Milyen megdönthetetlen bizonyíték van arra, hogy nem szimulációban élünk?

Nincsen.

De nem is kell, mert ez nem bizonyítható.

TEHÁT nem tudományos, hanem ezoterikus kérdés.

Mi a bizonyíték arra, hogy NEM egy LSD hatása alatt lévő, hipoxiában szenvedő, idősödő unikornis fantáziavilágában élünk?

Bocsi, szándékosan tettem fel abszurd kérdést.

De a lényeg: ez NEM bizonyítható, és NEM cáfolható kérdés, hiszen, amennyiben így van, részei vagyunk a szimulációnak/fantazmagóriának, és nincs lehetőségünk kikukkantani belőle. Márpedig az kéne a bizonyításhoz.

Ilyen szempontból nem túl korrekt az a tudós, aki konkrétan azt mondja, hogy "hülye vagy, ha abban hiszel, hogy a mátrix igazi". Hinni ugyanis szabad.

De ugyanígy nem túl korrekt az az ember sem, aki tényként kezeli, hogy szimulációban élünk, csak azért, mert nincs bizonyíték az ellenkezőjére. Tudni vélni ugyanis hiba - pont azért, mert nincs bizonyíték egyik oldal felé sem.

Nem egy extra entítást létezését kell cáfolni, hanem fordítva.

Másrészt ha szimulációban élünk, akkor a szimuláció maga valós? Illetve akik létrehozzák? Nekik kell cáfolat bármire is?

Egy szimulált világ energiát használ fel, de maga - ha jól értem - nem termel energiát vissza, legalábbis akkorát biztosan nem, ami segítené annak fenntartását.

Másrészt ugyanaz jelenti-e a valóság fogalma akkor, ha a világunk szimulált? Van-e értelme szimulált világról beszélni, ha nincs a nem szimulált világ mint viszonyítási pont? Nem vezet-e az egész feltételezés performatív ellentmondáshoz?

Az, hogy szimulációban élünk-e vagy sem, az falszifikálhatatlan. Nincs mód arra, hogy eldöntsük. Bármilyen sajátosságot is találunk a világunkban, ami néhány emberben megerősíti azt a véleményt, hogy a világunk szimulált, azt megint más emberek egyszerűen a természeti, fizikai törvények sajátosságainak tekintik. Nincs olyan elvi mód, hogy valamit megvizsgálva attól függően, hogy ilyen vagy olyan eredményt kapunk, abból magától értődően következne az, hogy szimulációban élünk, vagy az, hogy nem. Máshogy fogalmazok, sem abból a feltevésből nem következik más, hogy szimulációban élünk, mint abból a feltevésből, hogy nem.

Occam borotvája elvét követve az a nullhipotézis, hogy nem élünk szimulációban. Részben ez az emberek többségének az élménye. De még aki itt vitázik azon, hogy de, biztos, hogy szimulációban élünk, az is a vita után megéhezik, kimegy a konyhába és megeszik egy szendvicset, és valóságként tekint a szendvicsre, nem úgy, mint bitekből keltett illúzióra. De visszatérve Occam borotvájához a világ szimulált volta bonyolultabb modell, számos olyan paramétert hordoz, amit a nem szimulált világ nem. Ki végzi a szimulációt, milyen céllal, mióta fut, meddig fut, a szimuláción felüli világ valóságos vagy már az is szimuláció stb…

~ ~ ~

Azért egy érvet mégis felhoznék. Nem tudományos érv ez, még csak nem is filozófiai érv, de szerintem meggondolásra érdemes érv. Mi emberek mikor futtatunk szimulációkat? Jellemzően akkor, mikor ki akarjuk deríteni, hogy valamilyen – jellemzően a valóságban is létrehozandó – folyamatnak mi is lesz a végkimenetele, mert a kiinduló állapotokból ez nem feltétlenül következtethető ki. Mondjuk terveztünk egy felhőkarcolót, és azt akarjuk megtudni, hogy kibír-e egy 7-as erősségű földrengést. Ezt a valóságban kissé költséges, lassú és drága lenne kipróbálni, így futtatunk egy szimulációt, amiből nagy vonalakban kiderül, hogy kibírja-e a felhőkarcoló ezt, vagy sem. Vagy mondjuk lezárni tervezünk egy főutat, akkor futtatunk egy szimulációt, hogy kiderüljön, hogy milyen forgalmi változások történnek, mely mellékutak fognak túl forgalmasak lenni, hol kell további beavatkozásokat eszközölni ennek elkerülésére.

A szimulációnak tehát mindig valamilyen célja van, valamit meg akarunk tudni, valamilyen tanulságot akarunk levonni belőle.

És ezen a ponton észszerű egyszerűsítéseket eszközölni, sőt erősebben fogalmazok, teljesen irracionális, hülyeség nem eszközölni egyszerűsítéseket. Érdemes azt szimulálni, ami a vizsgálat szempontjából érdekes lehet, és elvonatkoztatni mindazoktól a tulajdonságoktól, folyamatoktól, ami a vizsgálódás szempontjából irrelevánsak. Egy felhőkarcoló földrengésbiztosságának vizsgálata esetén nem fogjuk szimulálni azt, hogy hervad a virág a 47. emelet egyik irodájának az asztalán. Egy közlekedési szimulációban nem fogjuk szimulálni, hogy milyen illatú az illatosító az egyes autókban, vagy hogy az a néhány atomnyi urán, ami benne van az autókban, az a vizsgált 2 hetes időtartamban mennyire bomlik vagy sem. Miért? Mert rengeteg számítási kapacitást igényelne, ami a szimuláció célja szempontjából tökéletesen érdektelen, felesleges.

~ ~ ~

És akkor tegyük fel a kérdést: Ha a világunk szimuláció, akkor mi ebben a szimulációban a vizsgálódás tárgya? Mire kíváncsi az, aki a szimulációt megalkotta?

Esetleg az univerzum fejlődésére volt kíváncsi? Ebből a szempontból teljesen felesleges szimulálni a jégvirágok képződését az ablakon, mert az univerzum fejlődése szempontjából ennek az égadta világon semmi jelentősége nincs. Az életre, az embere, az emberiség, a társadalom fejlődésére volt kíváncsi? Akkor meg a 8 fényévre lévő fekete lyukak egyesülése során keletkező gravitációs hullámra nincs szükség. Egyáltalán az naprendszeren kívüli világra is alig-alig, mert bár egy kozmológus számra érdekesek lehet a kozmikus háttérsugárzás fluktuációja, valljuk be, a te és az én életemnek alakulásában semmiféle szerepet nem játszik, hogy fluktuál-e az a háttérsugárzás vagy sem.

A csuklás létezése egész jó érv a szimulációval szemben. Az, hogy az ember csuklik, annak nincs hatása az univerzum fejlődésére sem, az emberiség fejlődésére sem, de még jellemzően az egyén fejlődésére, működésére sem. Akkor miért dolgozott valaki egy csomót azzal, hogy leprogramozza azt, hogy a szimulációban az emberek néha csuklanak? Mi indokolja a csuklás létezésének szükségszerűségét ebben a szimulációban?