Én ezt nem tudom elképzelni. Ti?

Amúgy mi van ha épp meghaltunk már egyszer, és ezt amit életnek nevezünk most álmodjuk? Valójában a lelkünk ott van és álmodik. ÉS akkor ez a lélek is ami bennünk van meghal majd egy újabb testről álmodik. Mi lenne ha felfoghatnánk úgy, hogy amit most mi teszünk az "életbe" azt abban az életben amelyikből a lélek kihalt nem tudtuk megtenni vagy épp a fordítottját csináljuk és épp most arról "álmodik" az a bizonyos lélek, hogy "mi lett volna ha?".

Következtetésképp írtam le, mert érdekesnek találom az egészet, nem teória csak eljátszadoztam a gondolattal.

Igazából csak az agyunk szüli ezeket a dolgokat, és nem tudjuk felfogni milyen az, hogy nem létezni. Szerintem halál után tényleg nincs semmi, de ezt nem lehet felfogni. Nem is vagy ott, fogd fel úgy, hogy eltörik egy pohár, kidobod benézel a szekrénybe nincs ott többé.

Tényleg nehéz amúgy felfogni, hogy milyen is nem létezni. Sajnos nekem sem megy. :S

Vallásokba csak azért nem tudok hinni mert ember szülte. Egyház ugye? Keresztes hadjárattal könnyű volt terjeszteni a hitet, holott egyik halálos bűn az ölés, meg egy nagy képmutatás amúgy is az egész, amit Isten és Jézus nevében elkövetett az egyház, pedig tudjuk, hogy sok dolog nem volt helyes.

Sorolhatnám a többit is, Buddhizmus, stb.

Sok vallás kimond olyan dolgokat, amiről csak az ember tudta megállapítani, hogy káros. Pl.: ne alkoholizálj, ne dohányozz(100 éve még senki se tudta, hogy a dohány káros).

Ettől függetlenül lehet, hogy van egy felsőbb hatalom, nem tudni! csak szerintem nem úgy, ahogyan mi elképzeljük.

Valójában az emberi elme az, ami megéli a tapasztalatot.

Az emberi elmének három állapota van. Van az ébrenléti állapot, az álomállapot, és a mély alvás állapota, amikor nem tapasztal semmit. Na most ha ezt kicsit tágabban szemléljük, akkor egy születés és halál közti rész felel meg az ébrenléti állapotnak, tehát utána következően egy álomállapothoz érünk el, amit természetesen egy mély alvó, az elmét regeneráló stádium követ.

Az esténként elérkező álomállapotnál nem ugyanaz a fizikai testen keresztül való érzékelés történik, mint ébrenlét alatt, így az nem meglepő, hogy ha halál után az Univerzum ad szintén egy másik fizikainak nevezhető testet, hogy az emberi elme tapasztalni tudjon akkor is...:)

Az emberi elme a napi érzékelés során "fárad", ezért egyre húzódik vissza a központi forráshoz...ami ugye a mély alvásnak fele meg, persze ekkor öntudatlan...ennek ellen lehet állni, de akkor a túlzott érzékelést nem bírja el az elme, és ez a testre is kihat, ami fel is mondja a szolgálatot elég hamar...gondolom azt tudjuk, hogy ha nem alszunk egyáltalán x napig ellenkezve a fáradtságnak, akkor meghalunk...na most ha megint nagyban tekintünk körülbelül ez történik a születés halál között is...lejár az elme "ideje", visszahúzódik, megpihen, hogy ismét "kelhessen", ahogyan napközbe, hogy útját folytathassa egy bizonyos okból, amire nem térek ki, mert nem a kérdéshez tartozik.

Tehát ha meghalunk tényleg olyan mintha este lefekszünk aludni...először álom, utána mély alvás, majd ismét ébredés...:)

üdv

26/F

LastOne.Left

Nyugi nem kell félni a semmitől, mert nem az lesz. Szerintem ez a fogalom nem állja a helyét, nincs olyan hogy semmi!! De ha mégis ez vár rád abban mi a rossz? Öntudatlan leszel, nem fog zavarni semmi!

Üdv: Won

Nem értem mit parázol.Az alvással töltött idő kiesik nem?Nem tudod,hogy mik történtek abban a néhány órában.Este lefekszel,reggel felébredsz...de közte mi volt?

Tehát ha a halál is csak egy hosszú alvás,akkor nem kell félni,mert úgyse leszel magadnál.

Ha meg széppé akarod tenni,akkor zabálj előtte jó nehéz kajákat,úgy tuti lesznek álmaid! :)

Ezzel eléggé elvagy tévedve utolsó.

A legtöbb ember nem emlékszik az álmaira, azért érzi így, viszont éjjel bizony mindenki álmodik minden nap ;)

Aki pedig tudatos álmodó, az még irányítja is az álmait... Szóval elég nagy tévedés, hogy a nagy semmi van olyankor :)

Ilyen kérdések szinte minden nap fel vannak téve itt :) Az utóbbi időben én is sokat gondolkodtam ezen. Emlékszem, régebben egyáltalán nem idegesített, ha valamiért mégis, mindig arra gondoltam, hogy mindenki meghal, és ez megnyugtatott :))) Viszont pár hónapja volt egy kisebb betegségem (semmi komoly), utána elég erős

depresszióba estem egy bizonyos okból, és utána sokat kínzott ez a gondolat, és elkezdtem arra gondolni,hogy talán mégis van Isten, vagy valami a halál után. Azóta kijöttem belőle szerencsére, de még érzem hogy valami megváltozott bennem, pedig régebben is volt egy erős tapasztalatom ami "bölcsebbé" tett, de ez most újra. És egy ideje, pár hete valahogy elfogadtam, hogy utána megszűnünk, és ez megnyugtató (!) volt. Ahogy egy korábbi válaszban is írva van, úgy kell felfogni, hogy teljesen megszűnsz, vagyis a tested nyilván megvan valahol, de az már csak egy "tárgy", később csak csontjaid maradnak meg, de akkor már nem érzel semmit, nem fáj semmi, vagyis mindegy, te nem vagy. Ha belegondolunk, pont ez a megnyugtató benne, megnyugtató pihenés, mikor már nincs semmi fájdalom :)) Csak valahogy azt elfogadni, hogy ilyen egyszerűek, szimplán hús-vér lények vagyunk csak úgy létezünk minden felsőbb dolog nélkül az valahogy sekélyessé teszi az egészet. Persze vannak utódaink, akik tovább élnek, meg maga az egész emberiség, és ezért érdemes csinálni valamit. De az egyik legcsodálatosabb dolog pont az benne, hogy noha csak ennyik vagyunk, mégis mennyire mélyen átlátjuk, átérezzük a dolgokat, a létezést.

Az embernek azért olyan nehéz elfogadni, hogy egyszer megszűnik, mert annyira összetett ez az élet, sokszínű, hogy nem tudjuk elképzelni, hogy mindent elveszítünk egyszer. Hogy elfelejtjük, hogy voltunk, volt egy szép életünk (néha rossz), és annyi mindent megéltünk, átéltünk, éreztünk. Azt hogy egyáltalán léteztünk. Az érdekes az, hogy amint ezt abbahagyom és mást csinálok, ezt el is felejtem, csak az életre koncentrálok, és onnan megint olyan, mintha soha nem érne véget. De ez így normális.

Hozzátenném, hogy nem vagyok ateista, majdnem "bármit" el tudok képzelni. De az, hogy csak úgy mond valaki valamit, mert azt hiszi, az elég kevés, főleg amilyen magabiztossággal néha.