Dolgozó emberek, nektek az időtökbe hogy fér bele a család, gyerek, családalapítás?
Magamra sincs időm nem hogy családom legyen. Párom sincs emiatt.
Minden nap 5kor kelek hogy beérjek 7:30ra
16:30 kor végzek. Akkor még várok a vonatra, ilyenkor bevásárolok, csekk stb elintézem. 20:00ra hazaérek. Eszek tusolok alszok. Ennyi a napom. Pénteken is hasonló, annyi hogy havonta 1 nap korábban végzek. Hétvégém a szabad, akkor bepótolom a takarítást minden mást. El is telt a hetem.
2 diplomával, referensi munkával így élek.
Férjem HO-ban dolgozik, 8 körül kezd, én fél 7 körül elugrok futni a kutyával, addig a férjem van a gyerekkel. Hazaérek, zuhany, együtt reggelizünk, aztán a férjem dolgozi az egyik szobában, a ház többi részében pedig mi elvagyunk. Délelőtt házimunka, délután játszok a gyerekkel. Közben a férjem is kijön időnként, beszélgetünk, ebédelünk, játszik a gyerekkel, ha nincs nagy hajtás. Munkaidő után, pedig elmegyünk együtt sétálni, játszótérre, nagyikhoz. A szombat délután teljesen az övé, oda megy ahova akar, egyedül lehet, csinálhatja a hobbiját, enyém pedig a vasárnap délután. Heti egy délutánt pedig elmegyünk kettesben randizni, kikapcsolódni, addig valamelyik nagyszülő vigyáz rá. Nemsokára visszamegyek dolgozni, szintén HO-ból, annyi fog változni hogy a gyerek addig oviban lesz amíg mi dolgozunk.
Nekünk ez így teljesen bevált és tartható, senkinek sem teher a család és van magunkra, illetve egymásra is időnk. A HO nagy előny.
Mondjuk szerintem ha ennyire munkaholista valaki, akkor ne vállaljon gyereket…én voltam au pair külföldön több családnál is, mindegyiknél ugyanaz a séma: apuka látástól vakulásig dolgozik, a gyerekeket kb hétvégente látja, érzelmileg pont annyira is áll közel hozzájuk. Anyuka részmunkaidőben dolgozik, napközben csavarog meg shoppingol a barátnőkkel, addig a babysitter vigyáz a gyerekekre. Szintén baromi sok szeretetet és törődést kapnak anyutól…de legalább a legújabb Playstation megvan, hurrá.
Nekem ha lesz gyerekem, az első 3 évben mindenképp otthon leszek vele, utána folytatom a 8 órás irodai munkámat, amit most is csinálok. Csak olyan férfinak szülök, aki nem este 8-ra esik haza, ilyennek nemhogy nem szülnék, de párkapcsolatot se tudnék elképzelni vele. Az nekem nem kapcsolat, hogy együtt alszunk.
De miért 6-kor végzel?
Csinálj 8 órás munkát
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!