Van itt olyan akit DURVÁN terrorizáltak az osztálytárasi általánosban/gimnáziumban?
"hihetetlen milyen sok mocskos nyomoronc van aki más csesztetésében éli ki magát.Remélem h egyszer az ilyenek kamatostul visszakapják amit mással tettek!!"
Hát a velem szemétkedő kigyúrt bunkó elég közel lakik, így önkéntelenül követem-szemlélem az életútját. Eddig nem úgy tűnik, hogy ráfázott. Főnök lett belőle, jó kocsival jár, míg én sehol sem tartok. És ebben neki, az akkori élményeknek szerintem elég nagy szerepe volt.
Alsóban a legjobb (és egyetlen) barátnőmet csesztették először a súlyával aztán már mindennel, de fizikailag sosem bántották, szóval 'szava nem lehetett'. Aztán persze ötödikben eltört a pohár és hirtelen mindenkivel agresszív lett és bő egy évig terrorizált engem a többi közös barátnőnkkel, akikben meg ott volt a csorda szellem és mentek a leghangosabb után.
Nem tudom, ki mit gondolt rólam, szerintem megrémítettem a környezetemet mert pszichológushoz akartak vinni, antidepresszánst kaptam, és egyszer komolyan elbeszélgettek velem. Pedig sosem gondoltam öngyilkosságra, egyszerűen csak rettegtem az állítólagos baráti körömtől, gyomorgörccsel keltem és azzal a tudattal mentem be minden egyes nap a suliba, hogy megint meg fognak alázni. Mondhatnám, hogy a tanárok is hibások voltak, de egy tizenegy-két éves gyerek annyira undorítóan rafinált tud lenni, hogy csinálhattak bármit a tanárok, tovább csesztettek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!