Tényleg van lélek?

És ekkor az történt, hogy miután a pszichiáter úgy fogalmazta meg az instrukciót a hipnózisban lévő páciensnek, hogy:

"Menj vissza abba az időbe, ahonnan tüneteid származnak."

Catherine egy időszámításunk előtti életről számolt be, a hely és a személyek pontos leírásával, elmondta, hogy hány éves, hogy néz ki, hogy hívják, és hogy egy kopár, forró, homokos tájon él egy völgyben, ami a helyekből kapja a vízellátást.

„Miután elmondott még néhány részletet a területről, azt mondtam Catherine–nek, hogy menjen néhány évvel előre az időben, és mondja el, mit lát.

– Fák vannak és kövezett út. Tüzet látok, valaki főz. A hajam szőke. Hosszú, durva barna ruha van rajtam és szandál. Huszonöt éves vagyok. Van velem egy kislány, Cleastra... Ő Rachel. (Rachel most az unokahúga, mindig nagyon közeli kapcsolatban voltak.) Nagyon meleg van.

Meg voltam döbbenve. A gyomrom összeszorult, úgy éreztem, hideg van a szobában.

Catherine leírásai nagyon pontosnak hangzottak. Nem tétovázott. Nevek, dátumok, ruhák, fák – mindent élénken látott! Mi történik itt? Hogyan lehet az, hogy a hipnózisban látott kislány a mostani unokahúga? Még jobban zavarba jöttem. Pszichiátriai betegek ezreit vizsgáltam már meg, sokukat hipnotizáltam, de ehhez hasonló fantáziákkal soha nem találkoztam, még az

álmaikban sem. Utasítottam Catherine-t, hogy menjen előre az időben, egészen a haláláig. Nem tudtam, hogyan kérdezzek ki valakit ilyen élénk fantázia (vagy emlék) esetén, de traumatikus eseményekre vadásztam, amelyek jelenlegi félelmeit és tüneteit okozhatták. Úgy látszott, árvíz öntötte el a falut.

– A nagy hullámok kidöntik a fákat. Nincs hova menekülni. Hideg van, hideg a víz. Meg kell mentenem a gyerekemet, de nem tudom... szorosan magamhoz szorítom. Megfulladok,

megfojt a víz. Nem kapok levegőt, nem tudok nyelni... sós a víz. Kiviszi a kezemből a gyereket.

Catherine levegő után kapkodott. Hirtelen teljesen elernyedt a teste, a légzése mély és egyenletes lett.

–Felhőket látok... A gyerekem velem van és többen a faluból. Itt a bátyám is.

Catherine pihent, ez az élete véget ért. Még mindig mély transzban volt. Meg voltam döbbenve. Korábbi életek? Lélekvándorlás? Szigorúan tárgyilagos gondolkodásra nevelt elmém azt sugallta, Catherine nem fantáziál, nem kitalálja ezt az anyagot. Gondolatai, kifejezései, részletekre kiterjedő figyelme, mind különbözött az éber Catherine-étől. Lehetséges diagnózisok egész skálája villant föl előttem, de a lány elmeállapota és jelleme nem magyarázta a látomásait. Tudathasadás? Nem, Catherine soha nem adta jelét megismerési vagy gondolkodási zavaroknak. Éber állapotban soha nem hallucinált, nem hallott nemlétező hangokat, és más elmebetegségre utaló tünetei sem voltak. Nem voltak téveszméi, kapcsolata a valósággal normális volt. Nem volt személyiségzavara, tudathasadása. Csak egy Catherine létezett, és éber tudata ezzel teljesen tisztában volt. Nem voltak szociopatikus vagy antiszociális hajlamai. Nem volt színésznő. Nem szedett kábítószert vagy hallucinogén hatású szereket. Alkoholt alig ivott. Nem volt olyan idegi vagy lelki betegsége, amely megmagyarázhatta volna ezt az élénk, közvetlen élményt a hipnózisban.

Ezek emlékek voltak, de honnan? Az volt az érzésem, hogy valami olyannal találkoztam, amiről nagyon keveset tudtam - lélekvándorlással és előző élet emlékekkel. Lehetetlen, mondtam magamnak. Tudományosan nevelt eszem ellenállt. Csakhogy mindez a szemem előtt történt. Nem tudtam megmagyarázni, de a valóságot tagadni sem.”

Amikor Catherine elment, és a következő napok folyamán is, a hipnotikus regresszió részletein gondolkodtam. Ez természetes volt. Még egy „normális” kezelés részletei sem szokták a figyelmemet elkerülni, és ezt a kezelést aligha lehetett normálisnak nevezni. Ráadásul erősen kételkedtem a halál utáni életben, a testen kívüli élményekben és az ehhez kapcsolódó jelenségekben. Végül is, töprengett bennem a logikus gondolkodó, ez akár képzelgés is lehet.

Gyakorlatilag nem tudtam volna a megállapításait és a látomásait bizonyítani. De munkált bennem, bár halványan, egy másik gondolat is. Légy nyitott, mondta ez a gondolat, az igazi tudomány megfigyeléssel kezdődik. Elképzelhető, hogy az emlékek nem fantáziák. Lehet, hogy több van, mint amit a szem vagy bármelyik másik érzék fölfoghat. Légy nyitott. Gyűjts adatokat. ......

Egy héttel később Catherine berobbant a rendelőmbe a következő hipnotikus kezelésre. Addig is gyönyörű volt, de most jobban sugárzott, mint valaha. Boldogan jelentette be, hogy az életét addig kísérő félelme a vízbe fúlástól teljesen megszűnt. A fulladástól sem félt már annyira. Már nem álmodott a kocsija alatt összeomló hidakról. Bár emlékezett a múltkori előző élet regresszió részleteire, még nem sikerült annak teljes anyagát a tudatába beépítenie.

A korábbi életek és a lélekvándorlás elmélete távol állt a világnézetétől, de az emlékek intenzitása, a látvány, a hangok és a szagok életszerűsége, a jelenlét tudata annyira valóságos volt, hogy Catherine úgy érezte, biztos, hogy már egyszer átélte mindezt. Az élmény annyira lenyűgöző volt, hogy ebben nem kételkedett! Az foglalkoztatta inkább, hogyan fogja azt a neveltetésével és a hitével összeegyeztetni.

A hét folyamán megkaptam a Columbia Egyetemen elsőéves koromban elvégzett összehasonlító vallástudományi szeminárium tankönyvét. Az Ó-és az Újtestamentumban voltak utalások a lélekvándorlásra vonatkozóan. Időszámításunk szerint 325-ben Nagy Konstantin római császár, az anyjával, Helénával közösen eltávolította az Újtestamentumból a lélekvándorlásról szóló részeket. A Második Konstantinápolyi Zsinat, amely i.sz.szerint 553-ban gyűlt össze, jóváhagyta ezeket a változtatásokat, és a lélekvándorlás elvét eretnekségnek nyilvánította. Valószínűleg úgy gondolták, hogy ez az elv az egyház növekvő hatalmát gyengítené, túlságosan sok időt adva az embernek, hogy a megváltást keresse. De a Biblia eredetijében megvoltak még az utalások, a korai egyház elfogadta a lélekvándorlás elvét. A korai gnosztikusok - Alexandriai Klement, Origenész, Szent Jeromos és sokan mások - hittek abban, hogy már korábban is éltek és újra élni fognak.

Jómagam soha nem hittem a reinkarnációban. Az igazat megvallva, soha nem is gondoltam rá. Bár korai vallásos neveltetésem során hallottam valamit a lélek halál utáni továbbéléséről, nem voltam az elmélet igazáról meggyőződve. ............

Úgy döntöttem, pszichiáter leszek, mert ebben a szakmában összekapcsolódott a tudomány és az emberi agy működése iránti érdeklődésem. Ráadásul az orvosi pályán kifejezhetem szeretetemet és törődésemet a többi ember iránt. ............

Kevés fiatal ember gondol az élet és halál, és a halál utáni élet kérdéseire, különösen, amikor minden olajozottan halad. Én sem voltam kivétel. Tudósnak készültem, és megtanultam logikus, érzelemmentes, „bizonyítsd be” módon gondolkodni.

A Yale-en és az orvosegyetemen tovább kristályosodott bennem ez a tudományos gondolkodásmód.

Kutatói szakdolgozatom témája az agy kémiája és a neurotranszmitterek szerepe volt. A neurotranszmitterek kémiai üzenetátvivők az agyszövetben. A biológus pszichiáterek új nemzedékéhez csatlakoztam, akik a hagyományos pszichiátriai elméleteket és technikákat az agy kémiájának új tudományával ötvözték. Sok tudományos cikket írtam, helyi és országos konferenciákon tartottam előadásokat, és nagyágyú lettem a szakterületemen. Kissé megszállott, heves és merev voltam, de ezek a vonások egy orvosnak javára váltak. Tökéletesen felkészültnek éreztem magam arra, hogy bárkit pszichiátriai kezelésben részesítsek.

….. (itt további regressziós hipnózis ülések anyaga következik)

Ezúttal békés volt a halála. Catherine most lebegett. Lebegett? Ez eszembe juttatta Dr. Raymond Moody halálközeli élményeket átéltekkel végzett vizsgálatait. Sok évvel azelőtt olvastam a könyvet, és most megjegyeztem, hogy megint el kell olvasnom. Kíváncsi voltam, vajon Catherine emlékezet–e másra is a halála utáni időből, de csak azt tudta mondani: - Csak lebegek.

Fölébresztettem a lányt, és befejeztük az aznapi kezelést. Új, telhetetlen étvágytól hajtva, lélekvándorlásról szóló tudományos művek után kutattam az orvosi könyvtárakban. A Virginia Egyetem nagy tekintélyű pszichiátriaprofesszorának, Dr. Ian Stevensonnak a munkáit tanulmányoztam, aki sokat publikált a pszichiátria szakterületén.

Dr. Stevenson több mint kétezer esetet gyűjtött össze gyerekekről, akiknek lélekvándorlás típusú emlékei és élményei voltak. Sokan közülük xenoglossziára mutattak példát, vagyis olyan idegen nyelven tudtak beszélni, amelyet sosem hallottak. Dr. Stevenson esettanulmányai teljesek, jól kivizsgáltak, pontosan leírtak voltak, és igazán figyelemre méltóak.

Elolvastam egy kiváló tudományos áttekintést Edgar Mitchell tollából. Nagy érdeklődéssel vizsgáltam a Duke Egyetem érzékeken kívüli tapasztalásról szóló adatait és a Brown Egyetemről C.J. Ducasse professzor írásait. Dr. Martin Ebon, Dr. Gertrude Schmeidler, Dr. Frederick Lenz és Dr. Edith Fiore vizsgálatait tanulmányoztam behatóan. Minél többet olvastam, annál jobban nőtt a kíváncsiságom.

Kezdtem rájönni, hogy bár addig úgy gondoltam, az elme minden dimenzióját jól ismerem, tudásom valójában nagyon behatárolt. Könyvtárakat tölt meg ez az irodalom és kutatás, és nagyon kevesen tudnak róla. A kutatások nagy részét hírneves orvosok és tudósok vezetik, igazolják és írják le. Lehetséges volna, hogy mindannyian tévednek?”

(Nagyon hosszú lenne teljes terjedelemben idézni a fejezetek végéről azokat a részeket, amikben a szerző leírja, hogy a kezelésekkel párhuzamosan hogyan ingott meg, és foszlott szét a kezdeti kétkedése azt illetően, hogy a páciense által felidézett események valóban előző életek emlékei, illetve hogy mi volt a másik – ezektől független - dolog, ami számára meggyőző erejű bizonyíték volt erre.

Akit esetleg érdekel, megtalálja a könyvet a neten letölthető pdf formátumban.

Természetesen tisztában vagyok vele, hogy mások másféle következtetésre jutnak, és másféle és magyarázatot tudnak elképzelni a fenti jelenségekre - mint ahogy én is sokáig mérlegeltem a lehetséges alternatívákat, mikor először olvastam ilyen témájú könyveket.

Szerintem óriási előrelépés, hogy annak, akiben nem dőlt el végleg ez a kérdés pro vagy kontra, és foglalkoztatja ez a téma, rengeteg információhoz van hozzáférése, kipróbálhat többféle, a lélek és a reinkarnáció létezésén alapuló terápiát, (a regressziós hipnózisnál „szelídebbeket” és kíméletesebbeket is, amik kevésbé viselik meg az embert lelkileg) és mindezekből levonhatja a saját következtetéseit, a saját logikájával.

# 82

Kedves Ana Van Der Val!

Én pedig köszönöm neked a hosszas "beszélgetést".

https://www.youtube.com/watch?v=oocUIxjnMoY

Közérdekű. Tájékoztató

Kedves Ismeretlen.

Én már 74 éves vagyok,és néhány olyan dolgot tapasztaltam meg kisgyermek koromtól mostanáig,amik az embereket általában érdeklik. Ilyenek voltak látomás,jósálmok, melyek bekövetkeztek,tettkövetkezmények törvényének észrevétele: akik valamiképp bántottak,ártottak nekem,meghaltak,vagy komoly balesetet szenvedtek,utána csonkolták,mely rossz dolgokat nem kellett volna elszenvedniük,ha ők nem tesznek rosszat nekem.

Tudom,nehezen hihető dolgok ezek,nem is mertem volna leírni,ha nem lenne könnyen lenyomozható,mivel ma élő,vagy élt emberek nevét használom. Két helyen is írtam másik bizonyságomat:Úgy legyen irgalmas hozzám a Mindenható Isten az öröklétben,ismétlem,az öröklétben amilyen tisztán,igazul bántam én a szavakkal.stb.

Ha ezek a dolgok érdekelnek,jól jársz,ha végigolvasod írásom,mert még javadra is lehet.

Írásom végső célja semmiképp sem a magamramutogatás,hiszen már 60 éves is múltam talán,mikor a Legfelsőbb Hatalom vezetése folytán tudtam meg,hogy Istennek különleges célja van velem. Ahogy én se tudtam ezt évtizedeken át,úgy te sem tudod magadról még (esetleg) és másik emberről sem. Vigyázz! miként viselkedsz az emberek között,és hogyan bánsz velük,nehogy súlyosabb legyen a következmény,mint az átlag ember esetében. Remélem még jókor szóltam. Az UTÓSZÓ már most olvasandó.Folytatás az interneten: www.osys.hu/biromiklos Kérlek beszélj erről és e-mailezz ahova tudsz,akár Magyarországra is,mert nekem nincsenek címeim. Üdv: Bíró Miklós

Amit olvastál,ez az internetre tett írásom összefoglalója.Talán te is úgy gondolod azoknak az embereknek,akiknek ilyen ajándékuk van Istentől - és,hogy közöljék - nincs szükségük,hogy bizonygassák Isten létét. sem a maguk,sem azok számára akik hisznek. Ez is egyik oka annak,hogy egyetlen hosszú itteni írást sem olvastam el akár pró,akár kontra szól.

Közérdekű. Tájékoztató

Kedves Ismeretlen

Én már 74 éves vagyok,és néhány olyan dolgot tapasztaltam meg kisgyermekkoromtól mostanáig,amik az embereket általában érdeklik. Ilyenek voltak:látomás jósálmok,melyek bekövetkeztek, tett következmények törvényének észrevétele: akik valamiképp bántottak,ártottak nekem,meghaltak,vagy komoly balesetet szenvedtek,utána csonkolták,mely rossz dolgokat nem kellett volna elszenvedniük,ha ők nem tesznek rosszat nekem.

Tudom,nehezen hihető dolgok ezek,nem is mertem volna leírni ha nem lenne könnyen lenyomozható,mivel ma élő,vagy élt emberek nevét használom. Két helyen is írtam másik bizonyságomat: Úgy legyen irgalmas hozzám a Mindenható Isten az öröklétben,ismétlem,az öröklétben,amilyen tisztán,igazul bántam én a szavakkal. stb.

Ha ezek a dolgok érdekelnek,jól jársz ha végigolvasod írásom,mert még javadra is lehet.

Írásom végső célja semmiképp sem a magamra mutogatás,hiszen már 60 éves is múltam talán ,mikor a Legfelsőbb Hatalom vezetése folytán tudtam meg,hogy Istennek különleges célja van velem. Ahogy én se tudtam ezt évtizedeken át,úgy te sem tudod magadról még (esetleg) és másik emberről sem. Vigyázz! miként viselkedsz az emberek között,és hogyan bánsz velük,nehogy súlyosabb legyen a következmény,mint az átlag ember esetében. Remélem még jókor szóltam. Az UTÓSZÓ már most olvasandó. Folytatás az interneten: www.osys.hu/biromiklos Kérlek beszélj erről,és e-mailezz ahova tudsz,akár Magyarországra is,mert nekem nincsenek címeim. Üdv:Bíró Miklós

Amikor 0 agyi aktivitást mutat egy gép, akkor is él az agyad!

Pont ez a bizonyíték arra, hogy az agy a nagy talány ebben az egészben.

Még kimutathatatlan agyi aktivitásnál is működik és él, és így az ember is életben van.

Nem tudunk semmit az agyunkról szinte, ezért nem értjük még ezeket a testen kívüliségeket - pedig biztosra veheti mindenki, hogy azt is az agy csinálja, csak még a tudomány nem jutott el odáig, hogy megértse miért van az.

Ekkor jönnek a kitalációk, mesék, legendák, hogy kiválsz a testedből és mindenről tudsz ami körülötted folyik, és hogy ez a lélek.

Ez az agy műve, csak éppen még kell pár 100 év mire megértjük, hogyan működhet ez!

Amit nem értünk, arra az ember kitalál egy fikciót, mert a fantáziánk korlátlan.

1000 évvel ezelőtt mikor még primitívebb volt az ember, akkor egy villámlást is égi jelnek tekintett, hogy a fenti hatalmasságok szórják ezeket a tüzes ménkűket.

Azóta már tudjuk miképpen van ez.

Annyi az egész, hogy még nem értjük ezeket az agyi folyamatokat!

Egyben biztos lehetsz, az agyad csinálja ezt és nem más, mert amúgy nem tudnál rá visszaemlékezni - pedig 0 agyi aktivitást mutatott a gép, és még is emlékeznek az emberek, igaz?

Igen, mert az agyuk életben volt.

Ahogy írtam is, idővel rájön majd a tudomány erre is.

1000 év múlva szerintem már nagyjából mindent fogunk érteni a létezésünkről.

Persze akkor sem 100%-osan.

Viszont, ha az agy megsérül, akkor még a személyiséged is megváltozhat, teljesen más ember lesz belőled.

Olvasni kellene tudományos tényeken alapuló, ergo bizonyított dolgokat is.

És akkor előrébb lenne sok ember.

Amit nem lehet bizonyítani, arra ott a hit.

Mindenki abban hisz amiben akar.

Viszont kijelenteni valamiről, hogy létezik, egy olyan dologról aminek a léte sem bizonyított - nos hát ez az emberi naivitás, és a megítélőképesség zavara.

Ez már, ahogyan írtam is, a hit birodalma.

Ebbe minden belefér.

Gyíkemberek, denevéremberek, a jeti, az ufók - bármi.

Persze lehetséges, hogy létezik a lélek, és lehet az is, hogy a test halálakor tovább élünk, és majd egy másik életben ismét eljövünk, ha lelkünk testet öltött.

Feltehetően egyébként egy szimulációban élünk, aminek a grafikus motorja a lélek, vagy az agy - vagy mind a kettő.

Ezek megválaszolhatatlan kérdések.