A túlórába hajló munka miért nem számít egyenlő munkának a gyerekneveléssel?

Mármint a mai anyukák szerint többnyire. Pl valaki futár akik köztudott, hogy tudnak nagyon jól keresni, de konkrétán másra energiájuk sem marad a szokszor 12 óra folyamatos szó szerinti hajtás után és hullán esnek be az ágyba. Ugyanígy ide vehető a felszolgáló, mentős-ápoló, rengeteg alulfizetett fizikai munka, ahol nincs választása a férfinek, hogy bevállalja-e a túlórát, mert akkor hétfőn már valaki más kezd helyette. Az anya-feleségek akik őket otthon várják őket viszont mintha nem tudnának erről és elnyomva érzik magukat általuk, mert hogy ők eközben "egész nap dolgoztak".

Persze aki életében dolgozott már keményen az tudja, hogy szellemi munkában ugyanúgy ki lehet merülni, de ez már egy főállású anyának lehet scifi, szóval maradjunk a fizikainál. Sőt akár még 4 órában is, mivel nem az számít, hogy mennyi időt dolgozol hanem millyen kihasználtsággal és teljesítménnyel. De tényleg hagyjuk.

Tehát a munkahelyen elvégzett kemény munka miért nem számít egyes anyukák szemében egyenlő munkavégzésnek? Ki hozza haza mégis a pénzt?