Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bejövök apám haverjának?
Az illető 53 éves, én 19 vagyok.
Egyedül él, elvált, nincs gyereke, ezért ha van nálunk valamilyen nagyobb esemény (pl ballagás, születésnap), el szoktuk hívni, mert az az egy fő már nem számít és eléggé jóba vagyunk vele. Apukámnak már gyerekkora óta nagyon jó barátja, úgyhogy már kisgyerekként is ismertem, amolyan nagybácsi figura. Munkájából adódóan néha eljár hozzánk, de évente csak párszor találkozunk.
Mindig nagyon rendes volt velem, amikor kicsi voltam. Aztán amikor már kb 15-16 éves lehettem, megváltozott a viselkedése. Ha vendégségben van nálunk, akkor folyamatosan és nagyon feltűnően bámul. Múlt héten volt a ballagásom, természetesen meghívtuk, el is jött, ajándékot is kaptam. Biztos máshol is így van, hogy ilyenkor megy az arcra puszi, nálunk ez így szokás. De amikor erre került volna sor, éreztem, hogy próbál a szája felé irányítani, én természetesen nem engedtem neki, de azért így is túl közelire sikeredett. Elköszönéskor ugyan ez történt és "gyönyörűmnek" hívott. Köpni-nyelni nem tudtam.
Pár éve, valamikor húsvét előtt volt nálunk, amikor a házunkat újítottuk. Segítettem neki egy kicsit, mert akkor éppen beteg volt, de bár ne tettem volna. Akkor megfogta a fenekemet, nem tudom, hogy szándékosan-e, de ez volt az első intő jel. Még aznap megemlítettem, hogy mennyire nem szeretem a húsvétot, mert hozzánk mindig milyen sokan jönnek. Akkor azt mondta, hogy nyugodtan menjek át húsvétkor hozzá, nem lesz ott senki és kettesben milyen jót fogunk szórakozni. Anyukám ott állt mellettünk és számomra hihetetlen, hogy ilyet mert mondani, főleg, hogy még kiskorú voltam (bár most sem tetszene az ötlet). Amikor később megemlítettem anyukámnak, ő azt mondta, hogy biztos csak viccelt, de én ebben nem vagyok biztos.
Mindig megkérdezi, hogy van-e barátom, mi a helyzet a fiúkkal, stb. Ezek alapján lehetséges lenne, hogy tetszem neki? Az érzés nem kölcsönös. Undorodok a viselkedésétől.
Nagyon vigyázz vele,ez egy mocsadék pedofil..Mázli hogy gyerekként
nem maradtál vele kettesben soha..A legtöbb gyereke ellen elkövetett
erőszakot pontosan így követik el,pont a család barátai,szomszédok stb..
Akikre a szülők egyáltalán nem is gyanakodnának.
Ha még egyszer hasonló szitu lesz,hangosan csapjál balhét,
de ami a legfontosabb,SOHA ne maradj vel kettesben sehol!
Nekem egyszer, 18 sem voltam, amikor apám egyik üzletfele, egy olasz pasi eljött hozzánk látogatóba. Bejelölt facebookon, aztán egyszer csak kaptam tőle messengeren egy képet a farkáról...
Tartsd magad távol tőle amennyire csak lehet.
#9: Úgy lehet belemagyarázni, hogy a leírt történet alapján tisztán látszik, hogy mivel 53 évesen elvált, nincs gyereke és ennyire rá van állva a kérdezőre, aki fiatal lány, ezért valószínűleg az a nő volt az egyetlen kapcsolata az ellenkező nemmel, aki elvált tőle.
Mivel több évet felölelő sztoriról van szó, feltételezhetően évek óta magányos az illető, miközben amúgy pont ebben a korosztályban panaszkodnak legjobban a nők, hogy nincs normális férfi, pedig nekik már nem kéne adonisz.
Az egész történet alapján nekem kicsit olyan karakter rajzolódik ki, mint az Agymenőkből Stewart.
Aki pedig ennyire rá van állva a fiatal lányokra - ellentétben az ultrafeministák indoklásával, miszerint hamvas bőr meg befolyásolhatóság - az az ESETEK TÖBBSÉGÉBEN azért van oda értük, mert kimaradt egy sokszor bepótolhatatlan életszakasz az életéből és a saját korosztálya olyan lenne számára, mintha hirtelen fel kellene nőnie.
Mert lehet, hogy már fiatalon felelősségteljesebb volt szakmailag, tanulásban, önállóságban és bármi más területen, mint a korosztálya, de szexuálisan megrekedt a 14 éves szinten.
A legtöbb ilyen férfi olyasmikre vágyik, mint a YouTube-os cute couple-ös videókban látott játékosság.
Ettől függetlenül nyilván a legtöbb embernek a fiatal, üde test jobban bejön, mint az öreg(edő), de ha megfigyeled, minél tapasztaltabb egy férfi szexuálisan, annál nagyobb eséllyel utasítja ő el fiatal lány közeledését (a "jaj, mit szólna a társadalom, pedofilnak bélyegezne, ezért inkább elutasítom, aztán évekig emésztem magam miatta" dolgokat most ne keverjük ide), mégpedig szinte kivétel nélkül azzal az indoklással, hogy agyilag éretlen, eltérő életszakaszban vannak.
Ez pedig azért van, mert ő már kipipálta az életében azt az életszakaszt. Az ilyeneknél kapuzárási pánik is ritkán fordul elő, hiszen nincs a lelkükben üresség.
Akinek viszont nem volt része ebben, mert a szüzességét is esetleg huszonx évesen vesztette el, azt is esetleg fizetőssel vagy valami nála idősebb milffel, azt egy életen át emésztheti az üresség.
15-ös,te is pedofil vagy hogy mentegeted ezt a mocskot?
Mi a jó francról beszélsz?
Szájon akar csókolni egy ismerős fiatal lányt, meg a fenekét taperolja..
Erre nincs mentség, ez egy hulladék féreg, annak is a legalja...
Attól hogy valaki éretebb a koránál, meg mindenki a hamvasbarackra bukik,
még nem tesz ilyen ocsmány dolgokat,egy ismerőse lányával,
akit kiskora óta ismer ráadásul.
Óriási különbség van aközött, hogy mentegetem, vagy RÁVILÁGÍTOK AZ OKÁRA, amiért EGYRE TÖBB ILYEN EMBER VAN ÉS A JÖVŐBEN MÉG TÖBB LESZ.
De jó nyugati módszer szerint a KIVÁLTÓ OKKAL VALÓ FOGLALKOZÁS HELYETT foglalkozzunk csak a TÜNETI KEZELÉSSEL... Hiszen minden másban is ugyanolyan hatékonynak bizonyult, nem?
A fájdalomcsillapító bevétele után már meg is gyógyultunk, nemde?
Az amputált végtaggal, kihúzott foggal, szemüveggel, stb. is visszanyertük a 100%-os egészségünket, nem?
A börtönnel (vagy drasztikusabbaknak halálbüntetéssel) is visszaforgattuk az idő kerekét és meg nem történtté tettünk egy tragikus eseményt, nem?
Sőt, ha valamit nem mutatunk a médiában, hovatovább: moderálunk, mert nem kívánatos vélemény, akkor az már többé nem is létezik. Éljen a safe space!
Be is kapcsolom most a klímát és olyan hűvöset csinálok a szobámban, hogy el is felejtem a globális felmelegedést...
Szóval lehet örvendezni, amikor egy pedofilt (ami egyébként efebofília, csak hogy maradjunk a megfelelő kifejezéseknél: [link] ) meghurcolnak, de a helyzet az, hogy egy ilyen nyilvánosságra került esetre jut sok másik, ami rejtve marad.
És merem feltételezni - attól függetlenül, hogy nem vagyok pedofil, de efebofilnak se mondanám magam, legtöbbször nálam idősebb vagy korban hozzám illő partnereim voltak -, hogy aki a nála jóval fiatalabbakhoz vonzódik sem jó neki ez az állapot és legszívesebben ő is átlagos lenne, csak hát így alakult.
És a jelenséget övező boszorkányüldözés ugyanúgy nem segít a probléma orvoslásában, ahogy a LMBTQ ellenesség sem a másság felvállalásában, valamint a rasszizmus illetve vallási fanatizmus sem abban, hogy eltérő rasszba és kultúrába tartozó emberek közelebb kerüljenek egymáshoz és békében, harmóniában tudjanak együtt élni.
"ESETEK TÖBBSÉGÉBEN azért van oda értük, mert kimaradt egy sokszor bepótolhatatlan életszakasz az életéből és a saját korosztálya olyan lenne számára, mintha hirtelen fel kellene nőnie." pedofilokról beszélünk,
rohadtul nem ezért lesz valaki pedofil.
A pedofíliára jellemző gyermekek iránti szexuális érdeklődés a serdülőkor környékén jelenik meg, majd az élet során stabil marad.
Attól hogy valakinek kimaradt egy korszakából a partneri viszony,
még egyáltalán nem ok arra hogy pedofil legyen.
Kedvelheti bárki a fiatal nőket, de mikor ilyen módon közelít
hozzájuk,az már bűncselekmény. Nem teázni hívta,hanem akarata
ellenére fogdosta, és szexuális jelleggel közeledni hozzá..
Az is tipikus,hogy ráadásul ismerős emberrel teszi,pont azért,
mert soha nem gyanakodnának rá,és el sem hinnék hogy ilyet tett..
Itt is megfigyelhető az édesanya milyen könnyen elintézte a dolgot magában....
Szerintem teljesen irreleváns, hogy efebofíliáról vagy pedofíliáról van-e szó. A beleegyezésem nélkül fogdosott, a további viselkedése pedig akár szexuális zaklatásnak is minősülhetne. Hogy miért tenne akárki ilyet, milyen okok állnak a háttérben, egyáltalán nem fontos, mert egy felnőtt embernek tudnia kellene, hogy ez bűncselekmény és ezért nem is tesz ilyet.
Hozzáteszem, hogy mindenkivel rengeteget viccelődik az illető, szerintem anyukám ezért is nem vette komolyan. Ettől függetlenül, szerintem nem volt helyes a reakciója.
Köszönöm mindenkinek az eddigi válaszokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!