnak.
válasza:"Az anyósék mindenbe beleszólnának! Nem hagynának nyugtot senkinek!" Mert nem olyanok. Segítenek, ha kell, és békét hagynak, ha kell."
Erre nincsen semmi garancia. Téged lehet békén hagynak most, mert egyedül vagy. De ez nem hinném, hogy mindig így maradna. És az ember ezt nem szívesen kockáztatja meg, hogy megtudja, mi lenne ha. Jobb a távolság. Az a biztosabb. A negatív sztereotípiák meg nem véletlenül születtek meg. Van bőven alapjuk. Az a kevés tényleg kivétel meg elhanyagolható.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!