Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Éppen felhizlal? Ti mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Éppen felhizlal? Ti mit csinálnátok?

Figyelt kérdés

26 éves férfi vagyok, és kicsit több mint 2 éve jöttem össze egy gyönyörű lánnyal, akivel egy éve költöztünk össze. Már régebb óta ismerjük egymást, lassan 8 éve, nekem azóta tetszik, de évek kellettek ahhoz hogy úgy alakuljon, hogy együtt legyünk, nagyon szeretem őt és nagyon boldog vagyok, hogy ennyi év után végre egymás mellett vagyunk.


A sportolás, kondi és súlyemelés meghatározó szerepet töltött és tölt be most is az életemben, sose csináltam versenyszerűen, de odafigyeltem étkezésre, ahogy azt kell és ezáltal megvolt mindennek az eredménye. 90-93 kiló szálkásan, tényleg alacsony testzsírral, 186 cm magassághoz.


Kb 7 hónappal ezelőtt volt egy sérülésem, egy két hétig ágyban kellett maradnom, utána két hétig kímélni a lábam. Értelemszerűen az edzés ilyenkor háttérbe szorult és az első két hétben szinte nulla mozgással feljött minimális felesleg, kis víz, tehát a kockák már nem voltak olyan látványosak.


És ekkor kezdődött igazából az ami miatt úgy éreztem ki kell kérjem mások véleményét, mert nem egészen értem mi történik.


A gyógyulás első két hetében, ahogy meglátta a barátnőm hogy felszedtem valamennyi felesleget, mintha megtetszett volna neki, meg így utólag belegondolva megugrott az otthoni étkezések száma, mármint hogy közösen leültünk és ő főzött. Ez az azt követő hetekben kiegészült azzal, hogy ha nem volt otthon, rendelt nekem ételt általában valami gyorsétteremből, illetve hazahozott rengeteg nasit, ami korábban azért ilyen mértékben nem volt jellemző.


Az egy hónap után, úgy hogy az utolsó kb 10 napban már vissza tudtam menni edzeni, voltam 97 kg, de igazából egyedül a hasamon látszódott, mert amikor nem feszítettem be, nem voltak már ott a kockák, amúgy nem volt vészes.


Viszont, rájöttem hogy mennyire szeretek enni, és bár lett volna szerintem akkor még önuralmam, de a barátnőmmel is valahogy mindig az lett hogy eszünk, de én mindenképp. Ez alatt azt értem, hogy amíg régen sétálni meg kirándulni mentünk el randizás gyanánt, ez átalakult azzá, hogy elakart menni étterembe, ahol ő meghagyta amit rendelt, szóval egyem meg én, meg utána kért nekem desszertet is.. vagy ha otthon maradtunk akkor valamilyen új, most hallott receptet kiakart próbálni nekem/rajtam, és ha azt mondtam hogy tele vagyok és inkább máskor, akkor szomorú volt, hogy ő csak nekem akar jót és végül belementem, de elkezdtünk eljárni brunchos reggeliző helyekre, ahol ilyen all you can eat jelleggel én hoztam magamnak valamennyit, majd még ő is nekem megpakolt x tányért.


Ilyenkor ugye már visszajött a mindennapokba az edzés, viszont az étkezés minden volt csak jó nem. Tehát pontosan tudtam, hogy ez nem vezet jó irányba, de valahol úgy voltam vele, hogy meguntam a kiporciózott ételeket, szeretek enni, plusz hitegettem magam azzal hogy ez felfogható dirty bulkingnak, és hát valóban nagyobb lettem, meg erősebb is, csak mellé zsírosodtam rendesen...


Ez kb a pihenést követő két hónap után volt látványos amikor elkezdtek kicsik lenni a pólók, ingek, nadrágok és egy mérettel nagyobbat kellett vennem mindenből. Nagy része a feleslegnek a hasamra meg a fenekemre ment, de a mellemre meg karomra is jutott azért már akkor is. A barátnőmnek ez elkezdett tetszeni, játszott a hasammal, esténként elkezdett a hasamat átölelve aludni, simogatni, sokkal többet nyúlt már a fenekemhez, és többet markolta a mellemet is, rengetegszer megakart maszírozni, amire korábban úgy kellett kérlelni. Látványosan jobban élvezte a szexet és ezáltal amúgy én is. Rengetegszer megkívánt, és bár a szexuális életünk addig is rendben volt, de érezhető módon megnőtt mindennek a száma, főleg az ilyen napközbeni leszopásra gondolok, ami alatt amúgy a hasamat szokta simogatni azóta is.


Már jópárszor előfordult az elmúlt időszakban az is, hogy kb megetetett, vagy nem tudom erre mi a jó kifejezés. Odaült az ölembe, és sütivel elkezdett ilyen szexi módon amit mondjuk eperrel szokat alapból, és ennek a vége szex lett. De gyakran vacsora, vagy hétvégente ebéd után amikor azért még nagyobb a hasam mert fel is vagyok puffadva, kb be se fejezem az utolsó falatot, már előveszi a farkam és elkezd leszopni. De amikor megmaszíroz akkor is kb játszik a fenekemmel meg a hasammal. Ezt fekve vagy ha ülve vagyok, akkor is megcsinálja, hogy belemarkol a hasamba és megrázza.


Én rendszeresen megkérdezem tőle, hogy de nem gáz hogy felszedtem ennyi felesleget? Neki az a válasza hogy dehogyis, ez alig valami, milyen izmos vagyok, mennyire jól nézek ki stb. Nem egyszer hoztam fel neki, főleg evés közben, hogy felhizlal, erre ő rendre megsértődött, és még nekem kellett bocsánatot kérnem, mert ő csak megakar adni nekem mindent és azt akarja hogy jól érezzem magam, és hogy mennyire tetszem neki, és ha nekem ez a bajom, mármint hogy tetszem neki, akkor velem van a baj. Szóval érdekes az egészhez a hozzáállása.


Közben én ezt meg valahol bőven hagyom. Ami a legfontosabb, hogy nagyon szeretem őt, már akkor is szerettem meg vele akartam lenni, amikor még mással volt együtt, lassan megszeretném kérni a kezét, mert 8 éve is tudtam hogy vele akarom leélni az életem. Visszakanyarodva a helyzethez, hogy amúgy szeretek enni, tudok is kifejezetten sokat, szóval nem meglepő hogy hova jutottam, mikor legutóbb nehezemre se esett megenni 2 big macet, meg 5 sajtburgert 5 krumplival és még nugettsekkel a végén leöblíteni mindezt (most megnéztem ez több mint 4 ezer kalória es hát nem árulok el azzal újdonságot, hogy nagyrésze szénhidrát). Az edzésekkel valamennyire kompenzálom az étkezést, de a zsírosodással szemben ez kb semmi.


A helyzet most az, hogy 125 kiló vagyok, tehát felszedtem +32 kilót magamra, kicsivel több mint fél év alatt, és ennek a legtöbb része felesleg. Aminek eredménye hogy van egy baromi nagy hasam, rakódott zsír bőven a mellizmokra is, szóval nagyobbak és megvannak valamennyire ereszkedve (szerencsére azért nem vészes), a fenekem hatalmas lett, és a combjaimon is látványos a változás. Közben egészségügyileg szerencsére nem érzem a hízás jeleit, fitt vagyok továbbra is az edzésnek köszönhetően, nem fulladok, vérnyomás problémáim sincsenek, nem fáradok el korábban stb. Persze a fizikai változásokat érzem, a hasam sokszor útban van egy egyszerű cipőfűző bekötésénél, vagy a kocsiban ülve az övvel, és amúgy már leülni is teljesen más ekkora fenékkel. Szerencsére a bőröm megúszta és nem repedt szét, illetve az arcomon genetikámnan hála nem látszik kifejezetten.


Engem a mostani állapot nem zavar vészesen. Kellett újra ruhákat vegyek, öltönyt is meg egyszerű dolgokat mint alsónadrág, viszont tetszik, hogy nagy darab vagyok. A maga módján most még esztétikusnak találom az izom-zsír arányokat, viszont ennél én nagyon nem szeretnék tovább menni, mert nem vagyok hülye, tudom hogy ez sem egészséges, és egy újabb 15 kiló felesleg után már kétlem hogy tetszenék magamnak, vagy jól érezném magam. Viszont bármikor amikor ezt felhozom a barátnőmnek, letagadja, úgy tesz kb mintha nem értené miről beszélek, hogy rajtam áll hogy mennyit eszem, szerinte az nem zsarolás amit csinál és csak egyszerűen főz, ahogy azt alapból tenné. Az elmúlt két hónapban a srácok a kondiban/edzésen pl már mondták többször, hogy ők a helyemben azért már elkezdenének szálkásítani, ami full jogos, és akkor úgy megindult bennem valami, hogy étkezés terén visszaveszek, pár napig működött aztán barátnőmnek feltűnt hogy nem eszem annyit és azonnal el kellett menni vacsizni, otthon süteményt sütött, meg 3 fogásos ebédet. Szóval most azt mondom mindenkinek aki a súlyommal jön, meg hogy mi történt, hogy tömegelek. Igazából a barátaim, kollégák véleménye számomra ezen a téren nem annyira fontos max röhögünk rajta hogy meghíztam, a barátnőmnek szeretnék tetszeni persze, de közben meg nem akarom hogy rosszul érezzem magam a testemben mert ez így is éles váltás, kisgyerekként vékony, utána meg izmos voltam.


Összegezve, most még jól érzem magam a testemben, a szex csodálatos, a barátnőm tényleg egyre jobban és többet kíván ahogy kövérebb leszek, eszméletlen miket csinál az ágyban, közben a hasam kifejezetten erogén zóna lett, ami eddig nem volt különösebben az. Nagyon szeretek enni, és hát ebben a barátnőm is gyakran segít.


Viszont van az a szint ahol én már leszálkásítanék valamennyire, ha nem is addig ami volt, de 110 kiló köré minimum és igazából már utána se térnék vissza a kiporciózott makro, mikro tápanyag szinten kiszámolt étkezéshez, mert bár amúgy beugrik hogy milyen volt a kockás has, meg az alacsony testzsír, és van hogy hiányzik is, közben azt érzem hogy megtagadom magamtól a boldogságot, hogyha nem ehetek, ihatok jókat. Szóval ez valahol ambivalens érzéseket kelt bennem jelenleg. Viszont az, hogy már hónapokkal ezelőtt amikor még nem voltam ekkora, elkezdtem máshogy enni és a barátnőmnél azonnal kiverte a biztosítékot.


A következőket szeretném kérdezni:

1. Ezek alapján amiket leírtam, más is úgy látja, hogy felhízlalt? Barátaimnak mikor említettem a témát, elkezdték hogy csak ráakarom fogni valakire, hiszen én eszem ennyit. Ami ebben a formában igaz is és nem is tagadom, de látványosan tesz érte a barátnőm hogy ez így legyen. Meg jönnek a szokásos szövegek, hogy “látszik hogy jól érzed magad a kapcsolatban, ez természetes”


2. Találkoztatok már hasonlóval? Annak mi lett a vége?


3. Egy éven belül megakarom kérni a kezét, viszont az egészségemet nem tudom hogy kockára tenném-e ezért, ha nem tudom meddig megyünk el, de nagyon szeretem és nem akarok elveszíteni. Mi a véleményetek?


4. Valaha elfog múlni ez az ambivalens érzés, és elfogom fogadni magam teljesen akár kicsit, akár jelenlegi súlyt tekintve, kövérként? Más hogy élte meg hogy meghízott férfi létére a sportos testalkatból?


5. Srácok, ti mit csinálnátok a helyemben, tanács, vagy ötlet? Tudom hogy elég abszurd, de volt már bárkinek bármi hasonlóban része?



2022. ápr. 16. 16:29
1 2 3 4 5 6
 31/57 anonim ***** válasza:
11%

"a barátnőmnek ez kifejezetten tetszik ... baromira egészségtelen"

Szeret téged, aki betegséget okoz neked, mert neki tetszik?


Ne add az egészséged, az életed.

2022. ápr. 23. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/57 anonim ***** válasza:
30%
Röhögném, ha ezután a csaj dobná egy kockahasúért:)
2022. ápr. 23. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/57 anonim ***** válasza:
27%
Csodaszép lesz a bőröd, ha megjön a jobbik eszed.
2022. ápr. 23. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/57 anonim ***** válasza:
90%
Élőben is ennyit beszélsz? Mert akkor jó vagy a csajoknál.
2022. ápr. 24. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/57 anonim ***** válasza:
10%

A stria, a szétrepedt bőr egy férfinál sem vonzó.


Sőt, egy nőnél legalább lehet a terhességre fogni.


Te mit fogsz mondani a kövi csajodnak?

2022. ápr. 24. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/57 A kérdező kommentje:

31-es, azért ehhez én is kellettem. Enni nagyon szeretek és tudom, hogy kövér vagyok, de közben nagydarab. Nekem ez is tetszik valahol. De persze kellenének mértékek.


32-es kétlem, hogy ez a veszély fenyegetne mert mindenhogyan kifejezi, hogy mennyire tetszem neki kövéren.


33-as szerencsére eddig sem szakadt szét a bőröm, megúsztam a striákat, hogy fogyás esetén van-e olyan rugalmas a bőröm hogy visszaálljon azt nem tudom. Edzésen, kondiban baráti körben láttam már olyat, hogy 25 kilót adott le egy srác és nem maradt a hasán felesleges bőr, de olyat is, hogy egy felszaladt 10 kiló leadása után nem állt vissza egy kicsit se. De ez a veszély se fenyeget! Vissza szeretnék ebből a súlyból venni mindenképp, de túlságosan is szeretek enni, illetve nagydarab lenni ahhoz hogy valaha is megint szálkás legyek, kockákkal a hasamon.


34-es semmi sem kötelező, se végig olvasni, se kommentelni


35-ös több helyen is leírtam mi a helyzet a bőrömmel, de ha nincs 2 perced elolvasni azt amit írtam igazán nem szükséges válaszolnod! Remélem semmit nem kell mondani a “következőnek”, mert ahogy leírtam, szeretném megkérni a kezét

2022. ápr. 24. 12:57
 37/57 A kérdező kommentje:

Közben voltam egy másik orvosnál ahol testzsír-százalékot is néztek, de ugye megvizsgált elég átfogóan. Először kérdések voltak az étkezési szokásaimról, hogy mikor kezdődött a hízás előtte mi volt stb., aztán megmérte a magasságom meg a súlyom és haskörfogatot ami nagyon sok 118,5 cm. Az orvos elkezdte, hogy ez a rosszabb fajtája az elhízásnak, mármint az alma alak és nem a körte, de hogy a férfiakra ugye ez is a jellemző általában. Aztán vetkőzés és végigtapogatta elég tüzetesen a hasamat, majd jött a testzsír-százalék mérés, ami ugye azt is nézte hogy a belső szervek körül mi a helyzet, zsigeri elhízás is van-e és azt mondta a doki, hogy nincs ami kifejezetten jó dolog. 22,7% testzsír-százalékom, ami azt jelenti túlsúlyos vagyok, de nem elhízott, bár ehhez hozzátette a doki, hogy még. De a lényeg, hogy olyan 6 kg izmot sikerült magamra szedni a kb 29 kg felesleg mellé. Vérnyomásomat is megnézte, tüdőmet is meghallgatta, de nem talált semmi rosszat. Mondta persze, hogy életmód váltás, meg a szövődményeket elkezdte sorolni elrettentésnek. Igazából ez most valahol visszacsatolás volt, hogy reálisan láttam a helyzetet, de még a laborra azért elmegyek, ha már elküldött a másik doki.


A magán orvos azt mondta, hogy egy 15-20 kilótól mindenképp érdemes lenne megszabadulnom minél előbb, az elkövetkezendő kb 6 hónapban hogyha elakarom kerülni a szövődményeket, mert előbb utóbb úgyis lesz. Mondta hogy pszichológushoz is elakar küldeni, ha kiderül, hogy nincs semmi a hormonokkal, de felajánlotta persze a magánrendelő különböző gyomorszűkítői eljárásait is mint opció....


Még nem mondtam a barátnőmnek az orvosi dolgokat, mert volt egy kis ünneplés, ő szervezte nekem egy munkahelyi dolog miatt. Szóval nem akartam elrontani a hangulatot azzal, hogy felhozom ezt a témát, de az is elég érdekesre sikerült.


Barátainkkal közösen elmentünk étterembe, csak számomra volt meglepetés, hogy hova. Kitalálták, hogy menjünk el egy olyan helyre, ahol van foodchellenge, vagyis evőverseny és “beneveztek” engem, ez volt a meglepetés. Meghatározott idő alatt kellett megenni rengeteg hamburgert, krumplit, stb. Utólag kiderült, hogy amúgy valamennyivel kevesebb mennyiséggel van a verseny, de nekem direkt többet kért a barátnőm. Szóval ez volt a meglepetés meg az ünneplés, hogy rengeteget ettem ismét, szurkoltak is. Persze nem volt elég a kihívásban az étel, utána ünneplés révén még torta is volt! Barátnőm vágott nekem szeletet, képzelhetitek hogy nem volt kicsi, cserébe mondjuk baromi finom volt. Majd elkezdte mondani, hogy azt is én egyem meg egyedül, mintha viccnek szánná, de közben komolyan gondolta.


Az is érdekes, hogy ugye barátnőm tudta hova megyünk, de konkrétan azt mondta, hogy oké hogy étterem, de úgy készüljek, hogy ilyen fine dining hely, kicsi adagokkal, szóval inkább lakjak jól még itthon. Ezért tényleg jól laktam már itthon napközben, még ő főzött is. Ennek az lett az eredménye, hogy a foodchallenge-en elfogyasztott mennyiség után alig bírtam mozdulni, nem bírtam behúzni a hasam, és kb féltem hogy annyi lesz az ingemnek is. Hazafele a kocsiba már amikor ketten voltunk, barátnőm elkezdte simogatni hasam, hogy az segíti az emésztést, közben pedig mondta hogy mennyire ügyes vagyok, hogy mennyit ettem. Hatásos volt a simogatás, mert valamennyivel jobb lett és tényleg annyira erogén zóna lett a hasam, hogy fel is állt a farkam, amikor ezt észrevette azt is elkezdte simogatni. Itthon már az ágyban pedig folytatta a hasam mondhatni masszírozását, amiből aztán szex lett és végig nagyon be volt indulva. A hasam szerintem sosem volt még ekkora, szex közben pedig végig azt markolta, meg a melleim és így az oldalhájamat vagy ennek mi a neve, a csípőmnél két kézzel megfogta és megrázta vele az egész hasamat rengetegszer.


Ha ez az egész nem azt jelenti, hogy azt akarja, hogy kövérebb legyek és ezért fizikailag tesz is, akkor nem tudom. Ma tervezek beszélni vele.

2022. ápr. 24. 13:38
 38/57 anonim ***** válasza:
92%
Szerintem a kérdező fétises.
2022. ápr. 24. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/57 A kérdező kommentje:
38, ez alatt pontosan mit értesz?
2022. ápr. 24. 15:13
 40/57 anonim ***** válasza:
90%

A stílus maga az ember.


A tiedről süt a perverzió, mi (t.i. a gyéká tudósklubja) csak eszközök vagyunk a beteg vágyaid megélésében.

2022. ápr. 24. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!