A szóf.só embereket miért fogadják el jobban, mint a csendeseket?

"Igy igaz, ahogy többen írjak. Egy csendes ember társaságában a kínos csend miatt olyan érzésed lehet, mintha a csendes ember ki nem allhatna, nem érzi jól magát a tarsasagodban."

És ez valószínűleg így is van. De valahogy az extrovertáltaknak az a fixa ideája, hogy mindenkinek szeretnie kell egymást (de főleg őket). Nekem egyszer volt (sajnos csak néhány hónapig) egy olyan kolléganőm, aki nem igazán rejtette véka alá, hogy nem vagyok neki szimpatikus, de ezt teljesen civilizáltan kezelte, reggel köszöntünk, egész nap nem szóltunk egymáshoz, csak kb. annyit, hogy jééé eleredt az eső, aztán este elköszöntünk. Maga volt a mennyország.

Pont az a baj, hogy sokan összemossák a csendest a zárkózottal, pedig az ember lehet magabiztos és csendes, és az introvertáltsággal is összekeverik, de ez még mindig nem a csendes nyomi szinonimája.

Introvertált vagyok, ha izgalmas a téma, akkor én beszélek a leghangosabban. Ha nem bírok valakit, nem bájcsevegek vele, csak hogy kedveljen. Ha meg unalmas a téma, csendben maradok.

Ha valaki a csendet kínosnak érzi, ott vele van baj.

#14

Nem magával a csenddel van a baj, otthon én is imádom a csendet! De ha már társaságban van az ember, akkor gondolom azért vannak együtt, hogy beszélgessenek sokat, eszmét cseréljenek, jól érezzék magukat és minél kevesebb legyen a csend.

Ha valaki csendre vágyik, akkor egyedül kimegy a természetbe, vagy otthon meditál. De ha már társaságról van szó, akkor az emberek 99%-nak nem a csendesség fog eszébe jutni, hanem pl. a hangosság, nevetés, humor, szórakozás.