Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Más férfival beszélgetek. Ez baj?
A párom sokat dolgozik, leharcolt, nincs ideje rám. Próbáltuk megbeszélni, de ez egy ilyen időszak. Már július óta tart ez az állapot, elvileg januártól jobb lesz.
Viszont elkezdett írogatni egy csávó. Mondtam neki, hogy van párom, hogy szeretem stb, és hogy nem lehet köztünk semmi (pedig még fel se hozta a témát, csak ilyen biztonság kedvéért mondtam neki). Azt mondta, hogy teljesen rendben van. De azóta is ír, érdeklődik, bókol, önbizalmat tölt belém, jó meglátásai vannak. Szóval kvázi olyan, mintha ismerkedni szeretne, picit udvarolni, de igyekszik nem átlépni a határvonalat. Egy munkahelyen dolgozunk, de teljesen más részlegen, ezért max a folyosón futunk össze néha, de akkor se állok le vele beszélgetni, hiszen sok dolgom van stb. Amikor elhívott találkozni, akkor mindig nemet mondtam. Nem is tudok szexuálisan úgy gondolni rá. Én tényleg szeretem a párom, szexuálisan ki tud elégíteni, csak szükségem van arra, hogy "foglalkozzanak" velem.
És amúgy amióta kevesebb időt tudunk együtt tölteni, több hobbit is kipróbáltam stb, de azért az nem ugyanaz.
Szóval gáz a szitu, vagy nem ciki beszélgetni egy olyan sráccal, akitől úgysem akarok semmit...
Hát én a kérdező oldalára állnék most. Ha a barátnőm más pasival beszélgetne, akkor elgondolkodnék azon hogy mi a fontosabb. Több hónapra elhanyagolom, nem foglalkozok vele de elvárom hogy hűséges legyen, ne hisztizzen, legyen megértő, csak a több 10 éves barátnőivel beszélget , stb miközben én? A pénz minden?
Ha nem tudom boldoggá tenni, nem tudok vele foglalkozni, nem szívatom és húzom az idejét hanem elengedem és szakotok vele hogy ha már én nem tudok vele foglalkozni, de igényelné és emiatt szenved , jobb élete lehessen.
27.
Olyan fiú barátaid nem lehetnek, akik 99% hogy meg akarnak téged dugni.
31.
A kérdező barátja valószínűleg nem a te kifacsart módodon látná saját magát, amikor elgondolkozik magáról, mint ahogy senki más sem. Életszerűtlen amit írsz, hogy bármilyen ember így gondoljon saját magára, mint ahogy leírtad.
Akkor gáz vagyok. Viszont azért nem fogok szakítani a pasimmal, mert kizárólag beszélgetek valakivel és azért nem fogok nem beszélgetni valakivel, mert pasim van.
A legtöbb pasi bókol, kedveskedik, így ezt a dolgot nem érzem különlegesnek. A csávó is tudja, hogy van pasim. A pasim is tud arról, hogy beszélgetek az egyik kollegámmal, szoktam neki rendszeresen mondani, ha úgy van, meg is nézhetné, hogy miket beszéltünk, egyáltalán nem bátorítom. Mindegy.
En teljesen megertelek. Szerintem mindenki sajat magaert felelos elsosorban, es a sajat igenyeit kell szem elott tartania.
Nyilvan nem sunyiban es hazugsaggal, de a kerdezonel ez nem all fenn.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!