A taoizmusban a Yin (Női energia) miért számít sötét energiának?
A nemiségnek, és a nemeknek akkoriban sokkal nagyobb hangsúlya volt, mint most. Mondhatni szentsége. A nő szentsége, mert a nő tudott csak szülni, és teljes értékű nevelést biztosítani a gyereknek, a nő irányította a ház ügyeit. A férfi szentsége, hogy ő a megtermékenyítő. És ő látja el az asszonyt. Szakrális szempontból is eltérő szerepeik voltak, mert a nő a Föld analógiája, a férfi az Ég analógiája. Egymás kiegészítésére alapult az egész életük. Ugyanez igaz a szellemi életre is. A férfi, és a női sámán, vagy bármely más szent ember szerepe eltért. Más rítusokat végeztek, és így tovább. A nemiség, és a nemi szerepek természetes elvégzése abban az időben nagyon fontos volt, és ez tartota egyensúlyban a kicsi társadalmat(család), és a nagy társadalmat(nép). Itt is a yin, és yang egyensúlya adta meg az élet gördülékenységét.
Nyugaton is így volt az Ábrahámi vallások elterjedéséig. Persze voltak más népek is, ahol eltolódott az egyensúly, nem csak az Ábrahámi kultúrát követőknél, de ezek azok, amik a mai napig is jelen vannak.
Az indiai, és nyugati filozófiában egyértelműen nőnemű a föld, és a víz. A kínai öt elemben a víz kevés yang tulajdonsággal rendelkezik, de ettől még vannak yang minőségei. Például az, hogy termékennyé teszi a földet eső formájában. Vagy az, hogy képes a mozgásra, még ha csak passzívan is. Az ellenpólusa a tűz, ami a leginkább yang, de rendelkezik yin tulajdonságokkal is. A taoizmusban nincs egyértelműen női, vagy férfi elem, sokkal inkább a yin, és yang aránya. Emellett egyik "elem" sem állandó, körforgásként alakulnak át egymásba.
A nő, mint a Föld analógiája, nem mint az elem analógiája, hanem mint a bolygó, az élőlények összességének analógiája.
Nem igazán kapcsolódik egy személyhez egy adott elem. Eleve a 12 fő belső szerved eloszlik az öt elem között. Párosával. Minden elemhez tartozik egy yin szerv, és egy yang szerv. A 12 úgy jön ki, hogy van egy másodlagos tűz elemű páros, bár ezek nem valódi szervek. Minden szervnek a saját "eleméhez" tartozó életerőre van szüksége, és annak is a saját pólusára. Tehát mondjuk a szívnek yang tűz életerőre van szüksége. A yin tűz nem felel meg neki, megbetegszik. Ugyanígy ha a másik négy állapot életereje, "qi-je" áramlik bele. Ha valakiben egy elem eluralkodik, akkor minden szerve, ami nem ahhoz tartozik megsínyli azt. A víz, és a húgyhólyag pedig konkrétan súlyosan megbetegedhet.
A kínai öt elemet nem olyan elemként kell értelmezni, mint amilyet a görögök kigondoltak Európában, vagy a hinduk Indiában. Nem úgy hiszik, hogy ezekből épül fel a világ, mint pl a görögök hitték. Ezek csak amolyan metaforaként szolgálnak a dolgok természetének körülírására. Fa elemű például az, ami kívül merevnek tűnik, hidegnek, majdhogynem élettelennek, de mégis belül aktív, pezseg az élettől, és növekszik. Ez bármit leírhat, aminek hasonló tulajdonságai vannak. Betegséget, szervet, elmeállapotot, bármit.
100 De megnézném, hogy hogyan és miért fog majd végig menni olyan evolúciós változás van az emberi faj hogy a férfiak tudjanak majd szülni😂😂😂
Komolyan nekem semmi bajom a transzokkal, a draq Queenekkel, vagy bárkivel aki fiúlány akar lenni, de azt ne akarjak már bemagyarázni hogy nem létezik a nő meg a férfi...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!