Egy folyamatosan reinkarnálódó lélek 2 földi élet között milyen állapotban létezik/mi történik vele?

"A végső figyelem miért lesz elkülönült figyelemmé?"

A végső figyelem mindig a végső figyelem, és leírhatatlan éberség, ez a megnyilvánulatlan Lét-tudat és soha nem szenved semmitől, időtlen üdvben önmaga teljében "ragyog", ami megjelenik benne az egy pozitív teremtő "magasrezgésű energia", nevezzük szeretetnek, erre már mondhatnánk hogy elkülönült valami, de itt még mindig egységben van ez a létrejött megteremtődött "szeretet-létforma", ezen a szinten még anyagtalan létformákról van szó, viszont mivel van keletkezési idejük, így az idő síkján léteznek és ezekben a formákban jön létre az idő hatására egyfajta feledés, elfátylazódás, amnézia, elkülönültség, tehát a létforma esik amnéziába az idő "fogságában" és egyre alacsonyabb rezgésen létezik és végül anyaggá sűrűsödve egyre nagyobb elkülönültséget és amnéziát él meg, míg a forrás amiben megjelent mindig éber. Így a szerető egységből, önző elkülönültség lett, ezt tükrözi nekünk most a világ is. Az univerzum nem csak anyagi lét, hanem anyagtalan is, a magas rezgésből az alacsonyba, majd vissza, a szeretetből a szeretetlenségbe és vissza, két energia örvénylése ez az időtlenségben. Ez az élet tánca, aminek az éber Lét tudat a tanú nélküli tanúja. Ezek csak mind szavak, nem lehet leírni szavakkal AZT amit csak megélni lehet önmagadként (Lét-tudatként), ahol nincs tapasztalás, csak VAGYOK.

#61 A felébredettek egyöntetűen nem értenek egyet több mondatodnál is. Az ő nevükben is válaszolok, és a közvetlen tapasztalatunk is őket igazolja.

"A végső figyelem mindig a végső figyelem, és leírhatatlan éberség,"

Kivéve mikor nem, mert a látszatot látja valóságnak nem pedig önmagát.

mert azonosul, és eltakarja önmagát látszatra, és az érzelem vagy test látszatával azonosulunk, azaz a látszatot valóságnak hisszük el, és úgy is fogjuk látni a világot, hogy vagyok én, és van a világ, amely fenyegető lehet számomra.

A végén mindig csak a tudat marad, a szenvedésről kiderül hogy nem volt valóságos, csak szenvedés alakja volt a szeretetnek, de ha a szenvedéssel való azonosulás most van, akkor ezeknek a soroknak a megértése nem történik meg, és a szenvedés valóságos, ezt a szenvedést pedig maga a tudat éli meg. Mélyen mindent megengedünk, még az azonosulást is, azaz önmagunk megtagadását.

"ez a megnyilvánulatlan Lét-tudat és soha nem szenved semmitől,"

Dehogynem, az azonosulástól.

"időtlen üdvben önmaga teljében "ragyog"

Dehogy ragyog amikor épp depressziós az azonosulástól. Az ember boldogtalanságát, a képzeletét ami most takarja ki a boldogságot, a tudat éli meg miután azokkal látszatra azonosul. Nincs itt más ami megélhetné.

", ami megjelenik benne az egy pozitív teremtő "magasrezgésű energia, nevezzük szeretetnek,"

Az nem megjelenik benne és nem energia, hanem az önmaga.

"erre már mondhatnánk hogy elkülönült valami,"

Az szeretet nem különül el mert az önmaga, maga a tudat. A szeretet mindent megenged de nem valamilyen, hanem a létezéstudat maga.

"de itt még mindig egységben van ez a létrejött megteremtődött "szeretet-létforma","

Az lehet hogy ott egységben van, de itt nagyon nem, van rá közel 8 milliárd bizonyíték.

"ezen a szinten még anyagtalan létformákról van szó,"

Semmilyen szinten sincs anyag,

a tudat látszólagos megjelenései vannak, igazából nincs olyan hogy anyag, olyan van hogy jelen van, vagy nincs jelen a tapintás, vagy durva tapintás észlelése.

"viszont mivel van keletkezési idejük,"

Nincs keletkezési idejük, az idő már az azonosulásban jön létre, ráadásul azon belül is csak látszatra, mert habár a tapasztalatok egymás után történnek, minden tapasztalat most történik, még egy múltbeli esemény gondolata is most történik, tehát az idő egy a tapasztalatunkhoz hozzáképzelt illúzió, bár gyakorlati haszna viszont lehet, ha beskálázzuk a ciklusokat.

"így az idő síkján léteznek és ezekben a formákban jön létre az idő hatására egyfajta feledés,"

Tehát azt mondod a tudat a tapasztalatok közepette amikor még felébredett, a tapasztalatok jövése menése közben, bizonyos mennyiségű tapasztalat után, lassan de biztosan megfeledkezik magáról? Ez véletlenül történik? Történhet bármi véletlenül a tudatban?

"" elfátylazódás, amnézia, elkülönültség, tehát a létforma esik amnéziába az idő "fogságában""

és egyre alacsonyabb rezgésen létezik és végül anyaggá sűrűsödve egyre nagyobb elkülönültséget és amnéziát él meg,""

Vajon tényleg a létforma esik csapdába? Az elszenvedést a tudat éli meg.

Olyan mintha mondjuk egy picike plüssmacit lefednél egy pohárral, hogy fogságban legyen, tegyük fel a maci érzéseit te éled, meg ő nem, mégis azt mondod ő van fogságban.

..és nincs olyan hogy anyag..lásd fent.

" míg a forrás amiben megjelent mindig éber."

Igen csak van mikor a szenvedés valóságosságára éber, amit maga él meg, azaz mi éljük meg mint tudat.

"Így a szerető egységből, önző elkülönültség lett, ezt tükrözi nekünk most a világ is."

A világ azt tükrözi számodra amilyen belül vagy. Mindenkinek mást tükröz, bár sokaknak tükröz hasonlót, a hasonló világfelfogás következtében.

Ha önző elkülönültséget látsz, te sem vagy kevésbé elkülönülve.

"A végső figyelem mindig a végső figyelem, és leírhatatlan éberség,"

"Kivéve mikor nem, mert a látszatot látja valóságnak nem pedig önmagát."

A figyelem AZ figyelem, a megjelenő formában jön létre azonosulás, tehát a figyelem ad neki teret, de valójában mindvégig a figyelem vagyunk, minden más keletkezéssel és elmúlással bír, azaz ki van téve az idő illúziójának, de a figyelem időtlen JELENLÉT.

Ha a teremtőt keresed akkor a szeretetet találod, ha az igazságot keresed akkor nem találsz semmit, csak a figyelem marad.

"ez a megnyilvánulatlan Lét-tudat és soha nem szenved semmitől,"

"Dehogynem, az azonosulástól."

Nem a figyelem szenved, hanem a létforma, mert ő csak a formának hiszi magát, én tudatnak, én ez a forma vagyok, de ez a tudat a figyelem terében jött létre és jelenleg elkülönültséget él meg, nem tudja hogy ő valójában a figyelem, de ettől a figyelem mindvégig figyelem ami teret adott, tehát nem szenved el semmit.

"időtlen üdvben önmaga teljében "ragyog"

"Dehogy ragyog amikor épp depressziós az azonosulástól. Az ember boldogtalanságát, a képzeletét ami most takarja ki a boldogságot, a tudat éli meg miután azokkal látszatra azonosul. Nincs itt más ami megélhetné."

A figyelem ad teret a tudattartalomnak, de ő nem tartalom semelyik szinten, tehát lépj még egyet visszább attól hogy a tudat éli meg, mi marad akkor?

"Az szeretet nem különül el mert az önmaga, maga a tudat. A szeretet mindent megenged de nem valamilyen, hanem a létezéstudat maga."

Így van, a megnyilvánult tudat maga a szeretet, maga a teremtő erő.

"de itt még mindig egységben van ez a létrejött megteremtődött "szeretet-létforma","

"Az lehet hogy ott egységben van, de itt nagyon nem, van rá közel 8 milliárd bizonyíték."

Így van, az elkülönültség miatt.

"Semmilyen szinten sincs anyag,

a tudat látszólagos megjelenései vannak, igazából nincs olyan hogy anyag, olyan van hogy jelen van, vagy nincs jelen a tapintás, vagy durva tapintás észlelése."

Így van, nincs anyag, a hasonlatok kedvéért írtam anyagi testet öltést, az érthetőség kedvéért, mert most emberi szemszögből vizsgálódunk.

"viszont mivel van keletkezési idejük,"

"Nincs keletkezési idejük, az idő már az azonosulásban jön létre, ráadásul azon belül is csak látszatra, mert habár a tapasztalatok egymás után történnek, minden tapasztalat most történik, még egy múltbeli esemény gondolata is most történik, tehát az idő egy a tapasztalatunkhoz hozzáképzelt illúzió, bár gyakorlati haszna viszont lehet, ha beskálázzuk a ciklusokat.

Igen az idő illúzió, ez nem vitás, ahogy az elkülönült létezés is illúzió, mert nem a keletkezett és elmúló forma vagyunk, hanem a figyelem JELEN-LÉTE.

"Tehát azt mondod a tudat a tapasztalatok közepette amikor még felébredett, a tapasztalatok jövése menése közben, bizonyos mennyiségű tapasztalat után, lassan de biztosan megfeledkezik magáról? Ez véletlenül történik? Történhet bármi véletlenül a tudatban?"

Nem feledkezik meg magáról soha, bár úgy tűnik a magyarázatok alapján.

Egyszerűen a figyelem az mindig figyelem, amikor tudatról beszélünk akkor már tartalom tárházról beszélünk és ott az azonosulás a formák által. által. Jelképesen mondva, ha a fény kiárad, attól az még csak fény, attól hogy a fényben árnyak jelennek meg, attól a fény még mindig csak fény, még ha az árnyék ettől létezőnek is érzi magát.

"Vajon tényleg a létforma esik csapdába? Az elszenvedést a tudat éli meg."

De nem a tudat tartalom vagy, és nem is az aki elszenvedi mindezt, a figyelem nem címkézi a felmerült formák milyenségét, csak a LÉT VANSÁGÁNAK tanú nélküli tanúja.

" míg a forrás amiben megjelent mindig éber."

"Igen csak van mikor a szenvedés valóságosságára éber, amit maga él meg, azaz mi éljük meg mint tudat."

Kutasd fel hogy ki vagy te valójában.

"Így a szerető egységből, önző elkülönültség lett, ezt tükrözi nekünk most a világ is."

"A világ azt tükrözi számodra amilyen belül vagy. Mindenkinek mást tükröz, bár sokaknak tükröz hasonlót, a hasonló világfelfogás következtében.

Ha önző elkülönültséget látsz, te sem vagy kevésbé elkülönülve."

Arra a helyzetre értettem ami a világban folyik éppen, ahol az én enyém gondolat törekszik hatalmon maradni, és a magyarázat részének szántam.

Amikor én azt mondom hogy szenvedek, akkor azt nem elképzelem, hanem a valóságot a tapasztalatomat írom le, az a tapasztalatom hogy valami rossz, azt írom le, hogy rossz, és ez valóságos. A elkülönült énség a szenvedés előidézője ez tény, de csak és kizárólag én mint tudat vagyok az aki megéli ezt a látszólagos de mégis valóságos szenvedést. A létforma is maga a tudat, az elkülönült én másnéven a szűklátókörű tudat. Nincs más aki észleli a szenvedést, mint mindig az "én" miért tagadod el? Az lehet hogy a felébredettek már nem élnek meg szenvedésként semmit, de az azonosultak igen is valós szenvedést élnek.

Eddig kiváltó okot nem találtunk ami indokolja a forma megjelenését, tehát arra nem is nevezhetünk meg okot mint "bevonzódás: vagy egyéb.

Hogy véletlenül történik-e meg az azonosulás, és ha nem mi a célja, szintén még nem tudjuk.

Mert ezek lettek volna a kérdések.

Te úgy képzeled el a tudatot mint a teret, ami habár tud a benne zajló eseményekről, más köze nincs hozzájuk. Ez két okból sem stimmel.

Az egyik tartalmilag, másik meg hogy képzelegsz, ahelyett hogy a valóságot figyeled. A tudat egy érző tudat. Egy adott formafelvétellel idéz elő egy adott érzést, az érzés maga is a tudatból van, ezért mivel a tudat önmagáról mindig tud, minden benne megjelenő tárgyról is tud, de mindegyiket szépnek látja. Kivéve mikor azonosul, elkülönül, akkor valós szenvedést él át a tudat. Utólag látható hogy nem volt valós, de ez nem vigasztalja a szenvedőket mert amíg tart, addig valós.

"Az lehet hogy a felébredettek már nem élnek meg szenvedésként semmit, de az azonosultak igen is valós szenvedést élnek."

Pont erről beszéltem végig, az azonosultak szenvednek az elkülönültség miatt, mert nem a figyelemnek ismerik magukat, hanem a létformának és a létformák kölcsönhatása közben felmerült érzéseknek és gondolatoknak.

Ha a test meghal, a figyelem megmarad, hiszen végig az volt valós. A test és a hozzá tartozó tudáshalmaz elvész, azaz az én tudat. Azonban az életlepergés által kiváltott érzés halmaz megmarad, és az egységtudatban egy neki megfelelő helyre fog leszületni, pont azért mert érző tudatról van szó, ahol az érzelmiszintek a létezésszintek, tehát nevezzük karmikus útnak, ahol érzelmi/lelki lények járják útjukat, adott érzelmi pályán, így van felemelkedés magas érzelmi szintű szellemi szférákba és alacsony rezgésű szférákba mint az anyaginak érzékelt világ. Az érthetőség kedvéért beszélek "térben," ahol az emberi test is egy kép a tudatosságban. Az összes érzelmi szint egy tudatban jelenik meg, de csak a figyelem valós, minden más múlékony időleges. Tehát minden létezik időlegesen, a figyelem jelenlétében, de a figyelem időtlen, a figyelem akkor is jelen volt amikor a létforma élvezte vagy elszenvedte a világot. A figyelem nem minősít, csak "teret" ad a tudatnak.

"Es ha en nem akarnám figyelni a világban a kinzásokat meg mindent? Nem akarnék figyelokent tudomást venni a megfigyeltről? Akkor nem lennék figyelem éberség csak a van-ság a léttudat önmagában értelmetlenül?"

Nem csak ez a világ van, vannak egységben létező létformák szeretetben létezve, de igen, ha nem "merül fel világ", lét-tudatként lennél, önmagad teljességében léteznél, de erre nincsenek szavak, csak az üdv talán. Nem értelmetlen, bár emberi szemszögből ahol a dolgokat valamilyennek érzékeljük, ez a semmi állapot tényleg értelmetlennek és ijesztőnek tűnhet. :)

"Pont erről beszéltem végig, "

Akkor elismered hogy a tudat az ami szenved, és fél elképzelt dologtól.

Mert nincs más jelen ami szenvedhetne. Attól még a tudat az ami szenved, hogy önmagát tárgynak hiszi, nem pedig tudatnak tudja.

Ramana Maharsi szerint az Önvaló a vászon, innentől kezdve bármit rávetítünk, az egy idő után elmúlik. Azonosulhatunk a filmmel, a szereplőkkel, a cselekménnyel, de ez csak időleges.

Arisztotelész szerint az idő MOST-okból áll, mint ahogy a vonal pontokból.

Csak azért érezzük a változást, mert az idő telik.

Gyerekként úgy észleltem a világot, mintha csak futna a film. Azt sugallta, hogy nem számít! De ez nem egy nihili érzés, mert közben az oktalan öröm állapotában vagy.

Valahogy úgy tudnám idézettel kifejezni:

"Ne vedd túl komolyan az életet! Úgysem éled túl." (Elbert Hubbard)

Vagy átírva, pontosítva:

"Ne vedd túl komolyan az életet! Úgyis túléled." (ÉLET-tudat)

Vagy hogy egy másik klasszikust idézzek:

"No es importante." (Nem fontos. Nem számít.)

[link]

Szerintem ez a klip is gyönyörűen kifejezi.

https://www.youtube.com/watch?v=65EfTFUFDwI

Ahogy elnézem, nem ártana ideáig fejlődni. (figyelő)