Kisgyerekes anyukákat sok munkáltató nem vesz fel, mert ha beteg a gyerek, nem tudnak munkába menni - miért terjed el ez az életképtelenség, miért nem tudják megoldani, hogy dolgozzanak? 1990-ben születtem, és a szüleim sosem maradtak itthon velem.

Gyanítom, hogy ez egy provokatív kérdés, de ha mégis vállalkozó a kérdező, akkor meg remélem, hamar megszűnik a vállalkozása.

Szabadságok vagy a munkavállaló betegsége esetén hogy van a helyettesítés? Vagy mit csinálsz, ha vki felmond és nem találsz rögtön a helyére újat?

Írd már ide a cég nevét, hogy ide biztosan ne jelentkezzek sose.

Nagyot változott a világ, 66-ban születtem, én 9 évesen egyedül voltam otthon tüdőgyulladással.

Én már a felnőtt lányomat sem hagynám egyedül betegen, szóval jó kérdés...

Én munka és iskola miatt 200 km-re költöztem a szüleimtől. Nekik már bejáratott kapcsolati hálójuk, kialakított életük van otthon, még mindketten aktívak, dolgoznak, és még legalább 10-15 évig nem terveznek nyugdíjba menni (55-59 évesek, de hál' Istennek egészségesek).

Mikor anyám annyi idős volt, mint én, már megvolt neki mindhárom gyereke. Kapom is tőle az ívet, hogy szülni kéne, benne vagyok a korban - nem fogok szülni, mert nem akarok, de néha elgondolkozok azon, hogy ha szerettem volna gyereket, akkor hogyan tudnám megoldani, hiszen segítség nincs, a párom egyik szülője Sopronban, a másik Angliában, az én szüleim Miskolcon. És még mindenki dolgozik. Nincsenek anyagi gondjaink, de nagyon nem férne bele, hogy ha beteg a gyerek mondjuk kéthetente, akkor napi 10-12 órát fizessünk egy szitternek.

Ennek ellenére a munkáltatókat is megértem, miért nem akarnak kisgyerekes anyákat alkalmazni. Az sem normális szerintem, hogy volt, hogy 18 napot mentem egyhuzamban, mert valamelyik kollegina gyereke mindig lebetegedett, vagy zárva volt nyárra az ovi, és nem tudta volna hová tenni. Meg az se, hogy nyár eleje óta benn vagyok minden hétvégén, mert akinek gyereke van, az prioritást élvez, nekem meg ne legyenek igényeim, ne akarjak havi egyszer meginni egy sört a barátaimmal, mert a gyerekek fontosabbak. 10 éve nem volt egy karácsonyom sem, mert akkor a családosok mindenképp otthon maradnak - meg is értem valahol, de azt is meg lehetne érteni, hogy 10 év után már egyszer én is szeretnék egy karácsonyt.

Talán az lenne a megoldás, ha a társadalom arra rendezkedne be, hogy nem csak a nők vállalnak minden otthoni és gyerek körüli munkát, hanem a férfiak is 50-50%-ban, és, ha elérnénk a nyugati életszínvonalat, hogy ne jelentsen érvágást kifizetni egy bébiszittert, ha szükséges.

Amit leírtál az egyedül otthon maradásról, hááát... Egyet is értek, meg nem is. Egyrészt sajnálom a mai kölyköket, konkrétan törvény van arra, hogy 12 éves korodig nem lehetsz egyedül hagyva. Ha kiderül (megtudja pl. egy rosszmájú szomszéd), akkor elkezd csesztetni a gyermekvédelem (szomszédommal ez történt, 20 percre hagyta otthon az óvodás kislányát, amíg a boltba ment, és a szemben lakó banya kifigyelte, és feljelentette. Csak azért nem lett belőle ügy, mert én otthon voltam, és mikor jöttek a rendőrök, azt hazudtam, hogy én vigyázok a lányra, csak visszaszaladtam pár percre a saját lakásomba). Ami szomorú, mert én is úgy nőttem fel, hogy állandóan az erdőben bolyongtam, bogarakat gyűjtöttem, a patakban játszottunk a kis barátaimmal, stb., telefon nem volt, azt se tudták, hol vagyok, meg minek, sötétedésre érjek haza, és ennyi. Imádtam ezt a szabadságot, azt meg pláne, mikor otthon maradtam egyedül (mert beteg voltam, és a szüleim dolgoztak), egész nap tévéztem, fejhallgató nélkül hallgattam zenét, nyugodtan énekelhettem, hiszen senki sem hallott. Viszont én egy faluban nőttem fel, ahol mindenki ismert mindenkit, és a napi öt menetrendszerinti buszon, meg 2-3 autón kívül más nem nagyon jött be, azért mondjuk Budapesten én nem merném így szélnek ereszteni reggel a gyerekem, mint ahogy engem anno elengedtek, mert lehet, hogy nem Bözsi néni csalogatná be a házába egy lekváros kenyérrel, hanem valami aberrált pedofil.

Hű, ezekkel a kisgyerekes anyukákkal meg szülni lelépő lányokkal csak rossz tapasztalatom van. Előző munkahelyem konkrétan miattuk dőlt össze.

Hárman dolgoztunk egy részlegen, aztán a másik 2 csaj szinte egyszerre, pár hét különbséggel elmentek GYES-re. Hát rohadt nehéz volt találni a helyükre másvalakit, végül olyan emberek jöttek, akik nem értettek ehhez a munkához, és az egyik új csajon kívül a többiek mind gyakran cserélődtek. Az az új csaj ott maradt, de nagyon nem ment neki ez a munka, de ezen felül minden a gyerekei körül forgott. Állandóan betegek voltak, egyik héten mentek oviba, hét közepén lebetegedtek, aztán 2 hét otthon, egyik héten a gyerekek voltak betegek, másik héten az anyjuk. És állandóan ez ment. A csaj többet volt otthon, mint amennyit bejárt dolgozni, sokszor elment nap közben, vagy aznap reggel tudtam meg, hogy nem jön, és nem tudni mikor fog jönni újra, és az egész napot át kellett szeeveznem, meg állandóan túlóráznom kellett, hogy behozzam miatta a lemaradást. Utáltam emiatt, és sokszor tudattam is vele, hogy ez így nagyon gáz és nem segítség az, hogy így itt dolgozik, inkább csak hátráltat. Aztán volt, hogy egyszer én is szerettem volna elmenni 2 nap szabira. A csaj meg konkrétan kiverte a balhét, hogy hát mi lesz ha pont abban a két napban betegszik le valamelyik gyerek, ki fog akkor ott dolgozni, mert ő biztos nem jön be akkor sem, az aktuális újoncot pedig nem lehetett egyedül hagyni. Szóval nagy hiszti lett ebből, aztán végül ez volt az utolsó csepp és felmondtam. Azóta is csak szenvednek, folyamatosan munkaerőt keresnek, senki nem bírja ott huzamosabb ideig és már egy csomó szolgáltatást eltöröltek, illetve többször megfordult a cégvezető fejében, hogy inkább bezár, mert ez így nem működik.

Tanulság: nem kell felvenni kisgyerekes anyukákat dolgozni, de olyan lányokat sem, akik otthagyják a céget és inkább gyereket szülnek.