Dolgozó emberek, nektek az időtökbe hogy fér bele a család, gyerek, családalapítás?
Mikor megszülettem, a szüleim így dolgoztak: apa össze-vissza, minden nap 12-14 órában, egyszer nappal, egyszer éjszaka, minden hétvégén, és persze ünnepnapokon is. Anyu 8-17 óráig, irodában.
Aztán el kellett költözni, apa ugynanezt a munkakört be tudta tölteni máshol is (12-14 óra, hétvége, ünnepnap, éjszaka, nappal), és sajnos mivel pénzből él az ember és nem voltak ott a nagyszülők már, anyu is beállt dolgozni 12 órába, nappal, éjszaka, hétvégén (neki viszont ünnepnapokon nem kellett).
Eközben én 1 éves voltam.
Még az is előfordult, hogy 8 órán keresztül egyedül hagytak a szüleim. A szomszéd mikor pl hazament ebédelni, bejött hozzánk megnézni, hogy megvagyok-e még.
Este anyu vagy apu hazajött.
Másnap folyt. köv. Vagy esetleg egész éjjelre maradtam egyedül másfél évesen. Akkor a másik szomszéd jött át vacsorát készíteni nekem és megfürdetni.
Igen, így is lehet gyereket vállalni. Tudom, ezt egy mai ember fel sem tudja fogni, hogy ilyen létezhetett egyáltalán. De bizony nálunk ilyenek voltak a mindennapok. Akkoriban nem volt bébiszitter meg ilyenek.
Mikor óvodás lettem, már könnyebb dolguk volt a szüleimnek.
A szomszéd gyerekkel mentem ki 4 évesen a buszmegállóba, szálltunk fel a buszra és mentünk oviba.
Aztán az óvó néni feltett minket délután ötkor a hazafelé járatra és otthon leszalltunk és hazamentünk. Mondjuk falu volt, nem nagyváros. De azért na...
És felnőttem. Ugyanígy dolgozom, mint az apám, a párom pedig hol home Office-ban van, hol 6-15-ig dolgozik.
De jól tudom mennyire kicseszés, ha egy gyerek sose látja a szüleit. Sosincsenek otthon. Sose jut idő a gyerekre. Nem hogy hétvégi kirándulás, egy hármasban töltött 3-4 óra is csak félévente egyszer jutott.
Kösz, így én sem akarok kiszúrni a gyerekkel.
A kutya bevált nálunk.🐶
51-es vagyok:
Még annyit, hogy nem vagyok öreg. 25 éves vagyok...
Én egyedülálló vagyok, de nekem tök UFÓ, hogy valaki hogy tud társat, de pluszban gyereket is felvállalni:
egyáltalán mi értelme van?
Jogos a felvetés, hogy nem mindenkinek való gyerek, sajnos sokan mégis vállalnak úgy gyereket, hogy nincsenek rá felkészülve, nem is lehetnek, mert hiányzik az intellektus😂.
Itt van élő példának az utolsó néhány válaszoló szülője. Ugye akkoriban ők is belevágtak a baba projektbe és ilyen fogalmatlan, funkcionálisan analfabéta emberkék lettek a produktumok😂
Aki nem akar gyereket, az ne csináljon azt kész. Nem kell megideologizálni, hogy miért nincs gyerek. Egy gyerekkel foglalkozni kell, vagy különben olyan lesz mint ti😂
#55
Ugyan nekem nem az időhiány a fő okom amiért nem akarok gyereket, de akkor is... Hogy érted ezt? Ha nagyon akarok gyereket akkor 30 órássá változik a nap? :D
56, erről beszélek, mikor azt mondom, hogy fogalmatlan😂
8 milliárd ember él a bolygón, valahogy megoldják a népek nem?
Ha 30 órás lenne egy nap, neked 36 kéne, vagy 40. Te ilyen vagy azt kész, nem kell ezt túl magyarázni😂
Aki gyereket akar megoldja, anyádék is megoldották😄
#57
Ja, anyámék is megoldották, alig láttuk egymást, ahogy többen is írják itt. Miért baj, ha valaki nem akar gyereket azért, hogy ne is lássa utána? :D
58-as,te madár! Hát ki mondta, hogy baj, hogy nem akarsz gyereket😄. Minden válaszkmban ott van, hogy aki nem akar gyereket, az nem csinál gyereket.
Mégegyszer, a fogalmatlanok kedvéért: aki nem szeretne gyereket, mert akármiért, az nem csinál.
Mi szerettünk volna, hármat is, aztán hármat csináltunk, így terveztük, így akartuk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!