Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » A túlórába hajló munka miért...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A túlórába hajló munka miért nem számít egyenlő munkának a gyerekneveléssel?

Figyelt kérdés

Mármint a mai anyukák szerint többnyire. Pl valaki futár akik köztudott, hogy tudnak nagyon jól keresni, de konkrétán másra energiájuk sem marad a szokszor 12 óra folyamatos szó szerinti hajtás után és hullán esnek be az ágyba. Ugyanígy ide vehető a felszolgáló, mentős-ápoló, rengeteg alulfizetett fizikai munka, ahol nincs választása a férfinek, hogy bevállalja-e a túlórát, mert akkor hétfőn már valaki más kezd helyette. Az anya-feleségek akik őket otthon várják őket viszont mintha nem tudnának erről és elnyomva érzik magukat általuk, mert hogy ők eközben "egész nap dolgoztak".

Persze aki életében dolgozott már keményen az tudja, hogy szellemi munkában ugyanúgy ki lehet merülni, de ez már egy főállású anyának lehet scifi, szóval maradjunk a fizikainál. Sőt akár még 4 órában is, mivel nem az számít, hogy mennyi időt dolgozol hanem millyen kihasználtsággal és teljesítménnyel. De tényleg hagyjuk.

Tehát a munkahelyen elvégzett kemény munka miért nem számít egyes anyukák szemében egyenlő munkavégzésnek? Ki hozza haza mégis a pénzt?



2021. jún. 11. 13:07
1 2 3 4
 1/38 anonim ***** válasza:
100%
Jaj, már annyira unalmas vagy. Csináld már fel a nődet és maradj otthon a kölyökkel.
2021. jún. 11. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/38 anonim ***** válasza:
87%
Akkor számít annak, ha ez kell a megélhetéshez. Ott panaszkodnak a nők, ahol túlóra nélkül is meglennétek, csak nem akarsz időben hazaérni a családodhoz.
2021. jún. 11. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/38 anonim ***** válasza:
100%

Csak az becsüli le a gyerekkel otthon levő anyukát, akinek vagy nincs gyereke vagy nincs otthon vele. Ha a gyerekeddel folyamatosan foglalkozol és nem a TV/tablet/okostelefon elé rakod le, akkor az is totál leszív és kimerít. 0-24-ben gyerekdalokat, mondókákat énekelni vele, ugyanazt a mesét naponta 15x elovasni, semmi "felnőttnek való" dolgot nem olvasni, nem beszélni ilyenekről, a gyerekkel folyamatosan rohangálni, mert bújócskázni akar épp meg "táncolni", stb, ÉS mellette a háztartást is rendbentartani + éjszaka is anyuka kel fel a gyerekhez nyilván mert apukának nap közben hajtani kell.

Az anyukának is kell a pihenés, de ez nem számít mert a férfi dolgozik meg túlórázik? Ez hol igazságos? Anyuka mikor dőlhet be hullafáradtan az ágyba az egésznapos gyerekzsivaj után? Az, hogy a KÖZÖS gyerekkel foglalkozik és ellátja a nő miért nem munka? Maradj otthon a gyerekkel csak egy hétre, a végére menekülni fogsz vissza a munkába. Mivel KETTEN vállalták a gyereket, apukának is ki kell vennie belőle a részét a munka ellenére. Nem elvárható, hogy a nő lássa el 0-24-ben a gyereket mert apu dolgozik, hiszen a gyerek nevelése és ellátása is ugyanolyan fárasztó, és nem ér véget 8 vagy 12 óra után.

Persze ahol a nő nem foglalkozik ennyit a gyerekkel, ott más a dolog, nálunk az ismertségi körben szinte mindenhol alig lát a gyerek tv-t stb kütyüt mert az anyuka MINDIG játszik vele, tanítja, megy vele játszótérre, úszásra, stb.

2021. jún. 11. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/38 anonim ***** válasza:
100%

Szívesebben dolgoznék 12 órát egy munkahelyen, mint 24 órát otthon.

Ráadásul munkahelyen kell járnia szabadnapnak, pihenőnapnak, munkaközi szünetnek is.

2021. jún. 11. 15:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/38 A kérdező kommentje:

3-as: Nem mondtam, hogy nem munka, vagy hogy lebecsülendő a gyerekkel lenni, éppen arról beszélek, hogy ezek az anyukák becsülik le azt a munkát, amit közben a férfi végez.

Mert az ő munkájuk az mindig valami emberfeletti, a férfi meg csak úgy dolgozgat ugye, a pénz meg berepül az ablakon. Nézd kimerítő a gyerekkel lenni ez tény. De azért közben mégis a saját gyerekeddel vagy, nem egy adott esetben g*ci főnök parancsolgat, akinek vissza sem szólhatsz. Tudsz közben telefonálgatni, internetezgetni, sorozatot, tv-t nézni... ne add be nekem, hogy te megszakítás nélkül vasalsz, porszívózól, mosol, főzöl, pelenkázol, mert ezek közül egyik sem több fél-egy óránál és nem is kell ezek közül minden nap mindet megcsinálni. A gép kimos helyetted, kaját meg tudtok rendelni... nagyon nem összehasonlítható mondjuk azzal, amit egy pincér elvégez.

2021. jún. 11. 15:22
 6/38 anonim ***** válasza:
100%
Bárki, aki végig csinálta a 3 évet, inkább választaná a munkahelyet. Szerinted miért?
2021. jún. 11. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 anonim ***** válasza:
100%

Nálunk senki sem néz se tv-t se sorozatot nap közben, mint írtam a gyerekkel megy a mondókázás, olvasás, játszás folyamatosan, közben a gyerekkel megy a takarítás is, mert bevonják abba és segít amit tud, a gyerekek nálunk sosincsenek magukra vagy a tv előtt hagyva. Max késő éjjel lehet bármit is nézni amikor alszik a gyerek, akkor is részletekben mert ha ébred a gyerek menni kell, mert apunak kell az alvás mert ő dolgozik nap közben... "internezgetés" se nagyon van nap közben, mert mint írtam, a gyerekkel foglalkozik az otthon lévő fél és nem a neten lóg. Mondjuk látszik is hogy a gyerekekkel mennyit foglalkoznak körülöttem, mindannyian sokkal fejlettebbek a kortársaiknál.

Látszik, hogy nem érted a helyzetet. Nincs lenézve a férfi munkája egyáltalán, de ettől még neki is be kell szállnia a gyerek ellátásába és nevelésébe. Ha ennyire nem megy neki, akkor meg minek kellett a gyerek? A gyerek KÉT ember felelőssége és nem csak az egyiké, mert ő van otthon vele. Arról nem is beszélve, hogy hiába "nem olyan megterhelő" mondjuk fizikailag nap közben a gyerekkel, de sok anyuka keveset alszik mert ő kel a kicsihez minden éjjel, eleve fáradtan kezdi a napját.


Azt kéne megértened, hogy a gyerekkel otthon lenni valóban megterhelő munka, és nem kéne összehasonlítani a férfi munkájával. Egyik sem könnyebb/nehezebb mint a másik, teljesen más jellegűek, DE ettől még a férfinak is be kell szállnia, mert egy gyerekkel való foglalkozás nem ér véget 8-12 óra után, hanem 0-24-es folyamat, és a nőnek is kell a pihenés, vagy hogy nyugodtan le tudjon ülni és megnézni egy 20 perces videót egyedül.

2021. jún. 11. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/38 A kérdező kommentje:
Mert megunják 3 év alatt és váltanának, ahogyan mindenki.
2021. jún. 11. 16:52
 9/38 anonim ***** válasza:
100%
Hát én minden munkahelyi nehézséget bagatellnek tartok ahhoz képest, amikor otthon szívtam egyedül a gyerekkel, apuka meg elment külföldre dolgozni hogy jó legyen nekünk, de kint felejtette magát.
2021. jún. 11. 16:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/38 A kérdező kommentje:
10: te választottál rosszul párt, ennek a kérdéshez semmi köze.
2021. jún. 11. 17:00
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!