Van itt olyan akit DURVÁN terrorizáltak az osztálytárasi általánosban/gimnáziumban?

28/N

Általános iskola 1. osztályától a ballagásig, azaz 8 teljes évig. Az elején "csak" közöny és kirekesztés majd az évek során egyre durvult fizikai és lelki bántalmazássá.

De ha valakit érdekel, nem ez volt a legrosszabb, hanem az, hogy hiába fordultam segítségért mind a családomhoz, mind a tanáraimhoz, senki sem vett komolyan, senkire sem számíthattam. Azt az érzést, hogy gyerekként milyen kiszolgáltottnak lenni, azt sosem felejtem el. Gyerekként azok hagytak cserben, akiktől a leginkább számítottam volna védelemre. És a mai napig tartó gyűlölet, ami emiatt embertársaim felé ott van, az tesz tönkre a legjobban. Sosem szabadulok meg ettől a "tehertől", számomra ez a legrosszabb.

21F ez lemaradt...

Ezzel sajnos nem lehet mit csinálni. Bekerültem egy idiótákkal teli agresszív társaságba, akik nálam jóval gyerekesebbek, és komolytalanok, ezért utált mindenki. Ennyi ember ellen hülyeség lett volna harcolni.

Nekem tökéletesen indultak a gimis éveim, szuper barátok, osztálytársak, tanárok, a tanulmányi eredményem sem volt rossz, imádtam! Majd egyszer csak összevesztem a legjobb barátnőmmel, nem indult nagy dolognak, na meg minden barátságban vannak veszekedések.. (az okot leírom, ha valakit érdekel, de itt nem kezdenék bele, mert hosszú). Szóval nem lehetett vele nevezőre jutni, ellenem fordult, mivel elég hangadó volt az osztályban így elkezdett pletykákat terjeszteni rólam, a többiek pedig mind mellé álltak, a többi barátom is, de még volt amelyik tanárom is megalázott az óra közepén annyira elterjedtek rólam dolgok (amiknek alapja sem volt). Nem volt olyan szünet, hogy ne gyűltek volna körém és ne mondták volna a magukét, nagyon durvákat, csak az oldal nem engedi leírni ezeket még kicsillagozva se, de talán jobb is. Volt olyan, hogy kimentem szünetben a mosdóba és ezalatt kiborították a táskám, szétszórták a cuccaim a folyosón...Volt, hogy mindig jönni kellett értem valakinek, mert azzal fenyegettek, hogy meg fognak verni és az az igazság, hogy szerintem meg is tették volna mert a suliban is tényleg nagyon durvák voltak. Szóval nem bírtam sokáig,(1 hónap) osztályt váltottam, ahova befogadtak, aranyosak voltak, de én mindig attól rettegtem, hogy majd megtörténik ugyanez, minden nap gyomorideggel mentem iskolába, rosszul voltam, nem bírtam órán figyelni, pánikbeteg lettem, aztán depresszió meg evészavar és bekerültem a pszichiátriára. Ennek egy éve, akkor magántanuló lettem, most járok suliba, egy fokkal jobban vagyok már. De továbbra is megmaradt a pánikbetegségem, szociális fóbiám, önértékelési problémák, csak kezelni tudom már jobban ezeket. Viszont haragszok magamra nagyon, hogy ennyire gyenge vagyok és ilyen gyerekes, gonosz emberkék miatt hova jutottam... Bár valójában Nekem azon nehéz túltennem magam, hogy mennyire jó volt az elején a gimi és, hogy egy szempillantás alatt, hogy tönkrement és, hogy a legjobb barátaimról kiderült, hogy sosem voltak azok. Szóval nagyon hiányzik az, amikor még minden szép volt és, hogy nem maradt úgy. Amúgy általános iskolában is volt egy ilyen időszak, de nem ennyire durván csak épp valamiért nem voltak pár hónapig barátaim , annyira már nem is emlékszek rá.

Most 18 éves vagyok és lány.

Bocsi, hogy hosszú lett