Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
El lehet hinni, hogy már tiniként is ribiként kezelnek valakit, de ebben egyáltalán nem hibás?
Állítása szerint rendszeresen fogdosták, futótűzként terjedt, hogy őt szabad, majd az is terjedt, hogy suliwc-ben és osztálykirándulásokon is csinált ezt-azt több fiúnak is. Olyat meg lehetett vele csinálni fényes nappal, a suliban, hogy benyúltak a bugyijába és úgy rá tudtak fogni neki, hogy érezni lehetett, hogy szőrös.
A csaj azt állítja, hogy semmilyen pletyka nem igaz, sőt, teljes ellentéte igaz, ő szűz volt, soha nem csinált semmit és nem provokált a viselkedésével senkit. Őt bántalmazták, beleállt a metoo-ba és annak keretében bűnösnek mond egy tucat kamasz srácot.
Szerinte ezért, ami történt, kizárólag a komplett társadalom a hibás, át kell nevelni a férfiakat.
Csak én érzem úgy, hogy minimum ferdítés, de inkább komplett hazugság, és óriási red flag? csak mert ilyet én sose láttam, pedig megfordultam több iskolában is, én is voltam fiatal...
Te vagy undorító, de olyan szinten, hogy arra szavak nincsenek.
Ja nem írtad, hogy te személy szerint fogdosol nőket, éppen csak semmi problémát és kivetnivalót nem találsz abban, ha engedély nélkül fogdossák a nőket, sőt legalább 5x leírtad, hogy ennek épphogy nem örülnie kéne a lányoknak, hisz biztosan jól esik nekik az érintés intim tájékon, sőt amikor valaki leírta, hogy egy diszkóban alányúltak, amire ő képen vágta a csávót, a biztiboy meg kirakta, szerinted csak fel van fújva. Plusz szerinted a suliban a lányokat kéretlenül taperolni nem számít bullying-nak. Ez mindent elárul arról milyen ocsmány alak vagy és akkor még szépen fogalmaztad. Éppen (még) nem csinálod, de szemmel láthatóan bőszen támogatod és nem találod kifogásolhatónak, ha nőket szexuálisan zaklatnak. Bravó, anyukad egészen biztosan büszke rád. Akkor se érhetnél hozzá egyetlen ujjal sem a nőhöz, ha anyaszült meztelen állna előtted, ha csak nem ad rá engedélyt és ha csak nem közös megegyezés/akarat alapján történik.
“Valamint nem hiszem el, hogy a lányoknak ne esne jól az érintés, hanem bántásnak élnék meg”
Nem képzeld el, a lányoknak nem esik jól, hogy akaratuk ellenére és az engedélyek nélkül fogdossák.🤦🏻♀️ Komolyan felnőtt embernek magyarázni kell, hogy a lányoknak nem szeretik a szexuális zaklatást? No komment. Kutyát nem érdekli, hogy korabeli fiúkról meg osztálytársakról van szó, akkor sincs senkinek joga a másikat fogdosni az engedélye nélkül. Vagy talán rendben van, ha egy meleg odamegy hozzád és rámarkol a seggedre/farkadra, hmm?? Az is rendben van, ugye?
Kérdező, te nem vagy normális! Hadd világosítsalak fel pl. a fétis partik világáról! Ott mindenki kihívó, erotikus ruhában van, vagy épp félmeztelenül, meztelenül, sokan kedvelik a promiszkuitást is, de szigorú kikötés, hogy egyértelmű gesztus vagy szóbeli beleegyezés kell ahhoz, hogy bárkit is megérinthess, és szimpla udvarlás során is elsőre érteni kell a nemet. És ez így van jól, így kéne működnie mindenhol! Hogy képzeled, hogy azért, mert vki veled egykorú, ismered valamennyire, esetleg hallottad, hogy volt már ezzel-azzal, akkor már kötelező széttennie a lábát, tűrni a fogdosást? Te ferdítesz összevissza, az, hogy nem vagyunk kőből, nem azt jelenti, hogy mindenki kedvére kiélheti magát rajtunk! Csak tudod, nem mindenki viselkedik állat módjára, és mellesleg van, akinek kéretlen nyomulás, zaklatás nélkül is jut nő. Az nyilvánvalóan nem te vagy! Azzal meg mindenki saját magát minősíti, ha közeledik olyanhoz/lefekszik olyannal, akit valójában leértékel. Az én köreimben szerencsére nem ez van többségben, emberek vagyunk, nem tárgyak, és nem az alapján van akár férfi, akár nő megítélve, hogy hány partnere volt életében, miniszoknyát hord-e, vagy macinacit. Az ártatlan kamaszos lelkeken meg felröhögnék, ha nem lenne komoly téma. Van róla fogalmad, hogy pl. hány gyereket piszkálnak, bántalmaznak fizikailag, megláznak az iskolában, akiknek mondjuk pusztán annyi a „bűnük”, hogy szemüvegesek/félénkek/ducik/csórók? És nemcsak középiskolában, hanem már általánosban is. Amit te pártolsz, az az áldozathibáztatás.
Nem tudjuk, a konkrét szituban mi történt, de a lánynak nem kéne magyarázkodnia az „erkölcseit” illetően. Magánügye. Ha valóban fogdosták akarata ellenére, akkor molesztálás, és bűncselekmény, tök mindegy, hogy szűz volt-e, vagy a fél iskolával lefeküdt-e már előtte.
#22: " Igen, a fiúk átnevelésére van szükség. Át kell nevelni őket arra, hogy senkihez nem nyúlunk engedély nélkül, pláne nem az intim testrészeihez. Mégis mi a probléma ezzel? Milyen propaganda? :D"
Egyetértek! De akkor légyszíves kezdjétek Kalányos Bredpittel és utána győzzétek meg Lakatos Dzsesszikát is arról, hogy valójában őt most csúnyán T R A U M A T I Z Á L T A a kis Bredpitt és az érzései hamisak voltak iránta meg egyébként is még kiskorú hozzá, ilyesmit nem illik.
Ahogy Frigid Fannit is győzzétek meg róla, hogy ugyanúgy küldje el ugyanolyan hangsúllyal, erélyességgel és nyilvános megszégyenítéssel a búsba Adonisz Ádámot is, mint Incel Vincét. Ne pedig az egyiket leszopja az osztálykiránduláson a másikat meg kibeszéli a háta mögött, hogy mekkora lúzer meg csúnya meg undormány meg esélye se lenne.
Azt is támogatom, hogy a nők aktív szerepét is erősítsék. Maximálisan támogatandó, hogy egy lány odamegy a neki tetsző fiúhoz és megmondja neki, hogy tetszik. Csak akkor ne olyan vállán sírja ki magát, ha elutasítást kap, aki nem tetszik neki. Vagy mondja meg neki is ugyanolyan nyíltan és karakán stílusban, hogy nem tetszik neki és ezek után még mindig szeretné-e hallani a történetet és ápolgatni a lelkét.
Legyen asszertivitás az egész világon!
"hanem úgy gondolom, hogy a nagyobbik részük azért csinálta, mert azt tanulta meg valahogy, hogy ezt szabad, és ment a csorda meg a kanos ösztönei után."
Végre kimondta egy nő! Tehát akkor az evolúciós ösztönöknél kell kezdeni, azokat kell átírni. Ha nincs pozitív visszacsatolás, akkor azok nem tudnak majd szaporodni és hal ki a génkészletük, ezzel együtt a toxikus macsó hajlamuk, akik nem tudnak alkalmazkodni az új, feminista világrendhez és terjednek el a génkészletben azok az egyedek, akiknek az apjuk megkérdezte mindig a nőtől illedelmesen, hogy kér-e teát: https://www.youtube.com/watch?v=Ck48pD4a3sU
"ha esetleg ilyen történik, akkor a lány azonnal szóljon egy felnőttnek, és azonnal legyen meg a következménye, és a fiúk túlnyomó többségénél legyen alap, hogy nem nyúlnak senkihez, és az a ciki, ha mégis megteszi ezt valaki."
Ugye tisztában vagy vele, hogy a "szólunk a felnőttnek és azt buzogánynak használjuk" össztársadalmi szinten Eric Cartman/Draco Malfoy jellemvonású gyerekeket, majd felnőtteket fog eredményezni, akik mindig valami nagyhatalmi erő segítségével próbálják meg érvényesíteni a vélt vagy valós igazukat?
És itt most a lényeg, hogy vélt vagy valós. Mert a történelmet mindig a győztesek írják és az erősebb kutya .... Szóval tudod...
"Végre kimondta egy nő! Tehát akkor az evolúciós ösztönöknél kell kezdeni, azokat kell átírni."
Semmilyen ösztönt nem kell átírni. Csak egyeseknek meg kellene tanulni uralkodni magukon, és nem sérteni, bántani másokat. Ahogy nem mész és ölöd meg/vered szét csak úgy azt, aki irritál, vagy tett valami apróságot ellened, úgy lányok testét sem kellene köztulajdonként kezelni.
"Ahogy Frigid Fannit is győzzétek meg róla, hogy ugyanúgy küldje el ugyanolyan hangsúllyal, erélyességgel és nyilvános megszégyenítéssel a búsba Adonisz Ádámot is, mint Incel Vincét. Ne pedig az egyiket leszopja az osztálykiránduláson a másikat meg kibeszéli a háta mögött, hogy mekkora lúzer meg csúnya meg undormány meg esélye se lenne."
Minek győzném meg? Pont az a dolog lényege, hogy azt szop le, akit Ő AKAR. És azt utasít el, akit akar. Attól, hogy leszop valami gyökeret, másnak még nincs joga követelni ugyanezt, pláne nem fogdosni.
Amúgy én pont ugyanúgy reagáltam az összes srác fogdosására, teljesen mindegy hogy néztek ki. Undorodtam attól, hogy odajön és taperol, és ha eredetileg tetszett is, ott ez meghalt bennem, mert nem akartam ilyennel járni.
Egy olyan srácba voltam belezúgva, aki soha nem állt be ezek közé és nem fogdosott.
"Ugye tisztában vagy vele, hogy a "szólunk a felnőttnek és azt buzogánynak használjuk" össztársadalmi szinten Eric Cartman/Draco Malfoy jellemvonású gyerekeket, majd felnőtteket fog eredményezni, akik mindig valami nagyhatalmi erő segítségével próbálják meg érvényesíteni a vélt vagy valós igazukat?"
Akkor tisztázzuk:
Szerintem az volt a helyes lépés valóban, hogy annó kussoltam arról, hogy Sanyika fogta magát, és amikor a gumis derekú tornanadrágomban voltam, akkor odajött és egy durva mozdulattal benyúlt a bugyimba és belemarkolt a puncimba, aztán ordítva terjesztette, hogy szőőőőőrös?
Vagy amikor Gergőke odajött "kedvesen beszélgetni" és miközben normálisan válaszoltam arra, amit kérdezett, erőből rámarkolt a mellemre, aztán röhögve odébb állt?
Vagy amikor kimarták a kezemből a tampont, amikor WC-re akartam menni, és az egyik szemfüles kis h.ülyegyerek kiszúrta, hogy kiszedtem valamit a táskámból? Aztán ordítva röhögtek, hogy megjött nekem, és 10x szívattak aznap azzal, hogy azt hazudták, vérfoltos a nadrágom.
Vagy amikor egy másik lánnyal megcsinálták ugyanezt, és azért, mert nem mini tamponja volt, elterjesztették, hogy olyan tágra van baxva, hogy egy mosógép is elférne alatta.
Esetleg a számtalan alkalomkor, amikor hátulról a komplett tenyerüket becsúsztatták a lábam közé.
Micsoda rossz ötlet lett volna segítséget kérni egy felnőttől, kész undormány spicli lettem volna, aki termeli a Cartman-eket és Draco-kat! A megoldás az, hogy a teljes táskánkkal kell kiSURRANni a WC-re, vagy trükközni, ügyeskedni a zokniba rejtett tamponnal. Az érintéseket meg tűrni, vagy nyilván az én hibám, sokkal jobban ki kellett volna állni magamért biztos, sőt, lehetett volna annyi eszem, hogy megkérem anyucit, apucit, hogy írassanak be valami harcművészetre, aztán ott megtanulom egyedül leverni mindet.
Nem. Arra kell nevelni a lányokat, hogy ilyen korban felnőttől kérjenek segítséget, fogjanak össze, a fiúkat meg arra, hogy ha szexuálisan zaklatnak, fogdosnak, megszégyenítenek másokat, annak következménye lesz.
#84: "Semmilyen ösztönt nem kell átírni. Csak egyeseknek meg kellene tanulni uralkodni magukon, és nem sérteni, bántani másokat."
Amíg agresszív emberek példaképként szolgálhatnak, amíg a maszkulinitás bálvány lehet a világon, addig az lesz, ami most is látható.
Az alfahím megtehet kb bármit (mint Mr. Missh, Jeremy Meeks, Berki Krisztián stb.) és maximum a karma fogja őt megbüntetni.
A bétánál meg egyszer pattan el egy bántalmazó kapcsolatban egy házisárkány mellett a cérna és akkor is precedensként fogják Orosz Bernadett ügyét tekinteni, ha valójában csak egy sallert kapott a csaj hosszú ÉVEK!!!
- Önbecsülésrombolása.
- Lelki terrorja.
- Manipulációja.
- Hisztije
és minden más miatt. És még ezek is tűrve voltak egészen addig, amíg először a NŐ nem emelt kezet a férfira, aki aztán már nem bírta ennyi fájdalom után türtőztetni magát.
A metoo ugyanez. Az nem számít, hogy 3 arab megdug, mert őket sosem jelented fel, meg értelme se lenne, mert ténylegesen be voltál drogozva és nem csak a nevükre, de az arcukra sem emlékszel nagyon, akkor jó ötletnek tűnt egy csomó ekitől pörögve felmenni hozzájuk.
Az viszont, mikor a friendzone srác megtapiz az ágyban, mert nála alszol vele egy ágyban!!! hiszen ingyen szállásként is használod a srácot ingyen taxi, ingyen lelki szemetesláda és minden más mellett, pedig TUDOD (mert te se vagy hülye), hogy vonzódik hozzád, de neked csak barátként kell azt olyan traumatikus élményként éled át, hogy észre sem veszed, hogy közben szegény srác életét teszed tönkre azzal, hogy valami olyan képet festesz róla, mintha valami aberrált szexuális bűnöző lenne.
Közben meg lehet, hogy kínjában már valami mást próbált ki, amit nőknél sikeres haver tanácsolt, hogy legyen férfiasabb, a nőket meg kell sunázni és utána már hagyni fogják magukat, ha kis nyámnyila előzékeny úriember, akkor sose akar tőle egy nő se semmit majd.
"Minek győzném meg? Pont az a dolog lényege, hogy azt szop le, akit Ő AKAR. És azt utasít el, akit akar."
Ezt kérlek fordítva is gyakoroljátok, mikor a 150 kilós bálnák kezdenek el vonyítani évek múlva, hogy xy pasik (akiknél amúgy sose kezdeményeztek legtöbbször, csak várták a csodát, tehát még az sincs, hogy nyíltan, mások előtt lettek megszégyenítve, hogy vissza lettek utasítva) miért a plázacicákat szólítgatják le. A nők is nagyon tudnak ám sírni és vélt igazságossságért harcolni...
Az első incelek is nők voltak...
"Amúgy én pont ugyanúgy reagáltam az összes srác fogdosására, teljesen mindegy hogy néztek ki. Undorodtam attól, hogy odajön és taperol, és ha eredetileg tetszett is, ott ez meghalt bennem, mert nem akartam ilyennel járni."
Ez dícséretes, de azért tudod, hogy a legtöbb nő nem így van bekötve? Ahogy úgy alapjábanvéve a legtöbb ember sem gyakorolja (még aki otthonról hozta a neveltetéssel sem mindig) a következetességet, hogy mindenkivel szemben egyenlően bánik és mindenkinek egyformán sokat vagy keveset tűr el?
A legtöbb ember szelektál, hogy kinek mennyit enged meg. Amivel egészen addig a pontig nincs semmi probléma, amíg ez KÉT EMBER között zajlik. Onnantól, hogy egy harmadik BÍRÁSKODÓ fél be lesz vonva a dologba, onnantól vannak a problémák abból, hogy valakinek pusztán azért tönkremehet az egész élete, mert rossz passzában kapja el a csajt és nem jön be neki.
Más meg tényleges bűncselekményt úszhat meg azért, mert a nő szerelmes belé és nem tekinti annak.
"Akkor tisztázzuk:"
A felsorolt dolgok mindegyike BULLYING kategória. Nemtől függetlenül megtörténik, csak minket férfiakat értelemszerűen nem fogdosnak, hanem másképp aláznak meg. Köpőcsövezés, rágóragasztás dolgokra, tízóraival való trükkök, sulivécében a szadizás, stb.
Ebből metoo ügyet meg nemi ügyet terelni kész agyrém.
A helyzet sajnos az, hogy ezek az említett emberek dominanciát akartak gyakorolni feletted és mindenki felett, meg akarják mutatni, ki az úr a háznál. Egytől-egyig Dark Triad-os emberek voltak, akik később belátták önreflexióval, hogy mivel náluk élesebb kések a fiókban is sittre kerülnek vagy a temetőbe, ezért lemondtak a szélmalomharcról és megpróbáltak elvegyülni a társadalomban felnőttként. Bárány bőrbe bújt farkasok lettek, ha úgy tetszik. Ezt pedig te úgy ítéled meg, hogy normális lett, csak belevitték szegénykét gyerekként a rosszba. Akad ilyen is, de nagyon elvétve és azokkal általában másképp nem stimmel valami (Asperger-szindróma vagy egyéb olyan mentális dolog, ami miatt nagyon akar tartozni valahova). Esetleg ténylegesen egy olyan iskolában nőttek fel, ahol "megszoksz vagy megszöksz" uralkodik és ugyanaz lett az eredmény, mint a Stanfordi börtönkísérlet esetében.
Ezért nem egy központi intézménynek kéne "one size fit all" megoldási javaslatokat köpködni magából, amivel többet árt, mint használ, hanem ki-ki a maga habitusa és stílusa alapján kapna büntetést.
Egy pszichopatát is meg lehet félemlíteni, mikor a lábánál fogva kilógatja a 10. emeletről egy izmos férfi és halkan a fülébe súgja, hogy "Ezt éli át a lány, akinek a bugyijába nyúlsz és vihogtok és bántalmazzátok csoportosan. És a fiú is, akinek rágót ragasztotok a hátára meg folyadékot öntötök a táskájába. Ez mindig jusson eszedbe. Legközelebb a betonnal is megismerkedsz ott lent.
Drasztikusnak tűnik egy normális ember számára, de vannak, akiket csak idomítani lehet, nevelni nem. Azt a szülőknek kellett volna sokszor már magzati korban, amikor szétdrogozták magukat. Vagy korai csecsemőkorban, amikor üvöltöztek vele, meg mikor magára volt hagyva, mert mindkettőnek jobb dolga volt és sírhatott napestig.
"Az viszont, mikor a friendzone srác megtapiz az ágyban, mert nála alszol vele egy ágyban!!! hiszen ingyen szállásként is használod a srácot ingyen taxi, ingyen lelki szemetesláda és minden más mellett, pedig TUDOD (mert te se vagy hülye), hogy vonzódik hozzád, de neked csak barátként kell azt olyan traumatikus élményként éled át, hogy észre sem veszed, hogy közben szegény srác életét teszed tönkre azzal, hogy valami olyan képet festesz róla, mintha valami aberrált szexuális bűnöző lenne."
Mert az. És azt hiszed, ezek a rendes srácok. Rendes srácok soha nem tapiznak. Soha. Ehhez kell felnőnöd agyilag.
#86: "Rendes srácok soha nem tapiznak. Soha. Ehhez kell felnőnöd agyilag."
Rendes nők meg soha nem jutnak el odáig, hogy egy ilyen srácot érzelmileg kihasználjanak.
Az érzelmi kihasználás a te fejedben van. Mert barátságot játszol el punciért cserébe.
Legyél valóban rendes. Őszinte. Aki elmondja, hogy te csak barátságot színlelsz, hátha egy gyenge pillanatában letámadhatod.
De te eljátszod, hogy a barátja vagy. Barátságért barátság jár cserébe. Te azért éled meg kihasználásként, mert nem tudsz barát lenni, ő pedig úgy kezel. Pont te vagy az érzelmi kihasználó.
#88: De az igen, hogy evidensnek veszed, hogy egy férfi csak barátkozni akar veled, miközben csak nem akar ajtóstul rontani a házba. És ő szívja meg a legjobban, mert ha nyíltan bepróbálkozott volna, hogy "Tetszel, nem-e randiznál/járnál velem?" akkor konkrét visszautasítást kapott volna és neked se lenne lelki szemetesládád meg ő se érezné kihasználva magát.
Így viszont, hogy természetes módon, feszengésmentesen próbált meg ismerkedni azzal, hogy mondjuk megsimogatta a kutyádat vagy te az övét és rájöttetek, hogy egy házban laktok és utána arra, hogy mindketten ugyanazt a zenét szeretitek és mikor bejelöltétek egymást még közös ismerőseitek is voltak és az "elmehetnénk jövő héten ide vagy oda koncertre" ajánlathoz nem tette hozzá, hogy az tulajdonképpen randiféle akar lenni, majd mikor te a koncerten visszahívtad őt piára vagy felesbe fizettétek ő sem olvasta a gondolataidat, hogy ez nem azért volt, mert nem várod el nőként, hogy a pasi fizessen, hanem mert eleve nem tekintesz rá pasiként, csak haverként. Majd mikor nem akartál éjszakaival egyedül hazamenni inkább hozzá mentetek aludni. Nem voltál részeg, csak barátkozósra ittad magad, ölelgetted is a srácot, a fejedet is a vállára tetted a villamoson hazafelé.
Majd mikor zuhanyzás után kijöttél bugyiban meg melltartóban, hogy nem baj-e hogy így alszol, akkor átkarolt és lekapott, amire eltoltad őt, hogy bocsi, aranyos, kedves srác vagy, de ezt most nem akarom.
Majd egymás mellett mikor az arcodra! nyomott egy jóéjt puszit és átölelted, akkor megint megfeszült és hisztizett, hogy hagyd már őt békén.
Majd az egész hangulatot meggyilkolta. És ha szóvá merted tenni, minden esetben te voltál a szemét. Ha hazaküldted, akkor is, ha elmentél sétálni egyet a városban, mert olyan rosszul érzed magad a visszautasítástól, hogy amúgy se tudnál aludni vagy ha csendben fülessel elkezdtél filmet nézni a telefonodon vagy netezni mert nem tudsz aludni, hogy ezt tuti szándékosan azért csinálod és villogtatod a kék fényt, hogy ő ne tudjon aludni, ha már visszautasított.
Akkor ő is felkel és elkezdi ecsetelni, hogy minden pasi mennyire szemét és hogy mind csak azt akarja és benned is csalódott és miért nem tudsz olyan lenni, mint az a haverja, akihez feljár füvezni és többször nála aludt már és egyszer nem nyulkált a srác. (És egy olyan srácról beszélünk, aki évente 15-20 nőt megdug meg van is neki mindig nője és az említett csajra emiatt éppen tényleg csak havercsajként tekint, te meg összesen szexeltél életedben 3 nővel amiből 1 alkalmi volt és 8 hónapja csak a jobbkezed van és egyébként is az eseted az a nő, aki melletted fekszik. Szinte tök egyforma szitu minden szempontból, nemde?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!