Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Éppen felhizlal? Ti mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Éppen felhizlal? Ti mit csinálnátok?

Figyelt kérdés

26 éves férfi vagyok, és kicsit több mint 2 éve jöttem össze egy gyönyörű lánnyal, akivel egy éve költöztünk össze. Már régebb óta ismerjük egymást, lassan 8 éve, nekem azóta tetszik, de évek kellettek ahhoz hogy úgy alakuljon, hogy együtt legyünk, nagyon szeretem őt és nagyon boldog vagyok, hogy ennyi év után végre egymás mellett vagyunk.


A sportolás, kondi és súlyemelés meghatározó szerepet töltött és tölt be most is az életemben, sose csináltam versenyszerűen, de odafigyeltem étkezésre, ahogy azt kell és ezáltal megvolt mindennek az eredménye. 90-93 kiló szálkásan, tényleg alacsony testzsírral, 186 cm magassághoz.


Kb 7 hónappal ezelőtt volt egy sérülésem, egy két hétig ágyban kellett maradnom, utána két hétig kímélni a lábam. Értelemszerűen az edzés ilyenkor háttérbe szorult és az első két hétben szinte nulla mozgással feljött minimális felesleg, kis víz, tehát a kockák már nem voltak olyan látványosak.


És ekkor kezdődött igazából az ami miatt úgy éreztem ki kell kérjem mások véleményét, mert nem egészen értem mi történik.


A gyógyulás első két hetében, ahogy meglátta a barátnőm hogy felszedtem valamennyi felesleget, mintha megtetszett volna neki, meg így utólag belegondolva megugrott az otthoni étkezések száma, mármint hogy közösen leültünk és ő főzött. Ez az azt követő hetekben kiegészült azzal, hogy ha nem volt otthon, rendelt nekem ételt általában valami gyorsétteremből, illetve hazahozott rengeteg nasit, ami korábban azért ilyen mértékben nem volt jellemző.


Az egy hónap után, úgy hogy az utolsó kb 10 napban már vissza tudtam menni edzeni, voltam 97 kg, de igazából egyedül a hasamon látszódott, mert amikor nem feszítettem be, nem voltak már ott a kockák, amúgy nem volt vészes.


Viszont, rájöttem hogy mennyire szeretek enni, és bár lett volna szerintem akkor még önuralmam, de a barátnőmmel is valahogy mindig az lett hogy eszünk, de én mindenképp. Ez alatt azt értem, hogy amíg régen sétálni meg kirándulni mentünk el randizás gyanánt, ez átalakult azzá, hogy elakart menni étterembe, ahol ő meghagyta amit rendelt, szóval egyem meg én, meg utána kért nekem desszertet is.. vagy ha otthon maradtunk akkor valamilyen új, most hallott receptet kiakart próbálni nekem/rajtam, és ha azt mondtam hogy tele vagyok és inkább máskor, akkor szomorú volt, hogy ő csak nekem akar jót és végül belementem, de elkezdtünk eljárni brunchos reggeliző helyekre, ahol ilyen all you can eat jelleggel én hoztam magamnak valamennyit, majd még ő is nekem megpakolt x tányért.


Ilyenkor ugye már visszajött a mindennapokba az edzés, viszont az étkezés minden volt csak jó nem. Tehát pontosan tudtam, hogy ez nem vezet jó irányba, de valahol úgy voltam vele, hogy meguntam a kiporciózott ételeket, szeretek enni, plusz hitegettem magam azzal hogy ez felfogható dirty bulkingnak, és hát valóban nagyobb lettem, meg erősebb is, csak mellé zsírosodtam rendesen...


Ez kb a pihenést követő két hónap után volt látványos amikor elkezdtek kicsik lenni a pólók, ingek, nadrágok és egy mérettel nagyobbat kellett vennem mindenből. Nagy része a feleslegnek a hasamra meg a fenekemre ment, de a mellemre meg karomra is jutott azért már akkor is. A barátnőmnek ez elkezdett tetszeni, játszott a hasammal, esténként elkezdett a hasamat átölelve aludni, simogatni, sokkal többet nyúlt már a fenekemhez, és többet markolta a mellemet is, rengetegszer megakart maszírozni, amire korábban úgy kellett kérlelni. Látványosan jobban élvezte a szexet és ezáltal amúgy én is. Rengetegszer megkívánt, és bár a szexuális életünk addig is rendben volt, de érezhető módon megnőtt mindennek a száma, főleg az ilyen napközbeni leszopásra gondolok, ami alatt amúgy a hasamat szokta simogatni azóta is.


Már jópárszor előfordult az elmúlt időszakban az is, hogy kb megetetett, vagy nem tudom erre mi a jó kifejezés. Odaült az ölembe, és sütivel elkezdett ilyen szexi módon amit mondjuk eperrel szokat alapból, és ennek a vége szex lett. De gyakran vacsora, vagy hétvégente ebéd után amikor azért még nagyobb a hasam mert fel is vagyok puffadva, kb be se fejezem az utolsó falatot, már előveszi a farkam és elkezd leszopni. De amikor megmaszíroz akkor is kb játszik a fenekemmel meg a hasammal. Ezt fekve vagy ha ülve vagyok, akkor is megcsinálja, hogy belemarkol a hasamba és megrázza.


Én rendszeresen megkérdezem tőle, hogy de nem gáz hogy felszedtem ennyi felesleget? Neki az a válasza hogy dehogyis, ez alig valami, milyen izmos vagyok, mennyire jól nézek ki stb. Nem egyszer hoztam fel neki, főleg evés közben, hogy felhizlal, erre ő rendre megsértődött, és még nekem kellett bocsánatot kérnem, mert ő csak megakar adni nekem mindent és azt akarja hogy jól érezzem magam, és hogy mennyire tetszem neki, és ha nekem ez a bajom, mármint hogy tetszem neki, akkor velem van a baj. Szóval érdekes az egészhez a hozzáállása.


Közben én ezt meg valahol bőven hagyom. Ami a legfontosabb, hogy nagyon szeretem őt, már akkor is szerettem meg vele akartam lenni, amikor még mással volt együtt, lassan megszeretném kérni a kezét, mert 8 éve is tudtam hogy vele akarom leélni az életem. Visszakanyarodva a helyzethez, hogy amúgy szeretek enni, tudok is kifejezetten sokat, szóval nem meglepő hogy hova jutottam, mikor legutóbb nehezemre se esett megenni 2 big macet, meg 5 sajtburgert 5 krumplival és még nugettsekkel a végén leöblíteni mindezt (most megnéztem ez több mint 4 ezer kalória es hát nem árulok el azzal újdonságot, hogy nagyrésze szénhidrát). Az edzésekkel valamennyire kompenzálom az étkezést, de a zsírosodással szemben ez kb semmi.


A helyzet most az, hogy 125 kiló vagyok, tehát felszedtem +32 kilót magamra, kicsivel több mint fél év alatt, és ennek a legtöbb része felesleg. Aminek eredménye hogy van egy baromi nagy hasam, rakódott zsír bőven a mellizmokra is, szóval nagyobbak és megvannak valamennyire ereszkedve (szerencsére azért nem vészes), a fenekem hatalmas lett, és a combjaimon is látványos a változás. Közben egészségügyileg szerencsére nem érzem a hízás jeleit, fitt vagyok továbbra is az edzésnek köszönhetően, nem fulladok, vérnyomás problémáim sincsenek, nem fáradok el korábban stb. Persze a fizikai változásokat érzem, a hasam sokszor útban van egy egyszerű cipőfűző bekötésénél, vagy a kocsiban ülve az övvel, és amúgy már leülni is teljesen más ekkora fenékkel. Szerencsére a bőröm megúszta és nem repedt szét, illetve az arcomon genetikámnan hála nem látszik kifejezetten.


Engem a mostani állapot nem zavar vészesen. Kellett újra ruhákat vegyek, öltönyt is meg egyszerű dolgokat mint alsónadrág, viszont tetszik, hogy nagy darab vagyok. A maga módján most még esztétikusnak találom az izom-zsír arányokat, viszont ennél én nagyon nem szeretnék tovább menni, mert nem vagyok hülye, tudom hogy ez sem egészséges, és egy újabb 15 kiló felesleg után már kétlem hogy tetszenék magamnak, vagy jól érezném magam. Viszont bármikor amikor ezt felhozom a barátnőmnek, letagadja, úgy tesz kb mintha nem értené miről beszélek, hogy rajtam áll hogy mennyit eszem, szerinte az nem zsarolás amit csinál és csak egyszerűen főz, ahogy azt alapból tenné. Az elmúlt két hónapban a srácok a kondiban/edzésen pl már mondták többször, hogy ők a helyemben azért már elkezdenének szálkásítani, ami full jogos, és akkor úgy megindult bennem valami, hogy étkezés terén visszaveszek, pár napig működött aztán barátnőmnek feltűnt hogy nem eszem annyit és azonnal el kellett menni vacsizni, otthon süteményt sütött, meg 3 fogásos ebédet. Szóval most azt mondom mindenkinek aki a súlyommal jön, meg hogy mi történt, hogy tömegelek. Igazából a barátaim, kollégák véleménye számomra ezen a téren nem annyira fontos max röhögünk rajta hogy meghíztam, a barátnőmnek szeretnék tetszeni persze, de közben meg nem akarom hogy rosszul érezzem magam a testemben mert ez így is éles váltás, kisgyerekként vékony, utána meg izmos voltam.


Összegezve, most még jól érzem magam a testemben, a szex csodálatos, a barátnőm tényleg egyre jobban és többet kíván ahogy kövérebb leszek, eszméletlen miket csinál az ágyban, közben a hasam kifejezetten erogén zóna lett, ami eddig nem volt különösebben az. Nagyon szeretek enni, és hát ebben a barátnőm is gyakran segít.


Viszont van az a szint ahol én már leszálkásítanék valamennyire, ha nem is addig ami volt, de 110 kiló köré minimum és igazából már utána se térnék vissza a kiporciózott makro, mikro tápanyag szinten kiszámolt étkezéshez, mert bár amúgy beugrik hogy milyen volt a kockás has, meg az alacsony testzsír, és van hogy hiányzik is, közben azt érzem hogy megtagadom magamtól a boldogságot, hogyha nem ehetek, ihatok jókat. Szóval ez valahol ambivalens érzéseket kelt bennem jelenleg. Viszont az, hogy már hónapokkal ezelőtt amikor még nem voltam ekkora, elkezdtem máshogy enni és a barátnőmnél azonnal kiverte a biztosítékot.


A következőket szeretném kérdezni:

1. Ezek alapján amiket leírtam, más is úgy látja, hogy felhízlalt? Barátaimnak mikor említettem a témát, elkezdték hogy csak ráakarom fogni valakire, hiszen én eszem ennyit. Ami ebben a formában igaz is és nem is tagadom, de látványosan tesz érte a barátnőm hogy ez így legyen. Meg jönnek a szokásos szövegek, hogy “látszik hogy jól érzed magad a kapcsolatban, ez természetes”


2. Találkoztatok már hasonlóval? Annak mi lett a vége?


3. Egy éven belül megakarom kérni a kezét, viszont az egészségemet nem tudom hogy kockára tenném-e ezért, ha nem tudom meddig megyünk el, de nagyon szeretem és nem akarok elveszíteni. Mi a véleményetek?


4. Valaha elfog múlni ez az ambivalens érzés, és elfogom fogadni magam teljesen akár kicsit, akár jelenlegi súlyt tekintve, kövérként? Más hogy élte meg hogy meghízott férfi létére a sportos testalkatból?


5. Srácok, ti mit csinálnátok a helyemben, tanács, vagy ötlet? Tudom hogy elég abszurd, de volt már bárkinek bármi hasonlóban része?



2022. ápr. 16. 16:29
1 2 3 4 5 6
 21/57 anonim ***** válasza:
83%
Szerintem nincs olyan, hogy valaki felhízlal. Felnőtt férfi vagy, nem malac, meg tudod mondani, ha valami már sok, nem akarod megenni, avagy fogyókúrázol. Az más dolog, ha barátnődnek kövérebben jobban tetszel.
2022. ápr. 20. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/57 A kérdező kommentje:

#20-21


Elég sok összetevője volt, van ennek a helyzetnek. Az első a sérülés utáni gyógyulás alatti plusz kilók. Aztán a valahol érzelmi zsarolás, ami valóban nem egészséges, de szeretem a barátnőm, plusz tudom hogy én is hibás vagyok, hiszen nagyon sokáig egy kérdés nélkül mindig úgy álltam hozzá, hogy mennyire jó végre igazán enni! Aztán jött az hogy az evést elkezdte összekötni a szex, vagy valami intim dologgal, amikor azért már bőven volt rajtam felesleg.


Mindenképpen leakarok ülni beszélni a barátnőmmel, mert voltak érdekes dolgok húsvét alatt. A hosszúhétvégén végig ment az evés, az ingem mivel kb új volt bírta és nem ment szét, viszont konkrétan összetört egy szék alattam. És azért ez már elég kellemetlen.


Ami érdekesebb, hogy húsvét hétfőn a barátnőm reggel a locsolkodás után, mikor még ketten voltunk otthon mondta, hogy a jutalmamhoz (a locsolásért) üljek le a kanapéra. Leültem majd elkezdett vetkőzni, kényeztetni. Ezután nem sokkal előkerült egy tálca sütemény, ami csordultig tele volt, beleült az ölembe és elkezdtünk szexelni, majd sorra adagolni kezdte a sütiket a számba az egyik kezével, a másikkal pedig a hasamat simogatta, markolta és meg is rázta. Amúgy elég gyorsan szokott ugrálni rajtam, de most úgy csinálta, hogy csak akkor gyorsított ha megettem a sütit, és engem is lelassított vagy leállított, amikor az elején mondjuk elkezdtem gyorsabban emelgetni magamon. Valami eszméletlen durva szex lett a végére. Az elején féltem, hogy a hasam útban lesz, de félig ültem félig feküdtem kb, ő meg mivel vékony ezért is elfért. Közben folyton simogatott, a melleimmel meg a hasammal meg kb már játszott. Annyira intenzív volt a szex, az érzéki érintések, társulva a finom ízekkel, hogy amúgy fel sem tűnt csak már a szex után, hogy az egész tálcányi süteményt megettem, megetette velem... és felfogom, hogy ez így nem egészséges, de közben annyira eszméletlenül jó volt, hogy tényleg újracsinálnám.


Az étvágyam meg eszméletlen megnőtt, meg a gyomrom is hatalmasra tágulhatott, mert az egész tálca sütemény után a nálunk tartott vendégségben végig ettem a napot. Kb 1től este 10ig mindig volt valami a tányéromon, sonka, bárány, marha, rántott hús, tojás, ilyen sajttorta, olyan házikészítésű keksz és még sorolhatnám. De basszus élveztem és finom volt és jóízűen ettem végig. És bár a végére eléggé feszített az ing, meg éreztem hogy tele vagyok, de még tudtam enni... szóval most ott tartok, hogy nem tudom mi lesz ha diétáznom kell, mert rohadt jó érzés enni, az is tetszik hogy ennyire nagy darab lettem, de szívrohamot nem szeretnék.


Most a héten még megyek orvoshoz, ahol biztos szóba kerül a súlyom, mert nem annyira látott még így és utána az orvosi véleménye, meg az elmúlt napok történései kellő alap lesz a témához, hogy megbeszéljem a barátnőmmel, hogy mégis mi folyik itt

2022. ápr. 20. 12:51
 23/57 anonim ***** válasza:
84%
Eddig még csak csak hihető volt kis kételkedéssel de ez a süti sex elég kamu szagú 🤷‍♀️😃
2022. ápr. 20. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/57 anonim ***** válasza:
59%
Ne haragudj, de inkabb egy igazi iro regenyet olvasom el.
2022. ápr. 20. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/57 A kérdező kommentje:
Én se találkoztam még ilyennel, meg nem gondoltam hogy átélek még csak hasonlót sem, de megtörtént és akár elhiszitek akár nem, életem egyik legjobb szexelése volt. De persze mindenki saját véleménye, hogy mit hisz el és mit nem, én csak leírtam ami történt, mert így anonim módon megosztom, mint ahogy az egész sztorit is, barátoknak már nem annyira merem, mert nem azért valahol ezek a dolgok engem is megrémítenek, meg nem gondolom hogy ugyanúgy néznének ránk ha tudnák mik történnek
2022. ápr. 20. 22:08
 26/57 anonim ***** válasza:
74%
Egyikőtök sem normális.
2022. ápr. 20. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/57 anonim ***** válasza:
100%
Na, beszéltél vele?
2022. ápr. 20. 22:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/57 anonim ***** válasza:
73%
Valaki leirna ezt max 3 mondatban?
2022. ápr. 21. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/57 anonim ***** válasza:
89%
Ezt lehetetlen...
2022. ápr. 21. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/57 A kérdező kommentje:

#27

Ma voltam orvosnál és konkrétan először nem ismert meg. Elküldött kivizsgálásra, hogy biztos valami hormonális betegség lehet az ilyen mértékű hízásnak, bár én mondtam neki hogy “tettem érte”. Meg is mérte a súlyom és 128 kg, de testzsírszázalékot nem mért mellé, ami azért valamennyit árnyalna a képen, szóval azt megnézetem még. Majd utána tervezek beszélni amúgy a barátnőmmel.


#28


93 kiló voltam, izmos és kifejezetten szálkás, de volt egy sérülésem még több mint 7 hónapja és amíg nem tudtam lábra állni, felszedtem pár kilót. Ez megtetszett a barátnőmnek és elkezdett kb felhizlalni, ami akkor még nem tűnt fel, mert csak jól esett enni az éveken keresztül porciózott, gondosan kiszámolt étrend után. Miután partner voltam ebben elkezdtem hízni az edzések ellenére is, majd az evést a barátnőm összekötötte szexuális dolgokkal és most tartok + 35 kilónál, aminek túlnyomó része felesleg, de a barátnőmnek ez kifejezetten tetszik én pedig most még jól érzem magam, de tudom hogy baromira egészségtelen ez az egész.

2022. ápr. 21. 14:24
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!