Egy folyamatosan reinkarnálódó lélek 2 földi élet között milyen állapotban létezik/mi történik vele?

" csak lét tudomása van az örök üdvben, amiben képes megjelenni a mulandóság"

Ezt hogy érted hogy az örök üdvben megjelenik a múlandóság?

És mi értelme van szerinted az örök üdvben lenni?

"Ezt hogy érted hogy az örök üdvben megjelenik a múlandóság?"

Inkább úgy fogalmaznám hogy a lét-tudatban jelenik meg a múlandóság, ami maga az örök üdv is egyben.

Nehéz szavakkal leírni azt ami anyagtalan létezés, csak körül írni lehet némileg, tehát üresség vagy, semmi vagy, de lét érzeted az van, azaz tudod hogy vagy anélkül hogy ez tudás lenne, ezért is nevezik lét-tudatnak akik ráébredtek erre, de ezek csak szavak amik próbálják megnevezni és leírni azt aminek nincs neve és formája. Bármi jelenik is meg a lét-tudatban, az bezár némi teret, ezzel létrejött a tér fogalma, és egyben az idő fogalma is, mert ennek a létrejött dolognak van keletkezési és elmúlási ideje, tér+idő=univerzum, tehát ami vagyunk (lét-tudat), abban jön létre az univerzum és annak összes létformája, majd azonosságba kerülünk ezekkel a formákkal és ezáltal elkülönültséget élünk meg az egység helyett, mert ugye minden EGY lét-tudatban jött létre.

"És mi értelme van szerinted az örök üdvben lenni?"

Nem vagy ott, te magad vagy AZ, lét-tudat üdvösség vagy, gyenge példával élve, mint ahogy a víz nedves és folyékony, ezek a tulajdonságai, ahogy a lét-tudatnak az üdv.

"És vonzott amúgy hogy nem jössz vissza vagy vissza akartál? Miért"

Az elkülönült lélek akar lelépni vagy visszatérni, de míg a vágyak hajtják addig nincs kilépés, ha minden vágy megszűnik akkor pedig ébredés van az elkülönültségből, amivel véget ér az elkülönült formával való azonosság, mert akkor már az örök jelenlétre ébredünk, ami maga az időtlen lét-tudat.

Az elkülönült lélek szemszögéből amikor megszűnik minden és csak ragyogó fény marad, akkor ott a lehetőség a kilépésre, de a kilépés egyben azt is jelenti hogy mindent elengedni, bármit is tartanál meg az ide fog kötni a világhoz és önmagad elkülönültségéhez. Ezen a szinten képek és érzések fognak feljönni, például az itt hagyott szeretteidről, és megéled azokat az érzéseket amiket ők fognak a gyász által megélni, és a szerető együttérzés itt fog tartani, mert az egység érzés ezen a szinten már erős és nem akarod azt hogy szenvedjenek miattad. Ha mindezt el tudod engedni akkor kilépsz, de egyben ráébredsz arra is hogy mindig is kint voltál, hogy soha nem voltál az elkülönült lélek. Hogy a lélek bukása és amnéziába esése csak illúzió volt, nem volt más csak játék a Lét-tudatban. Hogy a megnyilvánult lényed maga a tiszta szeretet, ami egy teremtő kalandba bonyolódott.

A duális tudatban mindent valamilyennek érzékelsz egyéni szemszögből érzékelve, tehát itt egyfajta függőségben vagyunk mindentől, ezáltal szeretünk és elutasítunk dolgokat. Tehát a ragaszkodás, a vágy köt ide minket az elkülönültségbe.

Az egységtudatban nincs megkülönböztetés, hiszen minden énként "ragyog", minden tiszta létezés, csak a lét VANSÁGA van. Itt határtalan szabadság van és a lét öröme hat át mindent, de a szabadság sem jó szó erre, mert a fogság/kötöttség sem ismert. Itt a lényünk maga a tiszta szeretet ami nem függ semmitől, mi magunk vagyunk a szeretet.

Ezen túl csak a tiszta figyelem van ami maga a forrás, itt csak lét-tudomás üdvösség van, valójában ez vagyunk, ez az időtlen anyagtalan létünk, aminek "terében" megjelenik minden ami létezik.

Hogy hol jobb létezni? Amikor ráébredsz hogy nem a test és annak énje vagy, hanem maga az örök jelenlét aminek terében a test csak egy időleges forma, nem lesz jelentősége ennek a kérdésnek. Az éjszakai álmunkban is egy világ jön létre bennünk ahol megélünk különböző kalandokat, de felébredve mit számít már...

"Az éjszakai álmunkban is egy világ jön létre bennünk ahol megélünk különböző kalandokat, de felébredve mit számít már..."

Nagyon tetszett ez a mondatod!

Hallottam már arról, hogy aki szellemileg felébred, az olyan, mintha eddig csak álmodott volna. Mert mi ezt a fizikai síkot hisszük valóságnak, csakúgy mint az álmot, de amikor felébredünk, rájövünk hogy létezik egy sokkal tisztább, objektívebb, magasabb rendű valóság.

"Hallottam már arról, hogy aki szellemileg felébred, az olyan, mintha eddig csak álmodott volna. Mert mi ezt a fizikai síkot hisszük valóságnak, csakúgy mint az álmot, de amikor felébredünk, rájövünk hogy létezik egy sokkal tisztább, objektívebb, magasabb rendű valóság."

Így van, de a magasabb rendű valóság nem egy hely amit el fogunk érni valakiként, hanem pont hogy ami valójában vagyunk az maga a végső valóság, mert ami vagyunk az maga az örök időtlen jelenlét. Ahogy álmunkban is csak a figyelem jelenléte a valós, ami teret biztosít az álomvilágnak és annak karaktereinek és az álombéli testünknek amivel azonosnak érezzük magunkat míg álmodunk, úgy anyagi létünkben is csak a jelenlétünk valós, mégis a testnek hisszük magunkat, aztán a test meghal és megint csak a jelenlétünk marad, ami valójában mindvégig voltunk, csak nem voltunk tudatosak rá. A jelenlét mindig itt van, az minden létezés alapja, minden a jelenlét terében jön létre, az univerzum összes létformája, tehát mind egyek vagyunk, de az elkülönültség illúziójában létezünk, ami olyan mint egy amnézia, ezért amikor felébredünk/megvilágosodunk akkor nem egy új dologra ébredünk, hanem arra ami mindvégig voltunk, az egyetlen örök időtlen valóságra ami nem múlandó de tanúja a tér idő változó múlandóságának. Erre ébred mindenki, a személyből a jelenlétre.