Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Ismerkedem egy nővel, de pár...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ismerkedem egy nővel, de pár dologban kicsit igénytelen, hogy közöljem finoman a kapcsolat elején?

Figyelt kérdés

Van egy nagyon vonzó nő akit látásból ismertem (egy város), de sosem beszéltünk, aztán leszólítottam, randik lettek és már volt pár itt-ott alvás, néhány hete ismerkedünk.


Intelligens, vállalkozó, jó fej, vonzó, nyitott, sportos, jó a s*ex, szóval minden klappolna, de van pár dolog, mely számomra az igénytelenség kategóriájába esik.


Például szerintem alap, hogy nagywc után az ember teljesen letusol, de legalább minimum deréktól lefelé, ez sok országban teljesen evidens. Nahát neki nem.


Vagy a mosogatás: ott voltam hétvégén, főztünk sokat és ugyanazt az szétázott, szutykos mosogatószivacsot használta mindenhez, 1 hetes már biztos volt. Kérdeztem nem kéne cserélni, mert koszos szivaccsal mosogatni nulla értelme, én max 2 naponta cserélem.


Persze azt hitte viccelek.


Vagy ami még kiverte a biztosítékot az az, hogy múlt szombat egész nap bp-en turistásat játszottunk, tömegközlekedés, étterem, stb. sok koszos dolgot megfogtunk.


Nekem ilyenkor ha haza megyek egyértelmű, hogy egy fertőtlenítő törlőkendővel áttörlöm a mobilom, amit a retkes bpi kezemmel összefogdostam.


Sok ismerősöm is ezt csinálja, ez tényleg alap manapság, de amikor én ezt elkezdtem csinálni akkor kinevetett.


Bevallom meglepődtem, mert kívül-belül tényleg tip-top nő, oda vagyok érte, de szerintem a felsoroltak olyan evidens dolgok, melyek nála viszont nincsenek meg, hogy nem tudok túllépni a dolgon.


Szeretnék vele lenni, de ha ezt így rázúdítom akár finoman is, biztosan megsértődik.


2023. szept. 14. 12:34
1 2 3 4 5 6 7 8
 1/79 anonim ***** válasza:
60%
A mosogatószivacs kivételével egyetertek. Nalunk egy szivacs bőven elég egy ket hetig is, és nem nincs szetrohadva, bar en meg teszek hozza fertőtlenítő löttyöt is mindig ez alap. Ketnaponta hülyeseg cserelni sztem.
2023. szept. 14. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/79 anonim ***** válasza:
52%
WC után a zuhanyt adom, jogos. De én se fertőtlenítem a mobilom és nem cserélek mosogatószivacsot se két naponta, és még senki nem mondta rám, hogy igénytelen lennék. A környezetemben ezeket senki nem csinálja.
2023. szept. 14. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/79 A kérdező kommentje:

A nyers hús miatt cserélem főleg, hiszen ha pl elmosol egy olyan vágódeszkát vagy kést, amin/amivel nyers hússal dolgoztál, utána pedig azzal a szivaccsal pl a poharat, amiből iszol, az nem higiénikus.


Fertőtleníteni én is szoktam az eszközöket, de a szivacsot nem, egy szivacs kb 20 Ft ha csomagban veszed, havi 300 ft ha kétnaponta cserélem, az nem tétel.

2023. szept. 14. 12:43
 4/79 anonim ***** válasza:
93%

A nedves wc papír csodákra képes, ezzel is megvan a tisztaságérzet.


A mobiltelefon törölgetéses dolog egyébként nem hülyeség.


A mosogató szivacsot viszont én is simán használom tovább mint 2 nap.

2023. szept. 14. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/79 A kérdező kommentje:

Bocs, de attól, hogy a környezeted valamit nem csinál az nem jelenti azt, hogy az rendben van és fordítva sem igaz.


Pl A magyarok nagyobb része túlsúlyos vagy elhízott, sokan alkoholisták, ettől ez még nem normális és követendő példa.

2023. szept. 14. 12:44
 6/79 A kérdező kommentje:
Ok, 2-3-4 nap nem gáz, főleg ha keveset főzöl, de amikor már foszlik, tiszta trutymó és a sáros bakancsot se tisztítanám vele az már gáz.
2023. szept. 14. 12:45
 7/79 anonim ***** válasza:
100%

Attól, ha a környezetem csinálná sem feltétlen tenném én is. Mindamellett, hogy nem iszom és 53 kg vagyok.

Ugyanez fordítva: attól, hogy te ezeket csinálod, ugye nem teszik országosan kötelezővé?

2023. szept. 14. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/79 anonim ***** válasza:
92%

Megnézném ahogy vendégségben egy kulázás után nekiállnál zuhanyozni. Vinnéd magaddal a kis saját frissen kibontott mosdószivacsodat, meg csak is antibakteriális tusfürdőt, mert ki tudja, hogy a sima tusfürdők palackozásakor milyen baktériumok kerülhettek bele a palackba, meg hogy kik fogdoshatták össze azt előtted a boltban.


Nagyon OCD szagúnak tűnik, amit írsz.


Ha van valahol bide vagy amúgy is egybeesik a kulázás a zuhanyzással, akkor az nyilván más helyzet.

2023. szept. 14. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/79 A kérdező kommentje:

Te érveltél azzal, mintegy megerősítésként az általad leírtakat, hogy a környezeted nem csinálja. Én csak erre reagáltam.


De, benne lesz az alaptörvényben... :)

2023. szept. 14. 12:47
 10/79 anonim ***** válasza:
18%
Figyelj Cuki,nem szeretem az erjedtszaros seggszagodat nyalás közben, nagyon tudnék neki örülni ha megmosakodnál legalább a lyukad körül,köszi!
2023. szept. 14. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!