Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lehet ezt kultúráltan közölni?
Figyelt kérdés
Nem tudom, hogy mondjam meg a főnökömnek, hogy ha továbbra is ilyen stílusban próbálkozik ebből biztos nem lesz semmi. Amióta elkezdtem ennél a cégnél dolgozni kb 6 hónapja folyamatosan van köztünk valami feszültség, de nekem eddig volt barátom, így nem volt köztünk semmi. Nagyjából 2 hete szakítottam az exemmel és a főnököm azóta próbálkozik. Egyértelműen csak szexről lenne szó számomra is amibe majdnem bele is mentem csak rajtunk kívül álló okok miatt nem történt semmi. Ennek mostmár nagyon örülök, mert azóta minősíthetetlen a stílus amiben nekem ír, persze a munkahelyen normálisan beszél, de messengeren úgy csinál, mintha én valami ingyenes dugás lennék aki csak arra vár, hogy ő felhívja.Ez egyáltalán nem tetszik és szeretnem neki megmondani, hogy így bármelyik nőjével viselkedhet, de velem nem. Nem szeretnék felmondani nagyon sokat dolgoztam azért, hogy eljuthassak ide és sajnos nagyon sok időt kell együtt töltenünk. Hogy lehetne ezt úgy közölni, hogy meg is értse és abba hagyja anélkül, hogy utána direkt bunkó legyen velem? A kollégáknak szerencsére még nem tűnt fel, hogy mi a helyzet, ők csak azt mondták és látták, hogy amióta elkezdtem náluk dolgozni a főnöknek nagyon tetszem.
szerintem ne adj jelzéseket semmilyet..csakis munkáról beszélj vele aztán előbb utóbb megunja
2023. márc. 5. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
23/53 anonim válasza:
Az ilyen nem fogja..
2023. márc. 5. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
24/53 anonim válasza:
Nem árt előre mérlegelni, mi fontosabb egy kósza kufirc, vagy a munkahelyed. A kettő együtt ritkán működik főnök és beosztott között.
2023. márc. 5. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
25/53 anonim válasza:
Belengeti a kfirc lehetőségét, amikor pedig disznó üzenetek (gondolom pikáns szexuális témájú) mennek neki chaten, akkor úgy tesz, mintha őt megsértették volna, hogy képzeli ezt a főnök...
Ez nem álszent viselkedés? Akkor minek éreztetted, hogy benne lennél? Biztos nem írkálna ilyesmit, ha nem éreztetted volna, hogy benne lennél a dologban. Ok okozat.
2023. márc. 5. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
26/53 anonim válasza:
Éreztette persze utolsó egyetértek, már csak abból induljunk ki, hogy párja volt!!!
2023. márc. 5. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
27/53 anonim válasza:
"Amúgy nem tudom kinél tisztelnivaló az aki felkínálkozik a főnökénél szexre."
Aki normális ember, mondjuk annál.
2023. márc. 5. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
28/53 anonim válasza:
25ös, talán személyes serelmeid is vannak ilyen téren?
Fekete vagy fehér, igaz? Neeem, másképp nem is történhet, csak ahogy felvázoltad...
🤦♀️😂
2023. márc. 5. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
29/53 anonim válasza:
"25ös, talán személyes serelmeid is vannak ilyen téren?"
Nagyobbat nem is tévedhettél volna.
Szerintem inkább az érintett ebben a témában, aki szerint ez tényleg valós sérelem.
Akkor lenne valós, ha a kérdező nem közeledett volna olyan szándékkal és a főnök csak úgy elkezdte volna minden ok nélkül olyan üzenetekkel bombázni. Na akkor azt mondom, hogy zaklatás. De így? A főnök csak igazodott a szándékhoz.
2023. márc. 5. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
30/53 A kérdező kommentje:
Persze, hogy adtam neki jeleket. De csak miután én is egyedülálló lettem. Mint mondtam nekem is tetszik a férfi. Nem gondoltam, hogy ahogy úgy gondolja megkapja amit akar úgy beszél majd velem mint egy fizetős nővel aki legalább ingyen adja.
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!