Van ennek így értelme? Kihasználnak vagy lehet ebből még valami?
Egy iskolában tanulok, elvégeztem itt két szakmát, most végzem a harmadikat. Mivel kitűnőek lettek a bizonyítványaim és többször is jöttem segíteni amikor kérték (költözés, pakolás, stb.), így az igazgató felajánlott nekem egy olyan lehetőséget, hogy felvennének közfoglalkoztatottként, aztán majd oktató lehetnék később.
Ennek 1,5 éve kb.
Papíron 8 órában vagyok, egyébként csak 4-et vagyok bent.
A kerti munkától kezdve pl. fűnyírás, metszés, csináltam már sokmindent, weboldalt, tanulóknak prezentációkat, épület alaprajzokat, amiket én mértem fel... szóval sokmindent.
Nem megterhelő dolgok ezek, főleg 4 órában, de ennyi pénzért úgy érzem ez kihasználás ennyi idő után. 90 ezer Ft-ért.
Mellette időnként dolgozok hétvégén is, így kb egy fél fizetést össze tudok szedni havonta.
Annyi, hogy állták a jogosítványom egy részét, viszont le kell dolgoznom, és lassan ugyan annyi benne van már saját zsebből is, olyan mintha egy ideje ingyen dolgoznék, csak mert a főnök szeretné ha lenne jogosítványom.
Amikor leültem vele beszélni erről, hogy ez így mostmár nagyon kevés, ennyi pénzel nem lehet sokmindent kezdeni, oktathatnék e már stb; azt a választ kaptam, hogy bizonyítanom kell, ahoz, hogy oktathassak.
Szeretnék, hogy egyetemre is menjek, de mivel ez már a hatodik szakmám, 26 éves vagyok, nem szeretnék még egy ilyenbe belefogni mint a jogsi is, amit nem akarok és csak küszködöm vele.
Egyre inkább úgy érzem, hogy ez egy megalázó, kihasználó helyzet és nem vagyok megbecsülve, viszont nem tudom mit csináljak.
Amíg nincs más lehetőség nem akarom őket itthagyni, mert akkor ennyi se lesz.
Már eleve a felajánlás is fura. Kituno bizonyitványok szprgalom meg minden erre felajánlanak közfoglalkoztatti állast?
Azt hittem azt ajánlják hogy finanszíroznak neked érettségit vagy vmit mert látnak benned perspektívákat hogy sokkal többre vagy hivatott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!