Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Mégis létezhet a Nibiru?

Mégis létezhet a Nibiru?

Figyelt kérdés

Kezdjük a tényekkel :

1. A sumérok már kr. e. 4000 körül ismerték a naprendszer összes bolygóját, még a Plútót is (!), ezenfelül ábrázoltak még egy tizedik bolygót, amit ők Nibirunak hívtak és úgy tartották, hogy a fejlett istenek (annunakik) onnan származnak . Itt egy dombormű :

[link]


2. A csillagászok ma sem zárják ki egy Neptunuszon túl lévő bolygó létezését, ezt X-bolygónak hívják .


3. A Kuiper Öv pereménél az űrsziklák sűrűsége jelentősen csökken, ez vagy a Neptunusz gravitációs vonzásának, vagy egy ismeretlen bolygónak köszönhető .


4. Azon a környéken már felfedeztek több kisbolygót pl. az Eris-t vagy a Sedna-t . Azt is tudjuk, hogy a Hold egy Földnek ütköző meteorból alakult ki .


Lehetséges, hogy még mindig ott van a Nibiru, vagy már régen megsemmisült a Kuiper Övből érkező meteoroktól és belőlük alakultak ki a környező kisbolygók ? Ha még ott van mit találhatunk a felszínén ? Arra elég kevés az esély, hogy az annunaki civilizációt ott találjuk, mert már több ezer éve a kihalás szélén voltak (legalább is a sumér mítoszok szerint) . De létezhetnek ott romok, vagy olyan információs eszközök amik túlélhették a Nibiru pusztulását . Szerintetek ráakadhatunk ilyesmire, vagy egy még fel nem fedezett X-bolygóra ?


2013. okt. 21. 10:58
1 2 3 4
 11/31 anonim ***** válasza:
91%

Na akkor egy kis asztrobiológia!


Ennél a kérdésnél szépen ki lett tárgyalva a szilícium alapú élet lehetetlensége.

http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__ufo-eszlelesek__4935..


A válaszaimat a nevemből megtalálhatod.

A szilíciumos dolog nagyon jó a Transformers c. filmek nézettségének növelésére,de hogy tudományosan 0,az ugyanilyen biztos.

2013. okt. 21. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/31 A kérdező kommentje:

10# Ha nem ismerték volna, akkor nem ábrázolják domborműveken . Világosan látszik a nap és a körülötte lévő bolygók . Persze a Holdat is feltüntetik, de azt leszámítva 10 égitest van rajta . A domborműn látszik, hogy elsődlegesen nem a Naprendszert és bolygók mozgását mutatja be, ez csak a másodlagos jelentése, valójában egy sumér istent, egy annunakit ábrázol két ember körében .


"De nem is nagyon veszi senki komolyan az ilyesmit, sőt."


Nem az a lényeg, hogy ki mit vesz komolyan, hanem mi a valóság . A középkorba a "tudósok" kinevettek mindenkit, aki azt mondta nem a Nap a Világegyetem központja, később kiderült mekkorát tévedtek . A tudományos álláspont pár száz évente felértékelődik :-)


"Összegezve, ezt a Nibirus dolgot nem kéne komolyan venni"


Miért ne vennéd komolyan, az akkori ember azt írta és azt rajzolta amit látott . Eleinte a természeti népek a fehér embert is istennek vélték, pedig nem vagyunk azok . Ők nem ismerték az "űrhajó" "földönkívüli" stb szavakat, tehát nem tudták pontosan megfogalmazni mit látnak . Ezért hívták isteneknek őket . A Föld minden pontján, szinte mindegyik egymástól függetlenül fejlődött civilizáció égből jött lények (istenek) teremtményeinek tartják magukat . Nincs a világon még egy olyan faj akinek olyan változatos lenne a vércsoportja mint nekünk, a ma élő összes embert egyetlen (!) nőre vissza lehet vezetni, az evolúcióval ellentétes módon az ember kihullatta a szőrét, amit később ruhával kellett pótolnia, a hiányzó láncszem hiánya és még reggelig lehetne írni ... Azért ezek után ostobaság lenne elvetni a földönkívüli teóriát :-)


11# Elolvastam és nem győztél meg . Egy élet mindig a környezetéhez alkalmazkodva fejlődik, az űrben meg olyan környezetek is lehetnek amit még nem ismerünk . De különben is mi garantálja, hogy megdönthetetlen ez az álláspont ?! A tudósok nem vetik el a más alapú létformák létezését ...

2013. okt. 21. 19:46
 13/31 anonim ***** válasza:
100%

Jó,akkor kérlek csak három kérdésemre válaszolj:


1.)Hogyan tudna egy 1500-2000 fokon reagáló anyag (nagy légnyomáson is a minimum a 600 C fok) a szén reakcióképességével vetekedni,ami már 40 fokon is rengeteg makromolekulát alkot?(ezzel szemben az Si csak primitív oxidokat illetve egy-két atomos ionvegyületeket.)


2.)Az Si ből képződő szilánok és szilikonok rettenetesen törékeny,öngyulladásra hajlamos vegyületek,melyeket csak laborba,oxigéntől és víztől szigorúan elzárva tudnak előállítani.Kérdés:Az oxigén illetve a víz az univerzum két igen gyakori anyaga.Szerinted lesz olyan bolygó ahol ne lenne se víz,se oxigén?


3.)Az előbb említett vízhiány ha be is következik,még mindig fennáll a kérdés:Mi közvetítené az anyagokat amiben felépülhetnének a magasabb összetettségű szilícium vegyületek,amelyek a későbbi élet alapjai lehetnének?


Röviden:Milyen más folyadékot tudnál említeni,amiben megtörténhetett a szilícium alapú abiogenézis?


Elárulom:Lehetetleneket kérdeztem.A szilícium alapú élet kizárt.De ahogy a mondás tartja:"Teher alatt nő a pálma"


Remélem belátod hogy tévedsz.

2013. okt. 21. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/31 anonim ***** válasza:

"Egy élet mindig a környezetéhez alkalmazkodva fejlődik, az űrben meg olyan környezetek is lehetnek amit még nem ismerünk ."


Igen,az élet idővel alkalmazkodik.De megszegni még mindig nem tudja az univerzális törvényeket.

Ráadásul mi még nem az életről beszélünk.Csak az élet kialakulásáról!És lássuk be,a minden cselekvést mellőző vegyületeket tényleg csak a természet erői irányítják,szóval ezek nem fognak semerre se fejlődni ha nem jók a körülmények.És még gáláns voltam,mert nem kértem bizonyítást.Pusztán elméleti szinten kérem a kérdéseimre a levezetést,nem kérek konkrét planétát mellé.

2013. okt. 21. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/31 anonim ***** válasza:
Jön a december! Megint kezdődik az a téma!
2013. okt. 21. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/31 anonim ***** válasza:
95%

" Nincs a világon még egy olyan faj akinek olyan változatos lenne a vércsoportja mint nekünk, a ma élő összes embert egyetlen (!) nőre vissza lehet vezetni, az evolúcióval ellentétes módon az ember kihullatta a szőrét, amit később ruhával kellett pótolnia, a hiányzó láncszem hiánya és még reggelig lehetne írni ... Azért ezek után ostobaság lenne elvetni a földönkívüli teóriát :-) "


Remélem tisztában vagy a genetikai alapfogalmakkal,mert a következőkben előszeretettel fogok ilyeneket használni.


Amiről te beszélsz Anna,azok az allélok.Ezek egy génnek több variációit jelentik.Tehát ugyan azt a tulajdonságot (mondjuk az álltalad említett vércsoportokat) meghatározza több allél.De mind ugyan annak a génnek a különböző variációi,mind a vér összetételéért felelős gén egy-egy változata.Nincs ebben semmi furcsa.A madaraknál és más emlősöknél is van ilyen hogy egy egy génnek több allélja van.Például hány meg hány fajta színezete és árnyalata van a gepárdoknak is!Az arab területeken élő gepárdok kissé más színűek,pöttyeik más elrendezésűek,mint afrikai rokonaiké.Közben ugyanabba a fajba tartoznak,csak ugyanannak a génnek egy másik allélját hordozzák.Ugyan ez a helyzet a mi vércsoportjainkkal is.Nem értem hogy miért kell ezt ennyire misztifikálni mindenféle idegenekkel.


És a szőr,ruha viszony igazán egyszerű.Szőrzetünket már jóval Afrikából való kivándorlásunk előtt elveszítettük (erre szerintem a legjobb magyarázat a vizimajom elmélet,olvass utána,de ha teheted igényesebb oldalon).Szóval mikor már elindultunk a zordabb éghajlatú Európába,már nem volt szőrünk.Ezért európában ezt pótolni kellett ruhákkal.Ennyi.Ezt is teljesen feleslegesen bonyolítod és misztifikálod túl idegenekkel,mint ahogy a legtöbb állításodat.

2013. okt. 21. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/31 anonim ***** válasza:

15


Baszus,csak igazad ne legyen.

2013. okt. 21. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/31 A kérdező kommentje:

Mivel nem vagyok se kémikus, se biológus azokra nem is reagálnék semmit . Még mindig nem győztél meg, és butaság lenne azt gondolni, hogy mindent tudunk a kozmoszról és az egész világegyetemről . De ha te mindent tudsz, nem értem miért nem kaptál még Nobel díjat :-)

A Vízimajom-elméletre meg semmi konkrét bizonyíték nincs, semmilyen fosszíliát nem találtak abból az időből . Ki is másolom neked a kérdéses részeket :


"de sajnos ebben az elméletben is vannak bizonytalanságok, kérdőjelek és feltevéseit még nem sikerült semmilyen bizonyítékkal alátámasztani."


"Viszont az is igaz, hogy a kérdéses időszakból (pontosabban a 4 millió évnél korábbról) egyáltalán nem találtak korai hominidáktól származó fosszíliákat."


[link]


Szóval még mindig nem tudjuk, miért fejlődött a homo sapiens az evolúcióval ellentétes módon, még mindig nincs meg a hiányzó láncszem és még mindig egyetlen ősanyától származunk :-)

2013. okt. 21. 21:43
 19/31 anonim ***** válasza:
95%

"Mivel nem vagyok se kémikus, se biológus azokra nem is reagálnék semmit "


Kezdem azt hinni értelmetlen veled társalogni.


És én hol állítottam olyat hogy mindent tudok a kozmoszról?Az elemek (főleg a már jó régóta ismert szilícium) tulajdonságait ismerjük.Az eddigi ismereteinkkel meg ne menjünk már szembe ha lehet.Ilyen alapon eldobhatunk minden szabályt amit eddig tudunk!Hisz mi különbség van aközött hogy csak egy két kémiai kötésre vonatkozó törvényt szegünk meg,vagy úgy ahogy van MINDENT kidobunk a francba?Dobjuk ki a Pauli féle kizárási elvet,a Hund szabályt,a Coulumb gát törvényét,az összes Mengyelejev által felállított elképzelést!Mindent!És lám,most hogy minden kötöttségünktől megszabadultunk már csinálhatunk plútónium alapú életet is!És ne is mondd hogy "na de ne vesd el a sulykot",mert erre mondhatom -te szóhasználatoddal- hogy:"nem győztél meg".

Bocs,de ha egy természeti törvényt nem veszünk figyelembe,akkor akár az összeset figyelmen kívül hagyhatjuk.És most átsétálok a durván 8 fokos Dunán a Budai oldalra,mert nem veszem figyelembe a felhajtóerő törvényét.Akarsz fogadni hogy hipotermiát kapok-e?

2013. okt. 21. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/31 anonim ***** válasza:
96%

#16, Möbiusz:


>erre szerintem a legjobb magyarázat a vizimajom elmélet


Kicsit off: nem vagyok szakmabéli, csak arra támaszkodom, amit önszorgalomból olvasgattam és tanultam. Én nem gondolom, hogy a vízimajom elmélet megállná a helyét, téged mi győzött meg? Jöhet forrás is.


Egyébként jó válaszokat írtál, de úgy látom, nem tudod meggyőzni a kérdezőt, mert nem igazán érti, amit írsz, túl bonyolult. Ezért jönnek a "de nem is ismerjük az univerzumot" meg "de bármit el lehet képzelni" válaszok. Én megpróbálnám onnan kezdeni, hogy mik az élet feltételei, hogy miért is lenne szükség azokra a bonyolult, stabil, változatos molekulákra. Ha van hozzá türelmed. Nekem most nincs :)


Ignoramus

2013. okt. 21. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!