Hogyan kell pörköltet főzni (disznó húsból)? Pontos menete? Stb?
Nem biztos, hogy én csinálom jól, de én így szoktam és általában finom szokott lenni, család szereti:
felkockázom a hagymát, húst
a hagymát kevés zsíron egy kicsit (épphogy elkezd néhány barnulni)megpirítom, aztán beleöntöm a kockázott húst, megszórom borssal, paprikával, sóval, fokhagymaporral, fehéredésig "sütöm" ezután felöntöm az egészet vízzel, kicsit utána ízesítek, illetve ilyenkor szoktam beletenni még valamennyi sürített paradicsomot, ált egy tk-val, illetve kis majorannát szoktam még rászórni, míg megfő a hús addig valószínű többször fel kell önteni újra vízzel, mert elfő a lé is, aztán mikor úgyérzem, hogy a hús már jó, akkor mégegyszer utána fűszerezek, mivel a többszöri felöntés miatt, változhatott az íz. Ja és azt kifelejtettem, hogy szoktam bele tenni Pirosaranyat is. Én így szoktam, szerintem ez a legegyszerűbb, biztos van sokkal bonyolultam, időigényesebb, ezáltal finomabb recept is, de nekünk ez bevált. Nokedlivel szoktam tálalni:) Bármilyen receptet is választasz, sok sikert hozzá, és jó étvágyat:)
Én így csinálom:
1 kg lapocka (a comb túl száraz nekünk)
2 nagy fej vöröshagyma apróra vágva
2 gerezd fokhagyma késsel összenyomva, majd aprítva
1/2 kisdoboz paradicsompüré
1 kk őrölt köménymag (nagyon jó ízt ad neki)
kevés őrölt bors
ha van otthon, 1 zöldpaprikát is belevágok
A húst nem túl apró, nem túl nagy kockákra vágom, megmosom alaposan.
A hagymákat a lábos alján szétterülő olajban (zsírban) üvegesre párolom. Lehúzom a tűzről, 3 bő kávéskanál paprikával és 1 kávékkanál köménymaggal megszórom, belerakom a húst, jól összekeverem. Folyamatosan kevergetem, amíg fehér kérget nem kap a külseje. Amikor már kis lét eresztett, belemegy a paradicsompüré, az aprított zöldpaprika és a kb 3 csapott kávéskanálnyi só. Kevés(!) vizet öntök alá és közepes lángon, fedő alatt főzöm, sokszor megkeverve, ízlelve, hogy elég sós-e. Ha kell, kis vizet öntök még alá. Kb. 1 és negyedóra alatt megfő. Az utolsó fázisban fedő nélkül zsírjára (szaftjára) pirítom.
Biztos van más, ennél pompásabb pörkölt is, de ez az egyszerű darab nekünk bevált.
Szia, hát bizony ez az első dolog amit "illik" tudni, ezért leírom neked úgy, ahogy én szerettem volna ha elmondják nekem annak idején... (4 főre) hozzávalók: 70-80 dkg hús bőven elég, 3-4 fej közepes vöröshagyma, fűszerpaprika, só, őrölt bors, fokhagyma (őrült kömény de ez elhagyható), ha extrát akarsz főzni, 1 db paradicsom, 1 db paprika.
1.) Apróra vágod a v.hagymát
2.) Meggyújtod a gázt, lábasba 1-1,5 dl olajat öntesz, rárakod a hagymát és hagyod pirulni kb 10 percig, közben kevergeted. Ha kicsit kezdi megkapni, aláönthetsz 1 dl vizet. A lényeg, hogy piruljon a hagyma. Ha már szét tudod nyomni fakanállal a hagyma darabokat, mehet rá kb 1 teáskanál só, fél teáskanál bors, kevesebb kömény, apróra vágott paradicsom, apróra vágott paprika, majd húzd le a gázról a lábast és tegyél bele kb 3 teáskanál fűszerpaprikát (azért kell lehúzni, nehogy megégjen) Ha eloldódott, a biztonság kedvéért önts rá 1 dl vizet, tedd vissza a lángra és mehet bele a felkockázott hús. Pirítsad kb 10 percig ("fehéredésig) amíg fehér kérget kap a husi. Ezután önts rá annyi vizet, hogy éppen ellepje, apróra vágott/zúzott fokhagyma (kb 3 gerezd), rá a fedő, 20 percenként nézz rá, bő 1 óra alatt lesz kész. Attól függ milyen részéből készíted és mekkorákra vágtad a húst. De max 1,5 óra alatt kész lesz. Közben kóstolod majd és saját szád ízének megfelelően ízesítesz még rajta. Én soha nem szoktam mérni, hogy melyik fűszerből mennyit teszek, ezért saccra írtam. Akkor lesz jó sűrű a szaft, ha nem spórolod ki alóla a hagymát. Természetesen a vizet pótold mindig annyira, hogy legalább ellepje a húst.
Remélem pontos menetet írtam le....
ÜDv,
Sok sikert
Érte, köszi!! :D azt kéne még tudni,hogy 6személyre miből mennyi kellene??? :DD
Köszi
1,2 kiló hús, és kb. 40-50 dkg vöröshagyma.
A többi ízlés szerint.
Leírnám az én módszeremet, csak alternatívaként, aztán majd ezekből "összemixeled" a saját módszeredet. Rövidített változat.))
Egy kiló húshoz két közepes fej hagymát zsíron szalmasárgára sütök, majd 2-3 evőkanál vízzel visszafőzöm újra zsírjára. A hagymát sütés előtt kissé megsózom. A kockára vágott húst rádobom, megsózom, némi fűszer, és elkezdem pirítani. Kevés csontlével,(vízzel) pótolgatva a levét, kevergetve félpuhára főzöm. Ekkor kerül rá az őrölt paprika, amit úgy időzítek, hogy a zsírjára sült fázisnál menjen bele.(ha érdekel, megindoklom miért).
Az illóolaj tartalmú fűszerek 2/3-a a főzés utolsó 15 percében kerül bele.
Egyebekben egyetértek az előttem szólókkal.
Használt fűszerek: só, bors, kömény, fokhagyma, paprika,belsőségnél majoránna, vadnál szegfűbors, és boróka.
Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!