Volt gyerek az osztályodban, akit mindig csúfoltak a többiek?
Mindekor mindenhol mindig van, aki(ke)t csúfolnak. Itt egy pár cikk a témában:
De konkrétan is válaszolok, bár nem tudom, az mire kell.
Igen. A fenti cikkekben olvashatod. 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, s kb. 17 évesen már leszoktak az emberek róla. (00's-10's)
Nem nagyon kezelték, hisz még a szakembereknek is embert próbáló. A tanár nem pszichológus attól, mert tanult 1-2 félévig az egyetemen valamikor erről.
24/F
Igen, én voltam, akit csúfoltak, kiközösítettek.
12 éves kor körül kezdődött, de előtte is voltak jelei.
Fogyatékosság volt az oka.
Tanár kiskedvencei voltak e csúfolódás vezéregyéniségei, a tanár pedig engem hibáztatott. Bármit ki tudtak találni rám, az a tanár számára mindig hiteles volt.
A tanár kiközösítést kezdeményezett velem szemben, mert biztos volt benne hogy én vagyok az, aki provokál. A tanár kedvence pedig, akinek az egész piszkálódás köszönhető volt, felnőttként is ugyanazt csinálja másokkal, csak eszközei változtak.
Én
7 éves voltam kb amikor elkezdték. Sokszor piszkos volt a ruhám, vagy nem voltam megfésülködve.
Anyámmal és az idősebb testvéremmel éltem. A testvérem felmosónak, törlőrongynak használta a ruháimat, a fésűmbe ketchupot nyomott meg mi egyebek...volt hogy nem volt reggel mit felvennem. Volt hogy pizsama felsőbe mentem. Anyám leszarta nagy ívben.. Volt rá példa hogy behívták a tanárok de csak lehülyézte őket.
Középiskolában azért cikiztek mert csendes voltam és nem nagyon néztem az emberek szemébe. Ekkorra már nagyon megtört voltam és depressziós. Minden nap azt kívántam, hogy ne keljek fel reggel. Semmi jó nem volt az életemben (az otthoni dolgok miatt). Órán is dobáltak, leszarták a tanárok. Ha visszaszóltam akkor én beírást kaptam. ők persze semmit. Sokat lógtam egy idő után majd magántanuló lettem (otthon tanultam magamba és csak vizsgázni jártam be).
Alsóban végig terrorizált egy undorító c csaj, de mivel gazdag volt és a családja rendszeresen támogatta az iskolát, nyilván senkit sem érdekelt. Meg se hallotta a tanár, mikor szóltam róla.
Ezen felül a legjobb barátnőm is művelt velem igen csúnya dolgokat, kibeszélt, terjesztett rólam pletykákat stb, de olyan szinten voltam kiközösítve, hogy még ebbe a “barátságba” is kapaszkodtam, hogy legalább valaki szóba álljon velem. 8-9 évesen meg akartam halni.
8~
Ugyanez az esetem, vannak enyhe spektrumzavaros tüneteim és az élet egyéb iróniája által a szakterületen tanultam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!