Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ismerkedem egy nővel, de pár dologban kicsit igénytelen, hogy közöljem finoman a kapcsolat elején?
Van egy nagyon vonzó nő akit látásból ismertem (egy város), de sosem beszéltünk, aztán leszólítottam, randik lettek és már volt pár itt-ott alvás, néhány hete ismerkedünk.
Intelligens, vállalkozó, jó fej, vonzó, nyitott, sportos, jó a s*ex, szóval minden klappolna, de van pár dolog, mely számomra az igénytelenség kategóriájába esik.
Például szerintem alap, hogy nagywc után az ember teljesen letusol, de legalább minimum deréktól lefelé, ez sok országban teljesen evidens. Nahát neki nem.
Vagy a mosogatás: ott voltam hétvégén, főztünk sokat és ugyanazt az szétázott, szutykos mosogatószivacsot használta mindenhez, 1 hetes már biztos volt. Kérdeztem nem kéne cserélni, mert koszos szivaccsal mosogatni nulla értelme, én max 2 naponta cserélem.
Persze azt hitte viccelek.
Vagy ami még kiverte a biztosítékot az az, hogy múlt szombat egész nap bp-en turistásat játszottunk, tömegközlekedés, étterem, stb. sok koszos dolgot megfogtunk.
Nekem ilyenkor ha haza megyek egyértelmű, hogy egy fertőtlenítő törlőkendővel áttörlöm a mobilom, amit a retkes bpi kezemmel összefogdostam.
Sok ismerősöm is ezt csinálja, ez tényleg alap manapság, de amikor én ezt elkezdtem csinálni akkor kinevetett.
Bevallom meglepődtem, mert kívül-belül tényleg tip-top nő, oda vagyok érte, de szerintem a felsoroltak olyan evidens dolgok, melyek nála viszont nincsenek meg, hogy nem tudok túllépni a dolgon.
Szeretnék vele lenni, de ha ezt így rázúdítom akár finoman is, biztosan megsértődik.
Úgy gondolom, egy kicsit túlzás a tisztaságmániád, dehát ez a te dolgod.
A szarással kapcsolatban: én férfi létemre utána az altestemet megmosom tusfürdővel, zuhannyal.
Tudom, hogy ezt kevesen csinálják, nők sem. Max törlőkendővel megtörlik a wc papír után...hát ez engem is volt már, hogy elgondolkodtatott...
Hú, kérdező, én félig-meddig felelnék meg neked:-) A fenékmosás nálam alap székelés után, tök mindegy, milyen állagú a cucc, szilárd után is. Mosogatószivacsot nem cserélek 2 naponta, de kb. hetente, amikor úgy látom, már ideje van. Viszont én két szivacsot használok, az egyik a nyers húsos, neccesebb dolgokhoz, és van külön húsvágó tálcám is. Nem törlöm állandóan a mobilomat, amikor eszembe jut, akkor a laptopot is. Kézfertőtlenítőt használok útközben, mondjuk buszoztam, de rá akarok gyújtani/enni, és nincs lehetőségem kezet mosni. Zuhanyozni napi 1-szer szoktam, különleges helyzetekben kétszer, de túlzásnak tartok napi háromszorit.
A fenékmosás hiánya akkor zavarna partnernél, ha mondjuk úgy akarna szexelni, vagy meztelenül befeküdni mellém az ágyba. (Ill. természetesen féknyomos alsónemű esetén.) Ha ilyen lenne, szóvá tenném. A mosogatószivacsról gőzöm nincs, kinél milyen, sose nézem, ha meg együtt lakunk, tudom én cserélni, ha elhasználtnak találom. A partner mobilja nem érdekel, se törölgetés, se más szempontból.
Alapvetően el kéne szerintem fogadnod, hogy azért, mert más nem olyan mániákus, alapos, mint te, még nem jelenti, hogy koszos is. Ha nagyon zavar, persze, felhozhatod neki, de ne ilyen megbotránkozott stílusban! Mit tudom én, szívem, megtörlöm a telefonomat, megtöröljem a tiédet is? Sokat mászkáltunk mindenfelé, fogdostuk ilyen-olyan kézzel. És ha nemet mond, fogadd el, ha meg igent, örülhetsz.
Arra még mindig nem válaszoltál hogy szólsz e ezekért a barátnődnek?
Gondolom nem, mert akkor ugrott a nő!
Ilyenkor szokott az lenni, hogy ha szerinted igénytelen is a nő, de szexre azért jó lesz......
#77-es Nyuszifül!
Akkor mi a fenét kínlódsz a mosdatlan alsó felével meg a mosogatásos problémával?
Ha ekkora a választék a nőkből, nem is értem akkor miért írtad ki a kérdést és minek kell ezen filozofálnod?
Hipp hopp lecseréled egy tisztaságmániás csajra és ennyi!
Lényeg hogy vállalkozó legyen! :)
Nekem nem böki (nem én vagyok az a válaszoló aki ezt szóvá tette valamelyik válaszában), csak te hangsúlyoztad ki a kérdésedben ezt!
Így az jött le az írásodból, hogy ez fontosabb mint hogy mennyire illik össze a személyiséged a másikkal. De a napi dolgokon (amikről panaszkodtál) látszik hogy lesznek még problémák ilyen téren, de ne legyen igazam.
Sokszor nagyobb súlya van annak, hogy ki hogy képes hozzád idomulni (és te hozzá), ki hogy szocializálódott, mint hogy mennyit keres, mivel foglalkozik stb. De ezt te is láthatod a kérdésed alapján.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!