Valóban a középiskolás évek a legszebbek?

"Szerintem az óvodáskor. Semmi kötelezettség, játék az oviban, játék otthon, mindenki szeret, csak azért, mert VAGY, mert LÉTEZEL."

az óvodáskor? a rég kiégett zsuzsa nénivel, aki egyből ordibálással indít, mert nem ismer másféle stílust

erzsike néni meg jó fej lenne, de szegényt teljesen átjárja a szorongás, ha egy gyereknek nem kielégítő két kisbaba meg egy kisautó agyhalott tologatása

a mindenki szeret, azt hagyjuk, aki tegnap még a legjobb barátod volt, mára a legnagyobb ellenséged, mert befoglaltad a hintát. emellett az óvodának is megvannak a lúzerei, akikre mindenki rászáll és verést kapnak köszönés gyanánt

és minden felnőtt mindenhol a főnököd, nevelni próbál, vagy csak nyálas módra jópofizni, minden szirszarba belekötnek, hogy áll rajtad a ruha, hogy fogod az evőeszközt, stb. ha meg tetszik nekik az eredmény, megdicsérnek, de mint egy beidomított félnótást.

más vágyam se volt, mint hogy idősebb legyek. iskolásnak lenni sokkal jobb volt.

Gyűlöltem azt az időszakot. Nem szerettem az osztályomat, nem érdekelt a tantárgyak vagy fele (mondjuk a tanáraimmal szerencsém volt, a többség kifejezetten jó volt), és ha nem csak a sulira szűkítjük, akkor se volt jó. Nem tudtam aludni a sötét, önmarcangoló gondolataimtól, egyszerűen utáltam magamat és a körülöttem lévő világot is.

Most, egyetemen nagyságrendekkel jobb. Nyilván nem minden szipiszupi meg szivárványfingó unikornis, de talán boldognak is mondanám magam.

Nem. A legszebb az, amikor végre függetlenedsz a szülőktől, értéktelen haveroktól, mások érzéseitől, és kialakul a saját életed, világképed, hobbijaid, társaságod.

Ez úgy általában valahol az iskolaévek után van azért. Legtöbbünknek talán jóval utána... egyeseknek talán már egyetemi évek alatt is. Középiskolában ez nem hiszem, hogy eljön.

Pokol volt, az osztály kiközösített, nyári szünetben is csak otthon voltam, nem voltak barátaim, a csajok meg főleg elkerültek messziről. Nem volt pénzem semmire, nem tudtam elmenni sehova, stb.

Most felnőtten sokkal jobban élvezem az életet. Sok barátom most sincs, de van barátnőm és jól keresek. Tudom élni a hobbijaimat ahogy akarom, nem csak a nyálamat csorgatom dolgok után. Szerintem a felnőtt élet jobb. Vannak dolgok, amiket meg kell oldani, de összességében sokkal jobb most.

Nagyon nem szerettem. Amúgy az ovi volt nekem a legnagyobb trauma ilyen téren. Nagyon magamnakvaló, beteges gyerek voltam. Rosszul éltem meg nagyon, hogy idegenek között kellett lennem, nem is játszottam soha senkivel, délután se aludtam. 4 éves voltam mikor megtanultam olvasni(hosszú kórházi tartózkodás alatt jobb elfoglaltság híján), szóval ültem a sarokban és olvastam, ilyen kis koravén gyerek voltam, nem értettem, mi a jó abban, hogy egész nap hintázunk, babázunk, de valszeg én voltam rossz bekötve, lehet kicsit auti vagyok.

Középsuli valamivel jobb volt, de azt se szerettem. 20+ évesen érkeztem meg a világba :D

Szerintem nincs két egyforma élet, így mindenkinek más szakasz lesz a legszebb.

Arról nem is beszélve, hogy a múltba visszanézve sok minden megszépül. Amúgy minden élethelyzetnek megvannak a maga kihívásai a szépségei mellett.

Én mondjuk szívesen emlékezem vissza azokra az időkre.