Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A harmincas, negyvenes nőket tényleg sokszor kidobják váratlanul egyik napról a másikra?
Nemrég egy baráti beszélgetés során felmerült a téma, és többen is állították, hogy az a férfi, aki megteheti, 35-40 évesen már simán dobja a párját akkor is, ha évek óta együtt voltak. Egy fitt, jó passzban lévő negyvenhez közeli pasi azt látja, hogy még 5-10 év simán előtte van amikor válogathat, és ez alatt inkább huszonéves lányokkal akar együtt lenni, nem a párjával, aki már közel sem néz úgy ki, mint 5-10 éve. Megkomolyodni, családot alapítani főleg nem.
Ez tényleg jellemző forgatókönyv, mik a tapasztalatok? Ebben a korban a nőknek tényleg van okuk aggódni, hogy simán lecserélik őket fiatalabbra, szebbre?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
39: ráncos palik nettó 2-300 ezer forintos fizetéssel.
Amiből a jelentős részét utalja exnejnek gyerektartásra. A húszéves pipi nyilván szeretne kéthetente hétvégén a ráncos palija tízéves gyerekeivel strandolni. Aha.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

"Ez tényleg jellemző forgatókönyv,
? Ebben a korban a nőknek tényleg van okuk aggódni, hogy simán lecserélik őket fiatalabbra, szebbre?"
Micsoda abszolút életszerűen megfogalmazott, egyáltalán nem a nők hergelésére kiírt incelkérdést olvashatunk 😂
Btw, még ha így is lenne, aki menni akar, azt hadd vigyék, minek aggódjak ezen.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Most 47 éves vagyok. Voltam házas, élettárs, volt 18 éves és néhány pár éves kapcsolatom. Minden esetben én szakítottam. Igaz, volt, amikor amiatt, mert megcsaltak. 2 éve váltam el. A mostani párom 8 évvel fiatalabb. Vonzó, nekem a legszuperebb pasi. Egyszerű ember, de szorgalmas, törekvő és igazi férfi. Alig hiszem el, hogy ennyi idősen ilyen párom van. A tenyerén hord, hercegnőmnek hív. Hamarosan elvesz feleségül.
Sosem éreztem, hogy a párkeresés nehezebb lenne az idő múlásával. Valahogy mindig volt és van potenciális jelentkező, aki csapja a szelet. 2 hónapnál tovább sosem voltam egyedül, és ez a 2 hónap is azért volt, mert válogattam, nem álltam össze olyannal, aki nem üt meg egy szintet. Nem vagyok bombázó műnő és nem vagyok anyagias. Nem az érdekel, hogy a másik mennyit keres vagy milye van, hanem hogy milyen ember és hogy érzem magam vele.
Nem hiszem, hogy egy nő a kor miatt elveszíti az értékét. Ezt a skalpgyüjtő pasik sugallják, mert így könnyen megkapható az, aki ezt elhiszi. Ha egy kapcsolat a külsőségekre épül, ott mindkét fél könnyebben vált egy fiatalabbra, jobbra. Nem kell ilyen férfival kezdeni. Egy normális férfi nem ilyen. De a nőnek legyen tartása. Nem értékes az a nő, akiben seregnyien megfordultak. Az olyat könnyebben el is hagyják. Szóval szerintem nem a kor számít, hanem bizonyos szinten a külső és az értékrend, meg az élethez való hozzáállás.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Én 49 éves pasiként max. ha nagyon meghülyülnék, kezdenék 30-40 közötti nővel, ez alatti meg nem jöhet szóba akkor sem. A 40+ az én korosztályom. Jobban megértjük egymást kb. mindenben, általában nekik is van már gyerekük (ha nincs, az se jöhet nálam szóba), több a közös dolgunk stb. Az se utolsó szempont, hogy ha netalán hosszú távú kapcsolat lenne (amint az amúgy elvárható avagy lenni szokott), akkor én se vagyok már mai gyerek, nemsokára 50+ leszek, hamar elrepül a következő évtized, akkor meg 60+… nem fog már úgy állni a cerka, mint 20-30 évesen, szükségem lesz gyengédségre, türelemre, nem pedig egy felajzott kancácskára aki egész nap dugni akar.
Szóval mindent egybevetve, a zöldségestől is az érett gyümölcsöt viszem haza, nem a még zöldet, éretlent. Tökéletes a 40+ korosztály, és ez az élet rendje egyébként is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Dehogy dobják. Sokszor olyan férfi sem, aki "megtehetné". Ha jó egy párkapcsolat, akkor rengeteg közös jó élmény köti össze őket, ami sokkal többet jelent, mint a feszesebb bőr.
Olyankor szokott gond lenni, ha a kapcsolat nem működik megfelelően. Ennek aztán millió oka lehet. Hibás lehet a férfi, a nő vagy akár mindketten is. De egyáltalán nem tendencia, hogy 30-as, 40-es nőket csak úgy "kidobnak" férfiak egy fiatalabbért.
Eleve a válások nagyobb részét nők kezdeményezik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!