Hogyan szerezzem vissza a munkámat? Lent mindent leírtam! 27/F
Szia.
Én is voltam futár picit több mint 2 évig főállásban. Voltam több helyen én is, de ott csak nagyon rövid ideig. 2 évig fixen egy jól menő étteremnél, állandó rengeteg forgalommal.
Nekem is voltak eseteim. Mikor egy vendég (sőt az sem, mert nem rendeltek akkor onnan sosem tőlünk "azok") betelefonált, hogy a futárok "száguldoznak" a lakó pihenő övezetben... Tény hogy nem 20-30-al mentem én sem, de volt arcuk hazudni a telefonban így látatlanban... Szerinte az 100 volt... Na mindegy.
Volt olyan, hogy volt egy falusi címem. Előtte is rengeteget vittünk oda kaját. Mindig a(z akkor) legolcsóbb kukoricás pizzát rendelték. Volt hogy a csávó jött ki, volt hogy a nő, és volt hogy a gyerek. Erre a gyerek nem elrakott magának egy kis zsebbpénzt? Amit vissza adtam neki visszajárót, abból Ő elrakott magának egy keveset. És az anyjáéknak azt mondta, hogy a futár ennyit adott csak vissza. Ez után a szülők rögtön telefonáltak az étterembe, mire vissza értem már jött a főnök is. Égett az arcomról a bőr, rendesen, mert előtte már egy kis városban eljátszották ugyanezt a "drága" "C" típusúak is. Akkor meg hamburgereket vittem.
Szóval a te sztorid még bőven lájtos. Finoman én is megmondtam a frankót ha úgy volt a vendégeknek. A tiéd is csak egy finom célzás volt. Az ilyen vendégekkel ne foglalkozz. Semmibe nézik a futárokat, de a saját ember társaikat is. Azt hiszik hogy csak Ők léteznek. Ha még nem vagy ott egy éve sem, akkor még bőven fog újat mutatni neked ez a "popszakma", hidd el.
De én a helyedben nem könyörögném vissza magamat... Oda biztosan nem. Keress másik jól futó éttermet, és inkább menj oda. Tudom hogy meg vannak szokva az emberek, a környezet, az ottani munka stb. Ez benne a legrosszabb, hogy szereti az ember, de én azt mondom hogy kell hogy legyen gátlásaink és elveink, mert különben a végtelenségig kihasználnak és h***ének néznek. Ezt pedig nem szabad hagyni. Én is ugyan így jártam.
Nálunk is voltak levonások. Sokszor ok nélkül. Na ilyen helyre nem is mennék dolgozni már ha még pizzáznék most is, vagy ha most készülnék menni valamelyik étteremhez. Bőven van tapasztalatom, és ha egyszer úgy adódna, nagyon megválasztanám azt, hogy hova mennék. Tehát több szempontot is figyelembe vennék.
Üdv!
Először is örülök, hogy visszavettek és, hogy minden rendeződött.
Ugyanakkor én a helyedben nem ragaszkodtam volna ennyire a visszatéréshez - oké, hibáztál, de ahogy a főnökség bánt veled, az elmond mindent, mennyire tisztelnek, mint munkaerőt.
Az egyetemisták pedig retardáltak. Néha elgondolkozok, hogy ezek a kis sz.a.rrrágók fogják alakítani a jövőnket? Mert akkor nagyon nagy bajban vagyunk.
Én anno Londonban futárkodtam másfél éven keresztül, ott akkor megtanultam, hogy mennyi retardált ember van. Nem ismerlek, de még így látatlanban is megkockáztatom, hogy a 3. napon elküldtél volna valakit a... De tényleg, nem tudják a címet, ahol dolgoznak, vezetékes számot adnak mobil helyett (aztán panaszkodnak, hogy nem hívtam őket), számolni nem tudnak, "órákig" tart lejönniük. Az, hogy nem jattolnak, a legkisebb dolog...
Én most a foodpandát akarom kipróbálni. A türelmem megvan hozzá. Remélem bejön.
#26-os vagyok!
Ha ragaszkodsz hozzá ahhoz a munkához ott, akkor legyen. De én nem hagynám hogy érzelmek kössenek egy munkahelyhez. Jó, a vendéglátás más, mint egy gyári munka. Egy a közös bennük, hogy mind a két helyre dolgozni megy az ember, (Mint bárhova máshova is igazából) és nem kötődni vagy haverkodni. A vendéglátás ilyen szempontból más, mert ott másabb a feeling. Ez az amit szerettem benne én is, de pont ezért fáztam rá. (Főleg, ha van valaki, aki nagyon oda köt, akkor tud igazán nehéz lenni a dolog.)
Ha vissza vesznek és vissza is mész, akkor nagyon ügyelj az ilyen vendégekre. Ne adj okot soha senkinek, hogy kiszúrjanak veled. De ez a munkahelyre is igaz, a kollégák szempontjából. Akkor nagy baj nem lehet igazából. Viszont én a következő levonás után ott hagynám az egészet a francba. Én is tűrtem, akár okkal vonták le (volt olyan is persze), akár a nélkül. De senki és semmi miatt nem érdemes, és nem is kell ezt elviselni. Egész nap gürizel, hosszú napokon keresztül akár, és nem tisztelnek a munkádért cserébe. Nem hiába, hogy a főnökök nem állnak be a konyhára, vagy nem üllnek be az autóba egy napra. (Nálunk elő fordult, és nagyon ritka volt, de volt rá példa.) Biztos hogy Ők is csinálták kezdetben, csak ők rá jöttek arra nagyon hamar, hogy az egész napos vezetésben is el lehet fáradni, főleg ha 4-5-6 vagy akár hosszabb ideig mész egyhuzamban is dolgozni. A konyha ugyanez. Ráadásul a szakácsok és a kisegítők még hamarabb ott vannak, mint a futárok. Ha pörgés van, akkor egész nap nincsen megállás. Az is nagyon megterhelő természetesen, nem csak a vezetés.
Csak míg a diszpécserek és a konyhások, sőt igazából a futárok kivételével mindenki 3 napot jött, és 3-at pihent, így nekik sokkal könnyebb volt. A futárok, azaz mi pedig állandóan ott voltunk.
És egy idő után csak azt veszi észre az ember, hogy szívja a rengeteg cigit, és issza a rengeteg energiaitalt, azért hogy el viselje az embereket, a kollégákat, és hogy tudjon menni egész nap.
Párkapcsolatot (ha ilyen eset áll fent) nem tudsz kialakítani, és nem is érdemes, mert nem fog működni. Ez sem érdekli a főnökséget, csak az, hogy neki menjen a biznisz.
Bocsi, hogy ezeket leírtam, csak eszembe jutnak nekem is a régi emlékek. Valahogy a te munkáltatód is hasonló lehet. Mondjuk, megint másképp látja az ember fél év után a dolgokat, majd 1 év után és 2 év után is, de lehetne sorolni a palettát a végletekig.
Csak szomorú történet szomorú végkimenettel, legalábbis az enyém. Azóta akinek tudok, segítek ilyen téren, mert mindig elszomorít amikor olvasom a vendéglátós sztorikat, különösen a futárokkal kapcsolatosan. Amennyire felcsigázott annak idején ez az életmód, feeling és munkakör, annyira elhidegültem tőle teljesen, de az emberektől is.
Ne hagyd magad, és mindig állj ki az igazad mellett, mert simán h***ének néznek, és a képedbe hazudnak, majd röhögnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!