Miért okoskodnak az emberek főzésnél, sütésnél olyan témában, amihez nem értenek?

ma 15:24

Ez nem teljesen igaz, mert mindig óvatosan jegyzem meg a mondanivalóm, ha kérdeznek. Hozzá is rakom mindig, hogy szerintem, a kiidézett példánál lemaradt, de a wokosnál is kiemeltem.

Mert szerinted mit mondjak arra, amikor megkérdezi, hogy milyen jó ötlete támadt, csokitortát süt kuglóf alakra? Először le akarta vágni a kuglófként kisütött piskóta csúcsos részeit, hogy lapos legyen a formája, hogy majd azt kenje be csokival, de mikor több részbe vágta a kisült tésztát rondának találta, aztán sápítozott, mert az oldala is rücskös, és végül a tetején lévő csúcsokra fújt tejszínhabot, miután leöntötte csokival, aztán nem volt elégedett az eredménnyel, de el nem ismerte volna, hogy én mondtam neki, hogy ez nem lesz olyan. Ez az egész történet, de előtte erősködött, hogy ő jobban tudja, mert így gondolta ki.

ma 15:38

Nem vitatkozni akarok, de amit szeretek, és amit ismerek, azt jól el tudom készíteni. Abba ne menjünk bele, hogy mi a "jó", mert mindenkinek más, de ízletesre, és ez a lényeg. Nem szenved semmiben hiányt, mintha másképp csináltam volna, ahogy barátok vagy ismerősök mondják, mert szerintük csak az övék a jó. Oké, lehet az én ismertségi köröm ilyen.

A rántott csirkemellem pedig finom, sosem panaszkodott rá még senki, pedig ismerősökkel is összeültem már ebédelni úgy, hogy ezt is „felszolgáltam”.. És tényleg nem nyögvenyelős. Nem dicsekvésképpen mondom. Persze sózni kell legalább a csirkemellett, ha süti az ember, különben ízetlen, de kb. minden hússal így áll a dolog. Ha egyáltalán semmi ízesítést nem adunk neki, csak úgy magában próbáljuk megenni, nem lesz olyan „jó” íze.

És ami azt illeti, én hajlok arra, hogy ha valamit nem igazán tudok, kikérjem másnak a tanácsát, nem csak beleugrani a saját gondolataim szerint. El is ismerem, ha valamit a saját butaságom miatt elrontok, de éppen ezért nem is kísérletezem úgy.

Igazából azon akadtam ki, és azért írtam ki a kérdést, mert ma voltam egy nagyon jó barátoméknál, kérdezte, hogy kérek-e valamit enni, mivel már egy ideje ott voltam, és még maradtam is tovább. (Ritkán találkozunk, de ha igen, több órára összejövünk.) Mondta, hogy van borsóleves, tudja, hogy azt szeretem, mivel már mondtam neki régen. Amikor elővette a hűtőből, mondtam neki, hogy szerintem ne melegítse meg, mert láttam hogy milyen, és ilyen szempontból válogatós vagyok.

A borsóleves nálam leves színű, nem rakok bele őrölt piros paprikát és lisztet például, na meg fél kiló különféle zöldséget. Ő bele szokott rakni sárgarépát, petrezselymet és zöldjét, karalábét, meg ilyesmit, lisztet is egy picit és őrölt piros paprikát, ezen kívül többféle fűszert. Ezt onnan tudom, hogy elmondta. A lényeg az, hogy én a saját konyhám által elkészített levest szeretem, és elmondtam, hogy miért ne vendégeljen meg: mert nem biztos, hogy megenném, válogatós vagyok, és azt hittem, hogy a borsóleves nála ugyanolyan, mint nálam. Elmondtam, hogy én hogy készítem, és szörnyülködött, és azt mondta, hogy totálisan elb.szom a finom kis borsólevest, hogy kispórolom belőle amit ő belerak, pedig attól igazán jó csak, stb. Komolyan már majd hátast dobott, mintha én készíteném rosszul, vagy ilyesmi, és enyhén kiakasztott, hogy olyan lekezelő. Pedig nem az az etalon ahogy ő készíti, vagy más, mert ha én úgy szeretem, ahogy, és mások is a családban, akkor nem rossz az, csak más, mint az övé. De ezt nem akarta megérteni.