Kinek van igaza ebbe az ősrobbanás vitába?
Barátommal beszélgettünk hétvégén és az ősrobbanás is szóba került, mely heves vitába torkollott. Én mondtam, hogy ez egy nagy félrelépése a tudósoknak, mert a semmiből nem keletkeszhet ez a végtelen nagynak tűnő világegyetem. A semmiből amúgy se keletkezik csak semmi, ráadásúl nem áll össze rendezett dologgá a káoszból semmi és az hogy mi tudatos lények vagyunk egy rendezett világban az nem lehet egy ősrobbanás miatt.
A barátom szerint viszont másmiatt mondják a tudósok hogy ősrobbanás volt. Szerinte ez egy tévedés. A semmiből egy kis pontból nem keletkezik minden, de ők nem azért mondják ezt, mert ebbe hisznek, hanem hogy ezt kommunikálják le a hétköznapi embereknek, hogy meglegyen a tudósok presztizse, ne nézzék őket butának és ne higyjenek a mágiába meg ezotériába.
Szerinte nem mondhatják aszt, hogy semmit se tudunk, mert nem lenne hitelük a tudósoknak. Aszt mondanák az átlagemberek, hogy már pár száz éve van fizika és még se tudjuk hogyan jött létre a világ. Valamit mondani kell, hogy értelmesnek gondoljuk a tudósokat a másik meg az, hogy így elvegye a vallás és a spirituális világ keresését. Azt kéne mondani, hogy Isten vagy egy felsőbb inteligencia teremtette a világot tudatosan így, hiszen magától nem lesz semmi, nemhogy galaxisok meg emberek, de ha azt mondanák, hogy Isten teremtette, akkor az emberek elfordúlnának a tudósoktól és a babonák meg ezo tv-félékbe hinnének és nem értenék meg, hogy van aranyközépút is !
Így a cél szentesíti az eszközt képpen elterelik a figyelmet a vallásokról vagy pedig nekem van igazam és a akadémikusok baklövése az ősrobbanás elmélete ?
Kedves előző!
Hány órát foglalkoztál az ősrobbanás elméletével?
Gondolod, hogy te már nem vagy laikus?
Nem írtam ilyet, korábban írtam hogy nem vagyok szakértő (olyan messze vagyok tőle mint innen az óperenciás), bár papírom van, hogy tudok róla ezt-azt.
Mások viszont abszolút dilettánsként írnak butaságokat, mert továbbképzelték a sorozatot amit néztek vagy a wikis cikket amit olvastak.
„@40: oké. Akkor mutasd meg, hogy nem egy agyatlan tuskó vagy, a fogyatékos haveroddal együtt. Meséld el, hogy a stacionárius modell milyen magyarázatot nyújt a kozmológiai vöröseltolódásra. Fejtsd ki, hogy mivel magyarázza a távoli Ia szupernovák lefutàsi görbéjében mutatkozó változásokat, illetve ezek távolságfüggését. Illetve a mikrohullámú háttérsugárzásra milyen magyarázatot ad. Hajrá”
Először is ne sértegess ! Fogyatékos az te vagy. Másodszor, ezeket könnyű magyarázni máshogyan is. Vannak ugye ezek a jelenségek, mint a vöröseltoldás vagy a háttérsugárzás, azonban ezekből nem pusztán az univerzum tágulására lehet következtetni, ennek ellenkezőjére is. A stacionárius modell értelmében minden összemegy. Kisebbek lesznek a távolságok. Régen minden nagyobb volt. Ott vannak pl a kvazárok, milyen hatalmasok is és a fényük milyen régről jönnek. Régen sokkal nagyobbak voltak a galaxisok és igazából minden. Mivel az atomok zsugorodnak, így az elektronpályák is, ezáltal a fotonkibocsájtás egyre kevesebb ideig tart, tehát a fény hullámhossza csökken és így jön létre a vöröseltolódás. Vagyis amit mi a távolodásból származó Doppler-hatásnak véltünk, az a galaxisok ősrégi (több millió éves) atomjaiból kibocsátott fény vöröseltolódása. Ilyen egszerű ! :XD.
A mikrohullámú háttérsugáárzás magyarázata sokkal problémamentesebb, mint az ősrobbanásnál: A 3K fokos feketetest-háttér ízotrópiája, az ősrobbanás elméletben igen nagy probléma.
Arról van szó valójában, hogy a mikrohullámok intenzitása adott hullámhosszon mindig pontosan ugyanakkora, mindegy, hogy merre fordítjuk a rádiótávcsövet. Itt ebben a kozmológiában a mikrohullámú háttér a mai ősrobbanási időpont előtt is létezett csillagokból érkezett fény. Egy jelenség szerint a sugárzás szóródásának hatékonysága fordítottan arányos a szóródást okozó részecskék tömegével. Kis tömegnél a szórás nagy.
Vagyis nagyon régenl létezett kicsiny tömegű részecskéknél a szórás igen nagy és termalizált lesz.
+Meg még egy csomó mindent megmagyaráz, amit az ősrobbanás nem. Csak tanulni kellene. Nem elhinni mindent, ha öltönyös csávó mondja, hanem használni a fejet, mert nem káposztalé van benne -.-
# 48” Mivel az ősrobbanás mint modell egy csomó dolgot megjósol a világunkról, amit kismilliószor kimértek, viszont cáfoló mérések nincsenek, így jelenleg bizonyított modell.”
Nem bizonyított, mert a bizonyított fogalma azt jelenti, hogy kétséget kizáróan létező maga a fogalom. Nincsen bizonyítva az ősrobbanás, pusztán egy hipotézis, azért terjedt el, mert az akadémiákban ezt szavazták meg. Mit szolnál hozzá, ha azt mondanám, hogy azért. hogy ne keresd a kézenfekvőt, méghozzá egy szellemei teremtőt ?
Ezek a jelenségek, olyanok mint az építőkockák. Lehet belőlük várat is meg lakóházat i sépíteni meg igazából bármit amit akarsz. Mit gondolsz, te mit fogsz építeni belőle? Hát azt, amiben hiszel, azt látod bizonyítottnak, de ez nem a valóság. Ez önbecsapás ! Nem lenne szabad az emberektől elvenni a szabad gondolkozás, keresés lehetőségét.
Kérdező!
Akkora butaságokat mondtál most, hogy cáfolni is felesleges, mert egyrészt nem értenéd, másrészt úgyse hinnéd. Nem azt akarod hallani.
Kérlek, tetesd át ezt a kérdést az ezotériára, mert láthatólag nagyon nem érdekel téged a tudomány, és ott majd részletesen meg lehet beszélni mindent, amit most mondtál.
Köszönöm.
Erdekes amugy, hogy a kerdes elejen meg agyrohaszto helyesirasi hibakkal van tele a kerdezo irasa, most meg egybefuggoen, helyesirasi hiba nelkul tudja eloadni az allaspontjat.
Trollocska...
Ugyan!
Közben eltelt 3 év.
Elvégezte az általánost.
"Kérdező!
Akkora butaságokat mondtál most, hogy cáfolni is felesleges, mert egyrészt nem értenéd, másrészt úgyse hinnéd. Nem azt akarod hallani"
Te nem értetted. Nincsen megfelelő képzettséged. Ez pontosan így van ahogy leírtam. Azok a jelnségek amikből az ősrobbanásra következtettek lehetséges annak homlokegyenes ellentéte is.
Vannak ugye ezek a jelenségek, mint a vöröseltoldás vagy a háttérsugárzás, azonban ezekből nem pusztán az univerzum tágulására lehet következtetni, ennek ellenkezőjére is. A stacionárius modell értelmében minden összemegy. Kisebbek lesznek a távolságok. Régen minden nagyobb volt. Ott vannak pl a kvazárok, milyen hatalmasok is és a fényük milyen régről jönnek. Régen sokkal nagyobbak voltak a galaxisok és igazából minden. Mivel az atomok zsugorodnak, így az elektronpályák is, ezáltal a fotonkibocsájtás egyre kevesebb ideig tart, tehát a fény hullámhossza csökken és így jön létre a vöröseltolódás. Vagyis amit mi a távolodásból származó Doppler-hatásnak véltünk, az a galaxisok ősrégi (több millió éves) atomjaiból kibocsátott fény vöröseltolódása. Ilyen egszerű ! :XD.
A mikrohullámú háttérsugáárzás magyarázata sokkal problémamentesebb, mint az ősrobbanásnál: A 3K fokos feketetest-háttér ízotrópiája, az ősrobbanás elméletben igen nagy probléma.
Arról van szó valójában, hogy a mikrohullámok intenzitása adott hullámhosszon mindig pontosan ugyanakkora, mindegy, hogy merre fordítjuk a rádiótávcsövet. Itt ebben a kozmológiában a mikrohullámú háttér a mai ősrobbanási időpont előtt is létezett csillagokból érkezett fény. Egy jelenség szerint a sugárzás szóródásának hatékonysága fordítottan arányos a szóródást okozó részecskék tömegével. Kis tömegnél a szórás nagy.
Vagyis nagyon régenl létezett kicsiny tömegű részecskéknél a szórás igen nagy és termalizált lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!