Aki nem jár osztálytalálkozóra, az miért nem?
1# jól írja, miért nincs olyan válaszlehetőség: "én sikeres vagyok és a többiek nem" Ebből eredően eléggé sokan megorroltak rám. Pedig régebben még engem kértek fel a többiek, hogy szervezzek találkozót. Megszerveztem, nagyon jól sikerült! Még a volt osztályfőnökünket is rá tudtam venni, hogy eljöjjön. El is szállítottuk őt. (sajnos azóta már meghalt) Ekkor rádöbbentek a többiek, hogy én a szakmámban sikeres lettem. Nem kérkedtem soha evvel, nem toltam / tolom senki képébe, mégis vannak, akiknek ez nem fér bele az életükbe. Tulajdonképp, az volt az első és utolsó nagy létszámú találkozónk, amelyre szinte mindenki eljött, legtöbben párjukkal együtt. Azóta néhány kisebb találkozó volt, de nagyon szétvált a társasság. Úgy tűnik, akik sikeresek lettek, azokat zárták ki az összejövetelekből a többiek. Ami érdekes volt: egyik ilyen összejövetel szervezője, aki gyerekkorukban nagyon jó barátom volt, képes volt elkérni tőlem az összegyűjtött elérhetőségeket, majd végül engem és még sokakat nem is hívott meg. Azóta nem vagyunk beszélőviszonyban!
Több gyerekkori baráttal, iskolatárssal, osztálytárssal neten tartom a kapcsolatot. Összejövetelt manapság nem szoktak szervezni, nemigen van rá igény. Tulajdonképp, manapság már a barátokkal is nehéz személyesen összejönni. Az életkor előrehaladtával kevésbé törekednek erre. 52 éves férfi vagyok.
12 éve nemet váltottam, és tartok tőle, hogy csak botrány lenne, ha elmennék (na nem mintha valaha hívtak volna, vagy csak értesítettek volna róla, hogy van találkozó). Feltételezem, hogy tudják, egyrészt ugye át kellett íratni az érettségimet az új nevemre, tehát az iskola vezetősége tud róla, és az ilyen szenzációk nem szoktak titokban maradni, főleg nem egy egyházi iskolában. Másrészt egy volt osztálytárs már a váltás után bejelölt Facebook-on, és vissza is igazoltam. Úgy gondolom, ezzel eléggé jeleztem, hogy felőlem akár mehet is a kapcsolattartás, innentől úgy gondolom a szervezőkön a sor, hogy megtegyék az első lépést, és értesítsenek, ha van találkozó, és érdekli őket, hogy mi van velem.
Őszintén szólva nem is tudom, hogy mit tennék, ha egyszer tényleg hívnának. Kell a francnak, hogy órákon keresztül más se legyen a téma, mint az én nemváltásom, meg nem is erről kellene szólnia egy osztálytalálkozónak, márpedig nyilván ez lenne a realitás. Ráadásul külföldön élek, most csak azért hazamenni, hogy én is, és mindenki más is feszélyezve érezze magát, elég értelmetlennek tűnik, különösen, hogy annyira nem is voltam senkivel extrém jóban, mindig iskolán kívül volt a szűkebb baráti köröm. Ugyanakkor annyira rossz sem volt a kapcsolat senkivel, és csak kiváncsi vagyok, hogy mással mi történt az elmúlt 20 évben, úgyhogy szerintem, ha hívnának, megpróbálnám úgy szervezni az életem, hogy haza tudjak akkor ugrani.
Annak idején bullying célpont voltam, kiközösítettek, utáltam őket, később pedig magasról tettem rájuk. Most sem érdekelnek. Össze voltam zárva velük kényszerből egy teremben, sok èvig. Ennyi.
A legjobb barátommal heti/napi szinten tartom a kapcsolatot.
A többiek nem érdekelnek. 20 éve is gyűlöltük egymást, jó esetben közömbösek voltunk.
Mi változott volna azóta? Minek lennék annyira hülye, hogy időt és pénzt áldozzak rájuk?
Elson voltam, azota egyiken sem.
Miert?
Volt kb. 1 ember, aki miatt elmentem volna, mert nagyon kozel allt hozzam, es nagyon benan valtunk el. (felbaratno fele)
Aztan mikor talalkoztunk 0-t beszelgettunk, de megigerte, hogy irni fog. Nem mondta kinek es mikor, mert mai napig nem irt. :D
Tanarok kozul az osztalyfonok es a toritanar jo fej volt, a magyartanar brutal egos no. Oszifonok meghalt.
most akkor ki miatt menjek el? Az osztalyban a meno hulyegyerekek miatt, akik abban mertek a josagot, hogy ki mennyi palinkat tudott meginni?
:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!