Mi a véleményetek arról hogy Mc Donald's-ot beperelték mert nem elég egészségesek az ételei?
21.56-nak és megint OFF
Az amerikai meki tök más, mint a magyar. Nálunk valóban elég drága, viszont ott a néger segédmunkások, és az alsóbb rétegek esznek ott, mert náluk a meki olcsó.
(Bocsánat, ma sok a gondolat)
És lecsukták a Mekit 10 évre? Vagy mi a büntetése? =D
Egyszer voltam ilyen nyílt nap izén, ahol bementünk a hűtőbe, meg csináltunk sajtburgert (előttem leejtettek egy kiló sajtot a földre, azonnal kidobták, lehet, hogy előre megszervezték, hogy lássuk, milyen tiszták)Meg van ilyen órájuk és beszámozzák a kajákat, hogy x perc után ki kell dobni, ha nem veszik meg. Az volt a legcikibb, mikor kérdezték, milyen gyakran járunk Mekibe, mondom "hháátt ömm évente kétszer" A dolgozóknak van egébként egy tökjó tv-jük, amit nézhetnek szabadidejükben, úgyhogy, lehet, hogy én is Meki dolgozó leszek =D
22:04-nek
Bocsi, de ha választanom kell, akkor inkább a McDonalds-ban eszem, mint az iskolai menzán... :-P
És a McDonald-ban nyitott a konyha, nem lehet "csak úgy" hamburgerekbe köpködni, leejteni, stb.
A szószokra is ugyanaz az előírás vonatkozik a McDonalds-os technológiában, mint a hamburgerekre = mindig FRISSNEK kell lennie, x-perc illetve x-óra után kidobandó és frissre cserélendő!
Amúgy nekem meg több rokonom dolgozik éttermekben (neves, színvonalas éttermek!) inkább ők mesélik, hogyan köpnek a vendég kajájába, ha az reklamál valamiért, vagy ha leesik a hús, felteszik a vendég tányérjára, illetve a maradék kajákból tálalnak fel az új vendégnek...
(Ezt a hátsó konyhán könnyedén megcsinálhatják és meg is csinálják!)
Hidd el : a McDonalds-os ételek semmivel sem egészségtelenebbek, mint bármelyik más étel, akár az otthon készült sem jobb!!!
ez a 3 megdonádszos (ha jobban tetszik Mc Donald's-os) eset volt. sajtospilótakesz, néhány falatnyi sajtburger volt. az a bigmakk -nak meg tényleg olyan volt a zsemléje mintha reggel vett zsemlém este enném meg. a csirkés cucc meg nem volt annyira rossz . de inkább az kreténség ha ételel pazarolunk.
-egy kretén kamcsatkáról-
Szerintem nem egy környéken lakunk ;-) Felénk ez a bevett szokás...
Én csak azt írtam le, amiket olyan emberek meséltek, akiknek nem állna érdekükben kamuzni (diákmeló, szintén 350es órabérért). Nyilván egy profitorientált multinak az minden érdeke, hogy a vendég minél egészségesebb, frissebb és jobb minőségű kaját kapjon. Naná. Nem meggyőzni akartalak, ha neked ez a jó, edd azt. Nekem azért még mindig jobban esik az a kaja, amit én főzök meg, és tudom, hogy valójában mi van benne.
"...Az amerikai meki tök más, mint a magyar. Nálunk valóban elég drága, viszont ott a néger segédmunkások, és az alsóbb rétegek esznek ott, mert náluk a meki olcsó..."
Csak az a baj, hogy a Kérdezőt ITT hülyítik ezzel a szöveggel a suliban és nem az USA-ban...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!