Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon gáz, hogy lefeküdtem apám egyik barátjával?
Gyerekkorom óta ismerem őt, már régóta vonzónak gondoltam. Amikor 16 éves koromban az első barátommal elvesztettem a szüzességemet, azt is neki mondtam el először. Sok tanácsot adott nekem az évek során(a párkapcsolataimban is) és bár mindig is tetszett, de egyben egy apafigura is volt nekem. Az a helyzet, hogy egyik nap kicsit többet iszogattunk a kelleténél, és ugyan nem rúgtam be, de bátrabb lettem. Sokat szemeztem vele és ő is nagyon dicsérte a külsőmet, és azt is mondta, hogy sok mindent szeret bennem. Lefeküdtünk aznap éjjel és akartam én is, de azóta nagyon kínosan érzem magam, ha erre gondolok. Mégis ismer kislány korom óta és nagyon szégyellem magam amiatt is, hogy ha az apám ezt megtudná akkor biztos nagyot csalódna bennem és szomorú lenne.
21L és 47F
Valaki világosítson már fel, hogy mitől lesznek manapság egyre többen ilyen elcseszettek? o_O
32/f
Remélem nem nős a pasi legalább.
Amúgy én nem savazlak, szimplán azt gondolom hogy ha voltál annyira felnőtt hogy lefeküdj vele, akkor legyél annyira felnőtt hogy vállald a következményeket.
Nekem ilyen sose menne, de max nem kötöd apád orrára. Ennyi.
Hát nem életed legokosabb tette. De! Az dobja rád az első követ, aki nem tett hülyeséget az életében. Beszéljétek meg, hogy ez titok aztán idővel már nem érzed kínosnak.
30n
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!