Cigiztetek, bánjátok? Minden középiskolást belevisznek?

Én a gimi utolsó két évében szívtam el napi egy szálat, hétvégente max kettőt-hármat.

Aztán full abbahagytam pár évre.

Aztán a húszas éveim közepén jobban rászoktam, akkor már napi fél dobozzal is szívtam, ez az állapot pedig kb 5 évig tartott.

Tavaly októberben tettem le. Nem hiszem hogy rendes függő voltam, mert annyira nem is hiányzik; ha az életben soha többé nem lenne szabad cigiznem, nem rázna meg.

Nem bántam meg hogy rászoktam, amíg tartott addig örömet okozott, amikor meg kellemetlen lett, leálltam.

És jah, nálunk is kb mindenkit belevittek abba, hogy legalább próbálja ki. Max két lány volt akik mindig fujjogtak, amikor kínálták őket.

Már odébb vagyok korban, de emlékszem az egész ifjúkorom dohányzáshoz való viszonyulására.

Anyám erős dohányos volt. Úgy nőttünk fel a tesómmal, hogy anyánk személyiségének a része volt a cigaretta. Különösebben nem szimpatizáltunk ezzel a füst, a szag és a csikkekkel telenyomott hamutartó miatt, de megszokott volt. Aztán kérdeztük kamaszkorban anyánkat, hogy mi is kipróbálhatjuk-e. Ő azt mondta, hogy javasolni nem fogja, de ott van, ha akarjuk nem fogja tiltani és nem kell bújkálnunk meg sunnyogni, ha rá akarunk gyújtani. Én 3 slukk után megállapítottam, hogy ez görhencs módok kuurrvaszar, ordenáré büdös, kellemetlen, úgyhogy aztán hamar rájöttem, hogy ez nem az én világom. Néhány konformista szolgalelkű, a megfelelési kényszert promótáló osztálytársam megpróbált ilyen érzelmi zsarolással rávenni, de elmagyaráztam nekik, hogy ez nem jön be, az meg, hogy a barátságukkal és a maguk közé fogadással zsarolnak, az pláne nem gyerebe nálam, mindet elhajtottam a véreres rakkendrollos faszba és sosem lett belőlem dohányos. És nem azért, mert szent vagyok. Hanem azért, mert nem ízlett. Ja és megfelelni sem akartam.