Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan lehet ezt kultúráltan...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan lehet ezt kultúráltan közölni?

Figyelt kérdés
Nem tudom, hogy mondjam meg a főnökömnek, hogy ha továbbra is ilyen stílusban próbálkozik ebből biztos nem lesz semmi. Amióta elkezdtem ennél a cégnél dolgozni kb 6 hónapja folyamatosan van köztünk valami feszültség, de nekem eddig volt barátom, így nem volt köztünk semmi. Nagyjából 2 hete szakítottam az exemmel és a főnököm azóta próbálkozik. Egyértelműen csak szexről lenne szó számomra is amibe majdnem bele is mentem csak rajtunk kívül álló okok miatt nem történt semmi. Ennek mostmár nagyon örülök, mert azóta minősíthetetlen a stílus amiben nekem ír, persze a munkahelyen normálisan beszél, de messengeren úgy csinál, mintha én valami ingyenes dugás lennék aki csak arra vár, hogy ő felhívja.Ez egyáltalán nem tetszik és szeretnem neki megmondani, hogy így bármelyik nőjével viselkedhet, de velem nem. Nem szeretnék felmondani nagyon sokat dolgoztam azért, hogy eljuthassak ide és sajnos nagyon sok időt kell együtt töltenünk. Hogy lehetne ezt úgy közölni, hogy meg is értse és abba hagyja anélkül, hogy utána direkt bunkó legyen velem? A kollégáknak szerencsére még nem tűnt fel, hogy mi a helyzet, ők csak azt mondták és látták, hogy amióta elkezdtem náluk dolgozni a főnöknek nagyon tetszem.

2023. márc. 5. 16:50
1 2 3 4 5 6
 1/53 anonim ***** válasza:
100%
Nem fogja abbahagyni. Ha mégis, akkor meg ott fog gánycsolni, ahol tud.
2023. márc. 5. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/53 anonim ***** válasza:
95%
Mondhatod neki hogy megismertél valakit akivel alakulóban van valami de abban biztos lehetsz ha sérted az egóját ezzel is valóban ott fog majd veled kitolni ahol csak tud. Ezért nem jó főnökkel kezdeni vagy elfogadja hogy vége vagy nem és akkor rábaszol.
2023. márc. 5. 16:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/53 anonim ***** válasza:
85%

"persze a munkahelyen normálisan beszél, de messengeren úgy csinál, mintha én valami ingyenes dugás lennék aki csak arra vár, hogy ő felhívja."

Messengeren miért van ott? A munkahelyen nem tudja elmondani, ami a munkához tartozik? Meg miket ír?

2023. márc. 5. 17:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/53 anonim ***** válasza:
76%
hát ez nehéz ügy... de gerinces ember módjára mond el neki punktum.. ne legyél gyáva mint a legtöbb nő
2023. márc. 5. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/53 anonim ***** válasza:
11%
merhogy agyon bonyolítjátok a dolgokat.. és utána a férfi a szemét hogy nem veszi lapot :D erre célzok.. legtöbbőtök így csinálja már elnézést. de ebből neked/nektek is bajotok van sokszor.
2023. márc. 5. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/53 anonim ***** válasza:
68%
Ha gondolod, irhatsz privit. Én ugyan felmondtam a főni miatt, de abszolút átérzem a helyzetedet.
2023. márc. 5. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/53 anonim ***** válasza:
48%

Én azt nem értem, hogy munkahelyen honnan tudják mások hogy te mikor szakítottál, mióta van barátod, mióta nincs barátod? Ne haragudj, de te vagy a felelőtlen hogy kitárod a magánéleted a munkahelyeden, így lehetőséget adva hogy mások kikezdjenek emiatt, vagy ezen csámcsogjanak. Főleg egy főnök, aki még simán vissza is élhet bármivel.


A magánéleted nem a munkahelyre való, mikor értik már ezt meg az emberek? Ez már a 82. kérdés ilyen főnökös konfliktusok miatt.. És én mindegyiknél a dolgozót tartom elsődlegesen felelősnek, mert nem úgy kéne dolgozni menni hogy "jajj tegnap szakítottam a barátommal.."


Ha annyira sokat dolgoztál azért, hogy ott legyél, akkor nem tennéd az egész munkádat kockára, hanem alapból úgy csináltad volna hogy ne is kerülj ilyen helyzetbe. De valószínű inkább egoista módon élvezted hogy tetszel a főnöködnek, talán adtad is alá a lovat, most meg sírsz hogy nem tudsz jól kijönni belőle. Hát akkor vállald.

2023. márc. 5. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/53 anonim ***** válasza:
30%
Fogadjunk a fonok csak egy atlagos pasi vagy az alatti.. ra se neznel ha nem o lenne a feletted álobb, tehát gondolj arra , hogy ő egy szorakozo helyen hozzad sem szolhatna. Legyen tartasod!
2023. márc. 5. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/53 anonim ***** válasza:
100%
Hazudnék, hogy kibékültem a barátommal és megkérte a kezem, húznék egy kamugyűrűt is.
2023. márc. 5. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/53 A kérdező kommentje:

5 ös ha megadná a tiszteletet ami szerintem mindenkinek jár bármilyen jellegű a kapcsolat most nem kellene azon gondolkoznom, hogy mondjam meg neki, hogy egy bunkó. Ő meg nagy valószínűséggel megkapta volna amit akar.

7 es ebben sajnos igazad van. Amúgy a Facebookról tudták meg, mert az exemnek ki volt téve a kapcsolati státusza. A következő páromat biztosan nem mutatom be egy munkatársamnak se.

2023. márc. 5. 17:21
1 2 3 4 5 6

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!