Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért bánt hogy az exemnek is jobb élete van, mint nekem?
Nem szeretem már, de anno nagyon megbántott. Elhitette velem mennyire fontos vagyok neki, aztán mégse voltam az.
Velem nem tartotta komolynak a kapcsolatot 4 hónap alatt, de az utánam következővel már 2 hónap után besikerült a gyerek, és pont 4 hónap után, meg már feleségül is vette, tehát azzal a nővel komoly a kapcsolat, és nagyon jó is.
Már rendesen magamat tartom egy sz@rnak, mert engem ott hagyott, de a feleségével meg minden tökéletes. Sőt a felesége is boldog képeket oszt meg a családról, és ő is, sokszor ugyanazokat a képeket.
Velem úgy jött össze, hogy még a képben volt az ex, tehát mellette írogatott nekem, de mikor összejöttünk is emlegette az exét, sőt még finoman utalgatott rá, hogy mit ne csináljak, amit az exe csinált.
Sőt még azt is akivel egyszer találkozott csak, még azt a nőt is lek.....ta nekem, mert a nő többször nem akart vele találkozni, és hogy milyen ká, hogy egyes exeit nem sikerült lefektetnie, pedig ő érte kár, mert ő egy jó férfi, akinek sok pénze van, és már utólag hallotta is hogy volt olyan, aki megbánta, hogy szakított vele.
Valahogy még mindig bennem van mennyire megbántott.
Az, hogy mit tesz ki a Facebookra, az csak kirakat. Azt írtad, hogy 2 hónap után besikerült a gyerek. Az utódod a legősibb módszert használta😁. Komolyra véve ne foglalkozz velük, semmi értelme. 4 hónapig jártál vele, az tulajdonképpen csak próbaidő. Nem vált be, el kell felejteni. Ne nézegesd a profilját, az nem vezet sehova.
N
Most komolyan ÉVEKKEL később frusztrál egy exed, akivel összvissz 4 nyamvadt hónapig voltál?
Nézd, ha magadtól nem sikerül ezen túllépni, tényleg jót tenne egy pszichológus, mert szerintem valami mélyebb problémád van magaddal.
"de mikor összejöttünk is emlegette az exét, sőt még finoman utalgatott rá, hogy mit ne csináljak, amit az exe csinált.
Sőt még azt is akivel egyszer találkozott csak, még azt a nőt is lek.....ta nekem, mert a nő többször nem akart vele találkozni, és hogy milyen ká, hogy egyes exeit nem sikerült lefektetnie, pedig ő érte kár, mert ő egy jó férfi, akinek sok pénze van, és már utólag hallotta is hogy volt olyan, aki megbánta, hogy szakított vele."
Á, ez az összes exének unblock műsorozik, veled együtt. Hogy ő micsoda főnyeremény. Most már ezzel a nővel akkor is együtt marad ha undorodik tőle, mert kell neki hogy bizonygasson. Ha a nő is ezért van vele, akkor kész is az örökké tartó látszatkapcsolat, másokra gondolással vagy megcsalással.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!