Valóban a középiskolás évek a legszebbek?

Az idő megszépíti az emlékeket. Mert alapból akartam írni, hogy persze középsulisnak lenni a legjobb, utána jön a kemény élet. Most belegondolok, mi volt, kollégista voltam, mindent elémraktak, egyetlen dolog amiért fájni kellett a férjemnek a tanulás. Se albérletet fizetni, fenntartani munkába járni stb nem kellett.

De olvasom itt a sorokat, és eszembe jutott, én is úgy szenvedtem végig. Depresszió, szorongás stb. De ez nem fog elmúlni a munka világában csak úgy magától, csak éppen máshogy rossz. És már az sem lesz benne a fejedben sokáig, hogy fiatal vagy előtted az élet, az idősödés miatt való szorongás jöhet pluszba.

Kinek mi. Nekem inkább az egyetemista éveim (voltak) azok.

Gimiben nagyon nem találtam az osztályomban a helyem, mivel sokat piszkáltak, amiért tanulással és nem puskázással szereztem jó jegyeket, nem szerettem bulizni, inni. Pár tanár meg elnézte, néha talán asszisztált is abban, hogy pár gazdag szülő gyereke piszkáljon párunkat, amiért gimi elején még nem volt túl jó az angolunk.

Nagyon örülük neki, hogy kikerültem abból a közegből.