Mit kezdjek az életemmel?

Megpróbálom röviden összefoglalni a dolgokat.

27 éves vagyok, egy művészeti iskolában dolgozom Borsod megyében.

Érettségi után kerültem ide, elvégeztem több szakmát is. Időközben felvettek dolgozni, mint közfoglalkoztatott, havi 80 ezer forintért.

Ez iskola mellett jól jött, bár a grafikus munkától, a téglapakolásig csináltam mindent. Januártól felvettek teljes 8 órában dolgozni, mint épületgondnok, 240 ezret kapok, ami szintén nem egy nagy cucc.

Viszont nagyon azt érzem, hogy ez így nem jó. Azt mondták szeretnék, ha tanítanék előbb utóbb, de mégse csinálok semmi olyan munkát, inkább ilyen karbantartó szerű valami lettem. Amióta felvettek rendesen, azóta valahogy úgy érzem, hogy az igazgató is olyan más lett velem szemben, olyan "hideg". Mindig csak elégedetlenkedik. Eddig is éreztem, hogy ez leginkább csak kihasználás, de most kezd elegem lenni az egészből.

Amiért még haragudhat rám az az, hogy szerették volna ha megszerzem a jogosítványt, ennek állták a felét kb, úgy hogy azt ledolgoztam. Viszont a harmadik bukás után nem folytattam...

Még be tudnám fejezni, de valahogy nem ment és nem tudom akarok e szenvedni még vele, rengeteget idegeskedtem, kb 8 kilót fogytam közben, a harmadik bukás után majdnem begyógyszereztem magam, amiről nem ia tud senki, ugyhogy nem tudom...

Főnököm azt mondta hogy mostmár jó fizetést kapok, úgyhogy váltsak oktatót és be kellene fejeznem a jogsit.

Most jutottam el oda, hogy azt mondjam elegem van az egészből.

Új épületbe költözött az iskola, rengeteg munkám volt benne, pakolni, falat fúrni, bútort összeszerelni, stb; és az iskola átadási ünnepségen az igazgató beszédében kiemelt kollégákat, akiknek köszönetet mondott.

Ebben természetesen én nem voltam benne...pedig minden nagyképűség vagy önzőség nélkül mondhatom, hogy szinte én "raktam össze" az egész iskolát és ennyit nem érdemlek. De ők kövrelnék tőlem a jogsit meg hogy végezzek el valami egyetemet is. A másik apróság, hogy mindezek mellett tudják hogy min mentem keresztül az elmúlt másfél évben, három nagyon közeli szerettemet vesztettem el egymás után, viszont senkin nem éreztem egy pici együttérzést vagy megértést sem...

Úgy érzem jobb lesz inkább ha otthagyom őket, csak fogalmam sincs mit kezdhetnék magammal...

Köszönöm ha elolvastad, próbáltam röviden de lehet így is hosszú lett, de rég voltam ennyire belekeseredve az életembe.