Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A túlórába hajló munka miért nem számít egyenlő munkának a gyerekneveléssel?
Mármint a mai anyukák szerint többnyire. Pl valaki futár akik köztudott, hogy tudnak nagyon jól keresni, de konkrétán másra energiájuk sem marad a szokszor 12 óra folyamatos szó szerinti hajtás után és hullán esnek be az ágyba. Ugyanígy ide vehető a felszolgáló, mentős-ápoló, rengeteg alulfizetett fizikai munka, ahol nincs választása a férfinek, hogy bevállalja-e a túlórát, mert akkor hétfőn már valaki más kezd helyette. Az anya-feleségek akik őket otthon várják őket viszont mintha nem tudnának erről és elnyomva érzik magukat általuk, mert hogy ők eközben "egész nap dolgoztak".
Persze aki életében dolgozott már keményen az tudja, hogy szellemi munkában ugyanúgy ki lehet merülni, de ez már egy főállású anyának lehet scifi, szóval maradjunk a fizikainál. Sőt akár még 4 órában is, mivel nem az számít, hogy mennyi időt dolgozol hanem millyen kihasználtsággal és teljesítménnyel. De tényleg hagyjuk.
Tehát a munkahelyen elvégzett kemény munka miért nem számít egyes anyukák szemében egyenlő munkavégzésnek? Ki hozza haza mégis a pénzt?
12: olyanokat adsz a számba, amiket nem mondtam.
A gazdag-csóró párhuzam sem tudom hogy jön most ide.
Ahhoz, hogy ezt megértsd, ismerni kellene a férfi és női agy felépítésbeli eltéréseit. A kérdésre nagyon röviden; a nők pontoznak, a férfiak osztályoznak. Ha veszel egy szál virágot a nőnek, 1 pont. Ha egy egész csokrot veszel, 1 pont. Ha megveszed a virágboltot, 1 pont. Érted? A nő nem azt nézi, mekkora szívességet, vagy segítséget nyújtottál neki, hanem azt, hogy hányat.
A túlóra pontosan az egyik sok félreértésre okot adó dolog. A pasi a belét kiköpve előteremti a lehető legtöbbet, és azt hiszi, ezzel jó pontot szerez a nőnél. Hát nem. Vagyis igen de csak annyit, mintha megigazítanál egy ferdén álló képet.
Olvasd el a Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő? c. könyvet. Sokat megtudhatsz az együttélés rejtelmeiről.
#16
Nem hajlandó, már más kérdéseknél is ajánlottuk neki hogy pl. egy hétig próbálja ki, de ignorálja.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!