Manapság a vöröshagyma nem fontos élelmiszer ? (visszaesett a fogyasztás persze ,de leakciózva is rám rohad)
Kérdezö: ahogy látom, nem akarsz eladni, csak hisztizni. A 22-es venne hagymát, vele privátban meg tudnád beszélni a mennyiséget meg az árat, plusz postaköltség és máris lenne eladott hagymád.
A neten keresgélni, hátha véletlen rábukkan egy hirdetésedre, enyhén szólva is idióta ötlet részedröl!
Ja, persze, majd keresgélek a neten. Figyelj, ez nem úgy megy, hogy én direkt tőled akarok vásárolni. Ha nem nyomod az arcomba a lehetőséget, akkor megveszem a hagymát a piacon az összes többi zöldséggel együtt.
Ha nagyon helyi termelőket akarnék támogatni, akkor meg szétnéznék a Google térképen, hogy hol van ilyen a környéken, de ha telefonálni kell hozzá, akkor buktad a dolgot.
Ha nem lehetne kapni sehol hagymát, akkor rá lennék kényszerülve a keresgélésre, de így inkább olvasgass utána a marketingnek.
Én napi szinten azzal főzök, szinte minden ételem alapja a hagyma.
Heti minimum 1kg elfogy nálunk.
Egyedül élek, én ugyan mindennap főzök, sűrün használok hagymát is. Bolognai mártásba, chilis babba, rántottába szoktam tenni hagymát. Sőt a kenyeret is itthon sütöm, van erre külön gépem, a kenyérbe is szoktam hagymát tenni. Viszont nálam se fogy el sok. Havonta az Auchanbe veszek fél kg-t, bőven elég egy hónapra. Én lila hagyma párti vagyok. Vöröshagymát akkor veszek, ha éppen nincs a boltban lila.
Egy mezőgazdasági cégnél dolgozom, karácsonyra kaptam ajándékba 10 kg krumplit, egy nyűg a tárolgatása. Fagyasztóban van, tegnap kezdtem meg, sütöttem egy adag krumplit, egyszerűen nyűg volt a szétszedés, olvasztgatás. Eleve a fagyasztóba is alag akart elférni.
Szvsz adom azokat akik azt írják, hogy egyszerűen nem éri meg tárolgatni az ilyeneket.
A hagyma alapból büdös, penészedik, rohad, kihajt...
Ezért nem vesznek az emberek nagy tételben. 3-4 db nagyobb fej hagyma elég egy hétre egy átlagos 3-4 fős családoknál is.
A bográcsos bulik is vissza estek, ezen a téren se fogy már a hagyma.
A másik tényező, hogy sokan 12 óráznak... nah, most ha hajnalban elindulsz otthonról és haza esel este 7-8-ra, szintén sokan nem állnak már neki főzni. Rendelnek inkább.
A társadalmi szokások ily módon változnak.
Viszont nekem is van egy méhész ismerösöm, Ő is ugyanúgy panaszkodik, hogy a 23-as évben nem nagyon tudta eladni a mézet.
Potom összegékért adja a bevőttes üveg mézeket.
Reméljük a 24-es év ennél jobb lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!