Arcüreggyulladás lelki okaihoz hogy álltok, ti, akik csak a tudománynak hisztek?
>Nem tudom miért vagytok erre a forrásra ráakadva, itt nem ez a lényeg. Régen is volt orvoslás, aminek a kémiai, biológiai hátteréről mit sem tudtak az akkoriak. Később lett világos hogy miért működik.
Már ami működött. Egész sok dologról kiderült a régi szép idők óta, hogy egyszerűen sületlenségek, vagy éppen hiába van meg az elméleti alapjuk, a gyakorlatban nem váltak be. Az orvostudomány akkor kezdett el elkülönülni a sarlatánságtól, amikor tudományos szigorral kezdte vizsgálni tudásanyagát. Nem tagadom, ezzel még nem végzett, máig is sok téves berögződés van benne, de itt semmiképpen sem a bulvársajtóban gyakran hangoztatott összeesküvéselméletekre gondolok.
>A teljes objektivitás elérhetetlen, mivel minden ember más, teljesne ugyanúgy nem állhat a dolgokhoz, csak közelíteni tud hozzá.
És közelíteni is kell hozzá, mert a világ amiben létezünk objektív, nem létezhet mindenki külön a szubjektív univerzumában.
>Én, aki próbálok mindenben a logikát és a levezethetőséget keresni, kezdek rájönni 24 évesen hogy ez teljességgel lehetetlen, valahol mindig megáll a tudomány.
A tudomány mint módszer nem áll meg, maximum a művelői ütköznek akadályba vagy jutnak tévútra. Más módszer a világ leírására viszont nincs.
Egyébként nem tagadom, hogy lelki tényezők befolyásolnak testi betegségeket, ebben kétségkívül van igazság, de a cikk nettó zöldség, ugyanazokra a megerősítési torzításokra játszik rá, mint a horoszkóp.
"Arcüreggyulladás lelki okaihoz hogy álltok, ti, akik csak a tudománynak hisztek?... Nem tudom hogy lehetne magam helyretenni"
Azt érzed, hogy rossz embereket szólítasz meg? Vagyis nem teljesen, mert legalább utalsz olyan dolgokra amik téged idegesítenek.
Szóval valójában mire vagy kíváncsi vagy mit szeretnél?
Az arcüreg gyulladás egy eléggé makacs betegség.Az immunerősítők, vitaminok sokat segíthetnek és tudni kell azt is, hogy a nagy hőség felerősítheti a gyulladásos folyamatokat (na meg a hőség ellen bevetett huzat/klíma csak ronthat az arcüreg gyulladáson).
Lelki oka mi lehet? Ha van neki olyan egyáltalán, az az én érzéseim szerint valamiféle megrekedt érzelem/gondolat lehet.Valami féle érzések, gondolatok ami negatívak, ideje múltak, vagy "forrongó" gondolatok , amiket nem tudsz megfelelő módon kiadni magadból.
De például mikor a lányomnak volt makacs arcüreg gyulladása, hosszú hetekig nem javult, az ágyát raktam máshová mert volt egy olyan észrevételem, hogy ahol akkoriban feküdt, ott nagyon nem volt jó neki.Nos, az ágy arréb helyezése után rohamosan javult az állapota és az arcüreg gyulladása nem tért vissza többet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!