Kihasználnak kevés pénzért?
Figyelt kérdés
Jelenleg 20 évesen levelező képzésben tanulok az egyetemen, mellette találtam nagy nehezen egy iskola munkát, ami először jónak is tűnt, csakhogy egyszerű közfoglalkoztatásra vagyok bejelentve ami persze rettentő alacsony összeg. A napi 4 óra ott töltött időre még benyeltem azt az alacsony összeget, de így hogy második tanév elején már több mindent rámsóznak, így az ott töltött idő meghaladja sokszor a 6 órát (hiába hivatalos a 8 órás bejelentés), így is vannak feladatok, amiket haza kellett vinnem. Szerintetek is ez kihasználás? Semmi jó szájízem erre, hogy maradjak, csak kíváncsi vagyok a véleményekre.okt. 23. 22:42
1/8 anonim válasza:
Nyolc órában vagy, de hatot dolgozol? Ez a kihasználás?
Akkor keress jobbat.
3/8 A kérdező kommentje:
Ez közfoglalkoztatás , hiába vagy 8 órába bejelentve, ha az érte kapott összeg kb a 4 órának felel meg, vagy még annak se. Ezzel nem is lenne gond, csak erre akartam kilyukadni, hogy olyan feladatokat végeztettek, amelyek ehhez a státuszhoz túl magasak... főleg egy egész iskola hivatalos iratainak a rendezésére, ahol nagy a felelősség.
okt. 23. 22:56
4/8 A kérdező kommentje:
2. Igen, tudom, hogy ez másképp nem oldódik meg. Csak le akartam írni a helyzetet és kíváncsi voltam véleményekre, járt-e esetleg valaki hasonló cipőben ugyanezzel a státusszal.
okt. 23. 22:57
5/8 anonim válasza:
"Kihasználnak kevés pénzért?"
Welcome to the real world.
7/8 anonim válasza:
Mi áll a munkaszerződésedben??? Ha a papír és a tények nem egyeznek, akkor ott kell őket hagyni. De ha ennyire nehezen ment a melókeresés, akkor nyeld le, úgyse maradsz ott nyugdíjig, ezt a pár félévet kibírod...
8/8 anonim válasza:
Ez nem kihasználás.
Ha nem vesznek fel jobban fizető helyre akkor jobb mint a semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!