Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lehet ezt kultúráltan közölni?
Figyelt kérdés
Nem tudom, hogy mondjam meg a főnökömnek, hogy ha továbbra is ilyen stílusban próbálkozik ebből biztos nem lesz semmi. Amióta elkezdtem ennél a cégnél dolgozni kb 6 hónapja folyamatosan van köztünk valami feszültség, de nekem eddig volt barátom, így nem volt köztünk semmi. Nagyjából 2 hete szakítottam az exemmel és a főnököm azóta próbálkozik. Egyértelműen csak szexről lenne szó számomra is amibe majdnem bele is mentem csak rajtunk kívül álló okok miatt nem történt semmi. Ennek mostmár nagyon örülök, mert azóta minősíthetetlen a stílus amiben nekem ír, persze a munkahelyen normálisan beszél, de messengeren úgy csinál, mintha én valami ingyenes dugás lennék aki csak arra vár, hogy ő felhívja.Ez egyáltalán nem tetszik és szeretnem neki megmondani, hogy így bármelyik nőjével viselkedhet, de velem nem. Nem szeretnék felmondani nagyon sokat dolgoztam azért, hogy eljuthassak ide és sajnos nagyon sok időt kell együtt töltenünk. Hogy lehetne ezt úgy közölni, hogy meg is értse és abba hagyja anélkül, hogy utána direkt bunkó legyen velem? A kollégáknak szerencsére még nem tűnt fel, hogy mi a helyzet, ők csak azt mondták és látták, hogy amióta elkezdtem náluk dolgozni a főnöknek nagyon tetszem.2023. márc. 5. 16:50
41/53 anonim válasza:
Abban viszont nem volt benne, hogy undorító üzeneteket küldjenek neki.
43/53 anonim válasza:
#41: Azzal számolni kell, miért kell a jót látni egy ismeretlen emberben különösen úgy, hogy visszafelé is elsülhet a sztori? Tudta mibe fog bele az elejétől fogva csak arra nem számított, hogy görény a főnök. Ami nagy hiba.
44/53 anonim válasza:
Nah és tanultál az esetből vagy belehelyezkedtél az áldozat szerepbe, akinek ebbe az egészbe semmi felelősége, és már nem tágítasz tőle?
45/53 anonim válasza:
Nő vagyok, és attól, hogy belemennék valakivel lazább szexuális viszonyba, ugyanúgy elvárnám a teljes emberi tiszteletet. Ha a férfi ugyanúgy belemenne velem ilyen viszonyba, akkor ő nem más, mint én, szóval, ha valami szubhumán, 200 évvel ezelőtti bordélyházban tanyázó, szerencsétlen szextárgynak néz, akivel úgy beszél szerinte, ahogy akar, akkor legyen szíves saját magára is pont így tekinteni.
46/53 anonim válasza:
még jó, hogy írásos formában tette. Simán feljelenthetnéd szexuális zaklatásért. Ott a messenger bizonyítékként.
47/53 anonim válasza:
“Azert szakitottam,mert rajottem,h a nokhoz vonzodom. “
48/53 anonim válasza:
Én egyszerűen közölném vele a következő üzenetnél, hogy "figyelj, nekem ez a stílus nem jön be. Ne vedd sertésnek, de ezzel nem csinálsz kedvet nálam semmihez." És ne legyünk álszentek, bárkivel előfordulhat hogy egy-egy kisebb flört van a főnökkel, de ez nem jogosítja fel őt arra, hogy ilyen üzeneteket küldjön. Ha pedig bele is mennél valamibe, vagy bele szerettél volna menni az sem ad okot arra hogy bunkó legyen. Emberek vagyunk, nyilván neked sem közömbös,szerintem a legegyszerűbben közöld vele.
49/53 anonim válasza:
Hát nem tudom, de ha nem ő a CEO, ergo van még fölötte nagyobb kutya, akkor kezd el mentegetni képernyőképekként a beszélgetéseket...ha telefonbeszélgetések is vannak, telepíts hangrögzítő appot is. Ha lepattintod, biztos vissza fog élni a hatalmával, azzal, hogy a főnököd és akkor előbb-utóbb el fog üldözni, hiába építgetted szépen a karriered. Ez ellen viszont bevédheted magad...igaz főleg külföldön, nyugat fele divatosak manapság az ilyen szexuális zaklatásos perek, amik olykor igen nagyot szólnak, idehaza kevésbbé jellemző, de mindenesetre ártani nem árt ha előre gondolkodsz és bevéded a s*gged.
50/53 anonim válasza:
"Ne haragudj, de számomra elég kellemetlenek ezek a megjegyzések, amiket teszel, nem esnek jól. Megkérhetem, hogy ilyeneket ne mondjál, és ezt így ne folytassuk?"
Vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy kellően konkrét legyen, de mégse feldúlt, kioktató vagy hisztis. A kommunikáció legyen józan, határozott, de egyúttal diplomatikus is.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!