Azoktol kerdeznem, akik mar "felvilagosultak", hogy kepesek visszazokkeni a normalis kerekvagasba?

Az életnek van értelme. A nagy dilemma után miután, rájössz, nincs értelme, nem lelem örömöm semmiben sem stb... utána rájössz mi az értelme.

Ha egyszer felvilágosultál, azután nem tudsz visszazökkenni a normális ( először is kérdem én mi a normális???) világba ( másodszor mi a világ???). Az élet ilyen, hatalmas ellentétek tárháza, mindennek két értelme van, és persze az egész egy hatalmas nagy röhej, különböző nézőpontok egymásnak feszülése, ami csak értelmetlenné tesz az egész életet. De mivel, mindenkinek szabad akarata van mihez kezd az életével, mit visz véghez, ezek után, mindenki azt csinál amit akar, de persze vannak játék szabályok, ja és az életed élése előtt szintén van egy játék szabály... csak arról senki sem szól, sőt sokan nem is hisznek benne. Mindenki azt hisz amit akar. Ha nincs értelme az életednek, keress egyet, persze ha szeretnél. Attól hogy rájöttél mindenre, még nem áll meg a világ, ugyan úgy részt kell benne venned, mivel, egy játékosa vagy. Hozz döntéseket, és legyél felelős is érte.

Ja a másik, attól hogy másokat hülyének mondunk, attól az még lehet nem az, sőt senki sem hülye, csak mindenkinek megvan a maga felfogó, értelmező készsége a dolgokhoz mérten. Én is simán lehülyézhetek egy "megvilágosul"/"felvilágosult" embert, attól az még lehet, hogy nem hülye. El kell tudni fogadni a másokat olyannak, amilyen, ha nem tetszik hogy "hülye" azaz, nem úgy gondolkodik ahogy te, vagy ahogy elvárod másoktól, akkor TANÍTSD MEG RÁ! Látod, máris van célja az életednek.

Istenem, de jó volt végigolvasni ezt a topikot :)

Rokonlelkek vagyunk mind ^^ :)

Anélkül hogy mélyebben belemennék inkább azt javaslom tanulmányozd Jézus és Buddha életét és ott a válasz.

Bár ők magasabb szinten vannak mint az akire Te gondolsz, és akiket keresel azokat itt nem fogod megtalálni, mert mégis mit keresnének itt, ők már megtalálták a választ.

Itt pedig olyanok vannak akik még kérdéseket tesznek fel, mivel az oldal is ezért jött létre :).

Én is rengeteget agyalok ezen. Pedig vannak céljaim és egyre-egyre csak kitalálok valamit, hogy legyenek. Felelősség érzetem sokszor elég enyhe. Szóval gyakran, ha jól is csinálok valamit, ritkán történnek velem jó dolgok, amiktől "boldog" vagyok, élvezem az élet apró örömeit ritka baráti beszélgetésektől elkezdve a napsütésig és a kávé illatáig, mégis olyan érzésem támad, hogy mi értelme? van valami szubjektív értelme, amit meg kell találnom, és kiállnom mellette, ami sokszor nagyon ijesztő, és itt megtörik minden: elvesztem önmagam. Nézem a szüleim, vagy bárkit, akit valamiféle "siker" hajszoltat, pénz, "szerelem", ami néha elgondolkodtat, hogy vajon igazi, vagy csak menekülés a magány elől? sokszor úgy gondolom egyetem előtt álló fejjel, hogy ha gazdag lennék, szereznék barátot, nem elégítené ki a boldogság fogalmát.. ritkán, ha voltak kapcsolataim, szörnyen felszínesnek éreztem, és a szememben hülyeség az, hogy valaki azon feszengjen, hogy "legyen barátja", akihez majd alkalmazkodni próbál, és minden olyan sablonos, felszínes. Olyan beprogramozottnak tűnik, de lehet, csak én vagyok rosszul programozott?

van egy kedvenc idézetem, kedvenc íromtól(davinci):

"A becsvágyóknak, akik sosem elégszenek meg az élet áldásával és a világ szépségeivel, az a kényszerű büntetésük, hogy sosem érthetik meg az életet és érzéketlenek maradnak a mindenség javaival és szépségével szemben."

néha rákattintok "élet értelmei" fórumokra, ha elhomályosul minden előttem, de puszta sablonos szövegnek érzek minden életről leírt szubjektív meglátást, és szabályszerűséget. Nekem nem tud élethezvaló lelkesedést adni, bármennyire is igaz. De hát elsősorban az élet te vagy, az ami az agyadban játszódik le, és amit látsz. Ezt kell helyre tegyem sajátmagamnak, mások véleményére nem támaszkodva, és majd végül egyszer mindent szépnek és jónak látok, lelkem felelevenül. Még akkor is ha sokáig eltapostam az érzelmeim, és rengeteget aggódtam azon, hogy lehetnék "jó", közben utáltam azokat, akiket elfogadnak. Majd agyaltam, hogy minek az utálat? Sztem az ember fogadja el a önmagát, ne önkényesen, csak lássa be, hogy ő is csak a világ kis sarja, meg van a célja, és a helye benne, nem kell mindenkinek megfelelni-e, vagy csak aggódnia rajta, nem kell mindenen rágja magát.

Igaz, hogy alapjába véve minden ember egyenlő, de ez mégsem vagyunk teljesen "egyenlőek". Minden embernek van egy saját útja, mindig mást néz, és másra figyel, mint mások, ami neki ideális, mégis az életminőségét az határozza meg, hogy kitartóan ezt a saját utat követjük, és minél előrébb járjunk. Sokszor elakartam elítélni lökött emberekhez, puszta dölyfből, de mégis azt látom és azt méltatom, hogy boldogabbak és céltudatosabbak, mint én, és kevésbé magányosak, és kilátástalanok.