Az erőszakossáp a végső spirituális megtapasztalás?
A végső pusztulás és erőszakosság önvalónk megtapasztalása és a legközelebbi út Istenhez?
Számtalanszor láthattunk a történelem során, hogy Isten nevében hányan vesztek oda vagy végeztek ki. Emellett ott van az is, hogy Isten már nem egyszer követett el merényletet az emberiség ellen, a nép ellen. (Ott van például az özönvíz vagy a tíz egyiptomi csapás) Tehát a hatalom vággyal kapzsisággal önzéssel megfélemlítéssel közelebb kerülünk a spirituális önvalónk megismeréséhez és megérhetjük Istent is?
Hogy válhatnék erőszakosabbá, hogy közelebb kerüljek és megismerjem az igazi önvalómat? Sajnos hiányzik belőlem e nemes tulajdonságok, de úgy érzem spirituálisan és csakrálisan fejlődnöm kell, hogy meg tudjam védeni, ami számomra a legfontosabb.
#33
Dehát én már leírtam. Ha mesélnem kéne akkor azt mondanám, hogy kényszerítettek rá! Rá vagyok kényszerítve az agresszióra. Van úgy, hogy horror filmeket kell nézzek kényszerből. Már kívülről fújom az összes filmet csak éjszaka az alvás egy kicsit problémás. Eleinte kényszerből indult, de kezdtem rákapni (mármint nem a filmekre) Én azzal magyarázom, hogy mindenről "Ő" tehet. Bosszúból le vettem a barát listáről és az ismerősök közé raktam. Aztán megtaláltam a fényességet a végső spiritualitást és megvilágosodtam. Végül ő maga kért rá, hogy bánjak vele erőszakosan, merthogy azt szereti, ha rongyként bánnak vele vagy mi (tudja a halál már miket hordott össze) Néha tudod úgy teszek, mint aki figyelnék közbe meg nem. Na mindegy. Innentől tudtam, hogy Isten szeret engem végre bosszút állhatok azért a sok horrorért, amitől reggelinte karikás a szemem és amiért a telóm félóránként csörög.
hello, előre bocsánat ha hoszú lesz.
elsőként, félig spirituális sátánista vagyok, és az alaptörténet kicsit hasonló Velőéhez.
Egy csoport földönkívüli genetikai manipulációval létrehozta az emberiséget hogy hasznot húzzanak belőlünk, később egy csoport (Enki és szimpatizánsai) kivált közülük, és azt szorgalmazták, hogy adják meg a lehetőséget az emberiségnek is a fejlődésre, hogy olyan spirituális szintet érhessünk el mint Ők.
De nem mindenki értett eggyet és voltak más fajok is, és lett egy háború...
..aztán röviden összefoglalva létrehozták Istent (jhwh) mint thoughtformot, aki mellesleg tényleg nem épp jóságos, és a vallást használja az ellenoldal hogy elnyomja a spiritualitásunkat.
Aki keresztény és azt állítja isten jó, valószínű még soha nem olvasta el ténylegesen a Bibliát...ami elvileg a szent könyvük.
Igazad van isten gonosz. és az emberek hitéből és energiáiból táplálkozik
A teremtőink faja pedig semleges, ők már túlléptek a jó és a rossz fogalmán...
Mellesleg azért vagyok csak félig Sátánista, mert én nem vagyok olyan emberszerető és "jó" gy idézőjelekben mint ők..szóval ha a sötét oldalról van kérdésed, írj
másik fele. ha jól sejtem az a barát egy lány? le akarod nyűgözni?...csak azért ne változz hogy másnak megfelelj.
#36
Úgy van lány, de szerintem ez nem lényeges, mert létezik fiú és lány között barátság (na persze) Nem akarom lenyűgözni csak ürügyet találtam, hogy át vegyem az irányítást. :D Mellesleg miután megértem Istent és eggyé valók az igaz spiritualitással egyre nagyobb hatalmam lesz mások felett. Végülis ez az Úr akarata is. Nem, mint ha akarnám, de ha ez a sorsom nincs mit tenni.
Hajrá kedves delator
:D mindent el fogsz felejteni amint elhagyod azt a bizonyos állapotot
#38
Köszi, de nincsenek pszichés problémáim hogy elfelejtsek mindent. Asszem valami baj van, mert nem látom az eredményt. Míg az egyiknek tetszik a másik nem veszi komolyan az erőszakos viselkedést. Milyen egy elborult világban élünk? Még a hirtelen felindulás is zsákutca. Valamit rosszul csinálok? Nem értem. Hogy vegye így át valaki az irányítást? Öcsém valami nincs rendben ezekkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!