Van itt olyan akit DURVÁN terrorizáltak az osztálytárasi általánosban/gimnáziumban?

Nekem a mai napig tart, itt a Gimnáziumban. Nekem elég fura az esetem.... Fizikálisan talán kétszer próbáltak bántalmazni, több-kevesebb sikerrel, ugyanis boxoltam elég sokáig, a Gimi kezdetével hagytam abba. (Kilencedikes vagyok) verbális bántalmazást tekintve viszont eszméletlenül érzékeny vagyok... Nap mint nap szenvedve kelek fel ha suliba kell menni, mert rühellem. Igazából abbol áll az én esetem, hogy van egy gyerek, aki nap mint nap csesztet. Erről a gyerekről azt kell tudni, hogy pszichopata, szereti látni ahogy más meghal, és gyilkosságokon jár az esze, de erről csak én tudok... Általában, elmondja egy nap nekem 5-ször 6-szor, hogy mennyire ronda vagyok, amiket videojátékokat szeretek, abban mekkora szerencsétlen vagyok, és ha ez nem lenne elég mások előtt megaláz, mások pedig nevetnek rajta... Ma például azt híresztelte, hogy melegpornót nézek... (Persze hetero vagyok) A gyereket viszont nem tudom lerázni, ugyanis akkora szerencsétlen, (bár én is emiatt) hogy engem követ... És ez megy nap mint nap. Más osztálybeliekkel persze kijövök, de ritkán vagyok velük. Nap mint nap rühellek bemenni suliba és szerintem sulit váltok, de szüleimnek nem akarok szolni erről.. 😐

22-es: azért az iskolapszichológusnak vagy az osztályfőnöködnek vagy az igazgatónak egy magánbeszélgetésen elmondanám, mi a helyzet.

Nekem az általános iskola kb 5. osztályától kezdve maga volt a pokol, de előtte is voltak idióta osztálytársaim, de akkor még nem volt annyira vészes a helyzet. Viszont akkor volt az osztályváltás, más emberekkel kerültem össze és sajnos jóval több idióta került az osztályba. Onnantól kezdve megkeserítették az életem, gyűlöltem iskolába járni, amennyit tehettem ellógtam. Volt, hogy fizikailag is bántalmaztak, de az kevesebb nyomot hagyott. A legszomorúbb, hogy úgy emlékszem(már amennyire vissza tudok emlékezni) előtte barátkozós voltam, nem volt gondom az emberi kapcsolatok kialakításával, ennek köszönhetően viszont visszahúzódó, szótlan, távolságtartó lettem. Azóta se tudok sehova beilleszkedni, kerülöm az embereket amennyire tehetem. Ha mennem kell valahova, ahol idegenekkel kell együtt töltenem időt előtte napokkal gyomoridegem van, aludni se tudok, rengeteget sírok. Azóta, hogy ez az egész kezdődött depressziós vagyok, ami csak egyre durvább lett az évek múlásával, mivel már jóval túlléptem a 20-at, mégsem mentem semmire az életben, egy életképtelen roncs lettem. Régebben még durva pánikrohamaim is voltak. Miután elballagtam az általánosból akkor azt hittem, az életem jobbra fordulhat. Azt hiszem, mostanra kijelenthetem, ez már sosem fog bekövetkezni, én már örökre ilyen roncs maradok. Ők persze boldogan élik az életüket (már amelyikről akaratomon kívül tudok, igyekszem kerülni őket), sikeres életük van, én meg sehol nem vagyok... értelme sincs az életemnek, ha nem lenne a családom meg az az 1-2 ember aki fontos nekem és akinek fontos vagyok már rég felkötöttem volna magam. Nekik nem bírnék fájdalmat okozni, de én már nem lelem örömömet ebben az életben.

Előző vagyok, ezt lehagytam: 14/L Amúgy szerencsére már kinőtték.

A tanárok szarnak az egészbe, hozzájuk hiába mennek a gyerekek ha baj van. Az igazgatónak szintén hiába szólnak, mert neki sem érdeke segíteni, mondván majd megoldják egymás közt. Ilyen gyerekes kis semmiségekbe nem szólnak bele, csak ha már vér folyik. Magyarországon vagyunk, ahol a rendőr sem a polgárokat védi, hanem az országot.