Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A túlórába hajló munka miért nem számít egyenlő munkának a gyerekneveléssel?
Mármint a mai anyukák szerint többnyire. Pl valaki futár akik köztudott, hogy tudnak nagyon jól keresni, de konkrétán másra energiájuk sem marad a szokszor 12 óra folyamatos szó szerinti hajtás után és hullán esnek be az ágyba. Ugyanígy ide vehető a felszolgáló, mentős-ápoló, rengeteg alulfizetett fizikai munka, ahol nincs választása a férfinek, hogy bevállalja-e a túlórát, mert akkor hétfőn már valaki más kezd helyette. Az anya-feleségek akik őket otthon várják őket viszont mintha nem tudnának erről és elnyomva érzik magukat általuk, mert hogy ők eközben "egész nap dolgoztak".
Persze aki életében dolgozott már keményen az tudja, hogy szellemi munkában ugyanúgy ki lehet merülni, de ez már egy főállású anyának lehet scifi, szóval maradjunk a fizikainál. Sőt akár még 4 órában is, mivel nem az számít, hogy mennyi időt dolgozol hanem millyen kihasználtsággal és teljesítménnyel. De tényleg hagyjuk.
Tehát a munkahelyen elvégzett kemény munka miért nem számít egyes anyukák szemében egyenlő munkavégzésnek? Ki hozza haza mégis a pénzt?
#21
Igazi finom úriembernek tűnsz! :)
Szaporodj magadnak, másokat meg hagyj békén végre. :D
Wow, micsoda férfiak gyöngye 😂
Defektes egy apuka lennél, az tuti, a saját kölyköd is megvetne.
Hát haver nem tudom miért agyalsz ilyen dolgokon, neked úgyse való gyerek és úgy tűnik nem is akarsz, ne is legyen...
Akkor mit provokálsz?
25: amúgy van gyerekem és voltam is vele otthon. (hoppárécska)
Kézeld el, ettől még mindig az a véleményem, amit a kérdésben leírtam. Sajnos az nem érvelés, hogy te nem csináltad, ezért kussolj. Nem kell 6 millió embert ugye megölnöm ahhoz, hogy elítéljem Hitlert.
#28
"A magyarok átlag 1740 órát dolgoznak évente, ami napi átlag közel 7 órát jelent"
Forrás: OECD statisztika [link]
29: ez valami hasonló bűvészkedés lehet a számokkal, mint hogy az átlagbér Budapesten 450, miközben jól tudjuk, hogy már 350 is jó pénznek számít. Ilyenkor ugye beleveszik Lölőt is, meg a sok naplopó tolvaj, és akkor máris milyen szép ez a szám.
Ugyanígy a feministák beleveszik az átlagbérbe a gyesen otthon pelenkázó, tv-t néző anyukát is, és kihozzák, hogy jaj, 30-40% wage gap.
Kb. ennyire hitelesen az ilyen statisztikák.
De ha mindenki 7 órát dolgozik szerinted, akkor abbana nők is benne vanank, nem?...
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!