Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » A harmincas, negyvenes nőket...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A harmincas, negyvenes nőket tényleg sokszor kidobják váratlanul egyik napról a másikra?

Figyelt kérdés

Nemrég egy baráti beszélgetés során felmerült a téma, és többen is állították, hogy az a férfi, aki megteheti, 35-40 évesen már simán dobja a párját akkor is, ha évek óta együtt voltak. Egy fitt, jó passzban lévő negyvenhez közeli pasi azt látja, hogy még 5-10 év simán előtte van amikor válogathat, és ez alatt inkább huszonéves lányokkal akar együtt lenni, nem a párjával, aki már közel sem néz úgy ki, mint 5-10 éve. Megkomolyodni, családot alapítani főleg nem.


Ez tényleg jellemző forgatókönyv, mik a tapasztalatok? Ebben a korban a nőknek tényleg van okuk aggódni, hogy simán lecserélik őket fiatalabbra, szebbre?


2022. júl. 20. 16:53
 71/103 anonim ***** válasza:

Mivel ehhez a korosztályhoz tartozom, látom magam körül. Nem mondtam, hogy sok ilyen kapcsolat van, csak azt, hogy ezek közül sok (70-80%) így ér véget.

Egyébként nagyon is jellemző a 35-50-es korosztálynál mindkét oldalon, hogy ha már szétmentek, mindegyik próbál fiatalabb társat találni.

2023. márc. 12. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 72/103 anonim ***** válasza:

"35-50-es korosztálynál mindkét oldalon, hogy ha már szétmentek, mindegyik próbál fiatalabb társat találni."


Pont nem. Az a jellemző, hogy az egyedül maradt gyermekesek, apukák és anyukák is, egymással keverednek. Tehát egy gyermekes pasinak egy elvált gyermekes nő lesz az új párja jellemző módon. Az is más kérdés, hogy mire vágynak (fiatalabb) meg hogy mire van valós lehetőségük (másik gyermekes személy).

2023. márc. 12. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 73/103 anonim ***** válasza:
De nem mindenkinek apuka vagy anyuka. Ráadásul amit írsz, az már a következő lépés. Az eredeti kapcsolat vége után rendszerint jön egy "még egyszer fiatal akarok lenni" korszak, ami sokszor nem csak következménye a kapcsolat tönkremenetelének, hanem maga az ok.
2023. márc. 12. 08:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 74/103 anonim ***** válasza:
Én a jellemző kapcsolatokról beszélek folyamatosan, az pedig az amit én vázolok. Te pedig olyanokról amik előfordulnak persze a nagy számok törvénye alapján de nagyon nem a jellemző esetek. A kérdező kérdése is arra vonatkozik, hogy itt valami jellemző, tömeges dolgoról lehet szó pedig éppen ellenkezőleg.
2023. márc. 12. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 75/103 anonim ***** válasza:
16%

Azt már tegnap is megbeszéltük, hogy nem jellemző az, hogy 30-40 éves nőket csak úgy dobnak a férfiak egy fiatalabbért. Ott mindig van a háttérben valami és nem a férfi klimaxra gondolok. Ezt támasztja alá az is, hogy nők kezdeményezik elsősorban a válást és nem férfiak.

Viszont ha nem is tömegesen, de látom azt is amit a kérdező írt és jellemzően ezek olyan kapcsolatok, amikről írtam is.

2023. márc. 12. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 76/103 anonim ***** válasza:
54%
75. Az, hogy a nők kezdeményezik a válást, önmagában nem jelent semmit. Arra gondoltál már, hogy a legtöbb nő azért kezdeményezi a válást, mert a férjük félrekúr?
2023. márc. 12. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 77/103 anonim ***** válasza:
76: Erről sincsenek hivatalos statisztikák. De biztosan van ilyen is, viszont itt is kérdés, hogy miért qr félre a férfi? Ez rendszerint nem az ok, hanem az okozat. Az ok a kapcsolat megromlása, ami mint írtam korábban lehet egyik, másik, vagy akár mindkét fél hibája. Arról nem is beszélve, hogy ezek a félreqrások sok esetben nem szingli nőkkel történnek, és ott már egy másik kapcsolat is érintett.
2023. márc. 12. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 78/103 anonim ***** válasza:
63%
Akkor a vegso konkluzio, hogy a kapcsolatos nagyon valtozatos okok miatt ernek veget es emiatt a ferfiak legalabb annyira sajnalatra meltok, mint a nok, akarhany evesek is legyenek.
2023. márc. 12. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 79/103 anonim ***** válasza:
100%
Sajnálni csak azt az embert tudom, akit tényleg önhibáján kívül dobnak. Ebbe én azt is beleszámítom, amikor a párja nem közli vele, hogy valami tényleg kicsi dolog nem tetszik és változtasson rajta, hanem fogja magát és lelép. Tehát nem az, hogy alkoholista lett vagy hízott 40 kg-ot, hanem tényleg apró, akár napi rutinokra gondolok, amin egyébként simán változtatna, ha a másik megkérné rá.
2023. márc. 12. 09:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 80/103 anonim ***** válasza:
87%
Igen, ilyen is van, mikor egyszerubb a masik hata mogott csajozni/pasizni, mint beletenni egy kis energiat a kapcsolat megjavitasaba.
2023. márc. 12. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!