Mit mesélnél 10 vagy 20 éves osztálytalálkozón?

Nem mesélném el ilyen részletekben :D Senkinek semmi köze hozzá, hogy mennyi hitel van, vagy hogy ki halt meg a családból.

Nagy vonalakban szoktak mesélni. Ki hol él, ugyanott vagy elköltözött, megházasodott-e, mivel foglalkozik, van-e gyerek, kutya, macska, stb.

Nálunk ez szokott lenni, mindenki beszél kicsit magáról, de nem erről szól a találkozó, beszélgetünk, hülyéskedünk, nosztalgiázunk a hülye tanárokról és a vicces iskolai történetekről.

Én mindig el szoktam menni. Eddig még senkit sem zavart, hogy nem mindenkinek pont ugyanolyan az élete :D

Bizonyos szempontból nekem sem volna értelme elmennem közéjük. Nem szerettük egymást, de én már csak azért is megmutatnám magamat. Fekete bárány és különc voltam, azóta közülük én egyedül teljesen más lettem. Igazából volt két kezdeményezés, de csírájában elhalt és nem is csodálkozok. Nem volt összetartó osztály.

Én antiszociális gyerek voltam részben komoly gondolkodással, közben sajnos több betegségem volt egyszerre, dagi voltam, nem volt menő kinézetem, az egész iskola bántott is mindenért. Barátok helyett csak egy gyerekszerelmem volt. Illetve gyanú van arra, hogy spektrumzavaros voltam/vagyok. De akkoriban nem lett megállapítva és most már passz. Én magamat "gyógyítottam ki" abból a helyzetből.

Középiskolában hirtelenül lett két pajtim, egyikük egy időre komolyabb barát lett, majd velük összekapcsolódva egy kisebb társaság felkarolt, közben felfedeztem egy szubkultúrát, elkezdtem ismerkedni a neten, lassan kinyíltam a világra, végül ambivertált lettem, bulizni is elkezdtem, rengeteg hobbim van, még fél évvel ezelőtt is fedeztem fel új dolgokat magamban, és asztmás dagi gyerekből 24-26 kiló ledobásával túrázó lettem. Először amúgy valahogyan spontán mentek le rólam a kilók még tiniként, később a felét visszahíztam, majd az elmúlt 2 évben még rásegítettem új étrenddel. Csak a munkakeresés és a párkapcsolat-kialakítás ment nehezen még sokáig. A felnőttkori elindításomban anyumnak voltak hibái, ezeket megszívtam, és hosszan küzdöttem még magamért. Viszont mára két és fél szakmával végre k.b. elértem a szívem vágyát, jó helyen vagyok, illetve még egy szakmát szeretnék még tanulni. Olyan szakmám lett, amit a kis gyámoltalan hülyegyerekből nem néztek ki. Ezeket elmesélném sorban, ha arra kerülne sor és egyáltalán érdekelné őket.

De különben valakin keresztül hátulról hallottam olyan pletykát, hogy én másoknak nyíltam ki és sértve érzik magukat. Erre visszavágnám, hogy ők is tehettek volna és közeledhettek volna. Nem egy illetőn áll a vásár. Itt tart az értelmi színvonal mai felnőttkorra.

Amúgy pont a mi generációnk az, ami felnőttkorra nagyon különbözőképpen alakult. Ezt látom is az osztálytársaimnál, mindenkinek máshogyan áll az élete. Én k.b. megtaláltam a helyemet és a párkapcsolatom 4 éves lesz, ellenben gyerekem nem lesz. Tul.képpen mindenkinek különböző sztorija volna. De mivel már van a Face és éppen eleget látunk, éppen elég is mindenkinek.

34/F

Szerintem teljesen korrekt életed van. Csak ne a szomorú részekre koncentrálj. Elmondhatod, hogy xy településen élek a férjemmel és két gyerekünkkel. Most várjuk a harmadik gyereket. Ennyi.

Én is kb ezeket mondanám el.

Én 17 éve ballagtam a 8.-ból, de azóta se láttam őket, csak facen párat.

Azóta lett 3 diplomám, férjem, házunk, jól élünk, de sok a munkánk, sokszor vagyunk fáradtak. Gyerekünk nincs, nem is szeretnénk. Ha elmennék egy ilyen találkára, azt hiszem semmit nem mondanék ebből, mert ők már idegenek számomra és semmi közük hozzá.

Van olyan volt osztálytársam, aki a képek alapján egy borzasztó házban lakik és van 5 gyereke, de a férjével úgy tűnik szeretik egymást és sokat játszanak a gyerekekkel. Szerintem felelőtlenség ilyen anyagi helyzetre ennyit szülni, de ezt nyilván nem mondanám neki. Így meg számít az neki, hogy én mit gondolok róla? Szemernyit sem. Ahogy ő is gondolhatja, hogy milyen szomorú vagyok gyerek nélkül. Nem így van, de bánom én, hogy ki mit gondol, az az ő fantáziája, ez még az én életem.

Hidd el, igazából mindenki magával van elfoglalva, 1-2 ítélkező gondolatot meg mindenki kap élete során, de kit érdekel?

Szerintem ha csak egy olyan osztálytársad is volt akire valamennyire is kíváncsi vagy menj el.

És csak azt meséld el amit szeretnél.

Te ismered a volt osztálytársaid, ha érzed, hogy a kérdések amik esetleg feléd irányulnak -hogy vagy, mi van veled, mit csinálsz, stb.- nem őszinték, akkor simán ki lehet őket kerülni.

Én így voltam az előző két találkozón is. Akit nem csipáztam annak nem részleteztem az életemet, akit meg nagyon bírtam azzal rövid időn belül úgyis a régi dolgokon nevettünk.

Minden csak nézőpont kérdése.

Haláleset, tragédia mindenkivel történik.

Fordítsd át a mondandódat pozitív irányba:

- van párod (egy csomó embernek nem jön össze, sőt, van aki már elvált ennyi idős korára)

- van jogosítványod (egyrészt egy csomó pénzbe kerül, másrészt van, aki képtelen megszerezni, nincs a vezetéshez érzéke)

- már három gyereketek van (van, akinek az első se jön össze soha)

- van házatok, na erre aztán tényleg igazán büszke lehetsz, még soha nem volt ilyen nehéz saját ingatlanhoz jutni (még ha hitel is van rajta, ami senkit nem érdekel)

- és ha mindenáron bele akarod szőni a haláleseteket, akkor arra is büszke lehetsz, hogy még ép elmével, nem a gyászba mélyen elsüllyedve vészeltél át ennyi tragédiát ilyen rövid idő alatt

Csak azt kell megosztanod a többiekkel, amit meg akarsz.

Nekünk a nyáron volt a 20. érettségi találkozó.

Aki eljött, azoknak már van családja, volt aki már elvált, gyerekkel maradt egyedülálló, egy csajnak nem jött össze sajnos a gyerek, két pálinka után szegény elmesélte, mennyit küszködtek, mi meg támogattuk, meghallgattuk, biztattuk, szóval jól sült el. Ugyanez volt az elvált csajnál is. Ketten munkahelyi krízisben vannak, ugyanis munkanélküliek. De rájuk sem tekintett senki úgy, hogy milyen égő, hanem tanácsokat kaptak, tippeket, biztatást.

Igaz, ottalvós buli volt, de úgy nagyjából mindenkinél eljött a jók mellett a rossz dolgok előadása is. Mert mindenki úgy érezte, itt bevallhatja, és ezek jóleső dolgok.

Csak egy idézetet mondanék:

"A legjobbat akartuk, a szokásosra sikeredett". (Viktor Csernomirgyin)

Nekünk a tíz évesre elég kevesen mentünk el, sokak voltak éppen akkor várandósak, meg sokan dolgoztak külföldön épp.

Nekünk az osztályfőnök kezdte a mesélést, az ő vonalán indultunk tovább. Elmondtuk, ki mivel foglalkozik, lett-e családja, de egy-két mondat volt, nem pedig minden haláleset lebontva évre...

Aki nem tudott eljönni, de üzent, annak felolvastuk az üzenetét.