Nem éreznétek megalázónak, ha egy sokkal fiatalabb kolléga kezdene okoskodni a szakmáról?
25 éves vagyok, és teherautósofőr egy kicsi szállítmányozási cégnél. Csak egy kollégám van, ő 55 éves, és kedvelem az öreget mert jófej, sokat is segített, mikor 4éve idekerültem pályakezdőként.
Ugyanolyan körülmények között nekem rendszerint 4-5 literrel kisebb a fogyasztásom (ami elég jelentős), és emiatt a főnök sokat cseszteti a kollégát. Az öreg azzal mentegetőzött, hogy biztosan azért magas a fogyasztása, mert kopott a motor, és akkor a főnök arra utasított, hogy akkor cseréljünk kamiont. 2 hétig egymás autóival dolgoztunk, és ugyanaz az eredmény született: Nekem jó fogyasztásom volt az ő kamionjával is, ő pedig úgyanőgy 5 literrel többet fogyasztott az enyémmel is.
Ezután ma azt találta ki a főnök, hogy egy napig vigyem magammal az öreget fuvarba, hogy mutassak neki valami vezetéstechnikát, hogy hogyan fékezek/gyorsítok stb, hogy kicsi legyen a fogyasztás.
Igen, kicsit büszke vagyok, és jólesik a főnöktől az elismerés, de nagyon nem szeretném ezt csinálni. Szerintem nagyon sután jön ki, hogy egy "taknyos" 25éves szakmai előadást tart egy veteránnak.
Nincs ebben semmi megalázó, ő se tökéletes.
Attól, hogy fiatalabb vagy még lehetsz ügyesebb a 30 évvel idősebb kollégádnál
Tökéletesen egyetértek az első kettővel, a probléma csak annyi, hogy sajnos nem mindenki ilyen.
Ha jó fej, akkor hátha nem fogja kioktatásnak venni...
Viszont ha olyan típus, hogy nem szereti beismerni a hibáit (azaz hogy nem mindent ő tud jobban), akkor ez lehet köztetek később feszültségforrás - bár ugyanez lehetne akkor is, ha 60 éves lennél.
Szerintem a biztonság kedvéért próbáld ellazázni/poénkodni a szitut, hogy lássa, hogy nem magadtól "okoskodsz", hanem csak a főnök utasítását követed.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!